A tél nem adja fel
ÚMSZ | 2010-03-12 00:32:47
nyomtat | elküld

Emelt létszámmal teljesítettek szolgálatot tegnap a fővárosi rendőrök Bukarest utcáin, a rendületlen havazás miatt ugyanis kaotikussá vált a közlekedés. A legtöbb gondot a közúti balesetek okozták, száz koccanásról és 15 súlyos balesetről érkezett bejelentés egyetlen nap alatt.

Hat ember válságos állapotban került kórházba. A sorozatos balesetekre nem csak azért került sor, mert az autósok többsége nem készült fel a tavaszi tél kihívásaira – áll a rendőrségi közleményben – hanem azért, mert a torlódások, a hóátfúvások miatt átláthatatlanná vált a közlekedés, a legtöbb esetben nem is lehetett elkerülni az ütközést.

Sorin Oprescu főpolgármester már napokkal ezelőtt arra kérte a bukarestieket, hogy aki teheti, maradjon otthon. Azoknak pedig, aki mindenképp útra kel azt javasolta, hogy használják a tömegközlekedési eszközöket. A tömegközlekedés azonban a túlterhelés és a rossz útviszonyok miatt majdnem összeomlott, a megszokott menetidő gyakran egy órával hosszabbodott a tegnap.

Súlyos baleseteket és közlekedési káoszt okozott a fővárosban a szokatlanul télies idő

Fotó: Tofán Levente

Súlyos baleseteket és közlekedési káoszt okozott a fővárosban a szokatlanul télies idő

A légiforgalmat nem nehezítette a szokatlan időjárás, Valentin Iordache, az Otopeni repülőtér szóvivője arról számolt be, hogy a járatok harminc perc késéssel ugyan, de célbaértek. A vasúti közlekedést viszont jelentősen megzavarta a havazás, országszerte késtek a szerelvények, a legtöbb csúszást a déli megyékben szenvedték el az utasok.

A CFR közleménye szerint a következő napokban indulás előtt érdemes a helyi információs irodáknál tájékozódni a menetidőről. A közutakon valóságos káosz alakult ki, három országos és több megyei utat elzárt a havazás Krassó-Szörény, Dolj és Beszterce-Naszód megyében. Az Országos Meteorológiai Intézet előrejelzése szerint a következő napokban további lehűlés várható, az éjszakai hőmérséklet általában – 10 fokig süllyed, a nappali hőmérséklet 10 fokig emelkedik.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózai

A kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »

Ambrus Attila
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András