Hóvihar tombolt Erdélyben
A szokatlanul hideg idő több ünnepi műsort is megzavart. „Biztosan többen jöttünk volna el a közös ünneplésre, ha nincs ilyen hideg, idős édesanyámat nem mertem magammal hozni” – panaszkodott lapunknak a marosvásárhelyi Covaci István. Kolozsváron a kitartó ünneplők több helyszínen is megjelentek, de a hirtelen támadt hóvihar miatt a szervezők törölték a főtéri élőszobros forradalmi megemlékezést.
Fotó: Sipos M. Zoltán
Március idusán Kolozsváron is szokatlanul hideg idő és hóvihar nehezítette az ünneplést
A sűrű havazás miatt a forgalom is lelassult, a Szamos parti városból több koccanásos balesetről is beszámoltak. „Ez az átmeneti időszak a legveszélyesebb, mert az emberek már nem vezetnek olyan óvatosan, mint amikor mindent hó és jég borít, szeretnének tavaszias tempóban haladni, de az útviszonyok még gyakran téliesek” – mondta el a helyi közlekedésrendészet munkatársa az ÚMSZ kérdésére.
„Arra kell számítani, hogy a legváratlanabb helyen futunk jeges útszakaszra, hogy bármikor lecsökkenhet a látótávolság, a csapadék minősége pedig percről percre változik” – tette hozzá a szakértő, aki a következő hetekre még mindenképp fokozott odafigyelésre inti az autósokat. Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint a következő három napban éjszaka még vissza-visszatér a tél, helyenként akár -8 fokos hidegre is lehet számítani. Napközben azonban jelentős felmelegedés várható, az első igazi nappalok -14 fokkal köszöntenek be.
- nincs kapcsolt cikk!
- Fűtésrendszer a derzsi templomban
- MOGYE: nem lesz magyar diákszenátor
- Romániai RAR-vizsga külföldi autókra
- Szatmári böllér-verseny RMDSZ-módra
- Fogyasztóvédelmi együttműködés
- Törvényt szigorítana Albert Álmos
- BBTE: Pozsony Ferenc visszalépett a jelöléstől
- Áfacsökkentést javasol Valeriu Tabără
- Kilenc év börtön liliomtiprásért
- Szigorodó szociális támogatások
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!