keresés

Szétvert ítélőképességgel

Békemenet az államcsődért
Papp József, hvg.hu

Mellár Tamás józan szavai talán észhez térítik azokat a jobboldali értelmiségieket, akik segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy tisztes magyar polgárok megdöbbentően nagy számban tiltakozzanak békemenetükkel Magyarország „megtámadása” ellen. Tették mindezt akkor, amikor talán már Orbán Viktor is rádöbbent arra, hogy az IMF-megállapodás nemcsak az államcsőd elkerülése, hanem a saját sorsa miatt is kezd élet-halál kérdésévé válni.

Beérett a vetés, lehet aratni. Sok-sok év „áldozatos” aknamunkájával sikerült úgy szétroncsolni a választópolgárok ítélőképességét, hogy – feltüzelve a magyarságot ért vélt támadások által – százezrek vettek részt az ország erőforrásait teljesen értelmetlenül felemésztő szabadságharcát éppen (végre) feladni kényszerülő kormány melletti békemeneten.

„Azok a jobboldali értelmiségiek, akik most – felháborodva a nyugati pénzügyi körök arroganciáján – az utcára vonulnak az Orbán-kormány mellett, valójában ennek a legrosszabb forgatókönyvnek (ti. az államcsődnek, PJ) a bekövetkeztét segítik elő. Teljesen haszontalan a demonstrációjuk, hiszen sem az IMF, sem az EU nem fog megijedni és visszavonulót fújni a szenvedélyesen protestáló tüntetők láttán. Nem veszik észre, hogy a minket ért – gyakorta igaztalan (fasisztaveszély, diktatúra stb.) – támadások alapja és fő táplálója éppen a kormány hibás gazdaságpolitikája, amely elfogadhatatlan és megengedhetetlen eszközöket használ.” Mellár Tamás írta le Bibó Istvánra – „eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” – hivatkozva ezeket a mondatokat a Népszabadságban. A szívbemarkolóan józan szavak talán észhez térítik azokat a jobboldali értelmiségieket, akik írástudókhoz méltatlan módon segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy az összezavart lelkületű tisztes magyar polgárok megdöbbentően nagy számban tiltakozzanak békemenetükkel Magyarország „megtámadása” ellen.

Ez a tömeg azonban kezd az IMF és az Európai Bizottság jóindulatára szoruló Orbán Viktor számára is kínossá válni. Jelzésértékű, hogy nem állt a tüntetők elé beszédet mondani, pedig kérdéses, hogy a Fidesz szervezett háttérmunkája nélkül lehetett volna-e mozgósítani ennyi embert. Lehet, hogy a miniszterelnök rádöbbent arra, hogy az IMF-megállapodás nemcsak a magyar államcsőd elkerülése, hanem a saját sorsa miatt is kezd élet-halál kérdésévé válni.

„A rendkívüli intézkedések révén mintegy 1100-1200 milliárd forintot szedett be a kormány, amihez jött még a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdos vagyona. Ebből a két igen jelentős többletforrásból azonban nem sikerült sem államadósságot csökkenteni, sem a gazdasági növekedést beindítani. A nem szokványos intézkedések következtében ugyanis olyan mértékű bizonytalanság jelentkezett az országgal szemben, amely a kamatlábak növekedése, az árfolyam gyengülése és a növekedési ütem csökkenése révén semmissé tette az adósságcsökkentő intézkedések hatását.”

Mellár Tamás szerint több mint négyezer milliárd forintba került a teljesen értelmetlen szabadságharc, és következményeként elviselhetetlenül megdrágult a megélhetés. Ennek a pénznek a töredékéből konszolidálni lehetett volna sok más mellett a „nem megszorításnak” nevezett, de valójában irtózatosan kegyetlen intézkedésekkel az ellehetetlenülés szélére sodort felsőoktatást, a közoktatást és az egészségügyet is. Csak az előre menekülés, a jó kormányzás segítheti jóvátenni az értelmetlen véráldozatokat.
A radikális váltás központi elemét kell hogy képezze az a gazdaságpolitikai fordulat, amelynek bekövetkeztét Mellár Tamás sürgeti a jobboldali értelmiség lelkiismeretét felrázni kívánó cikkében. A jóvátétel kényszere megköveteli, hogy végre az ország érdekeinek megfelelően és ne a gazdasági hátország tetszése szerint kelljen kormányozni. Nem lenne meglepő, ha a nemzeti burzsoáziának még a látszatra sem adva, kormányzati segédlettel átcsatornázott uniós támogatások kapcsán az Európai Bizottság felfüggesztené ezeknek a forrásoknak a folyósítását és vizsgálatot kezdeményezne. Nem hiszem, hogy éppen ez hiányzik még a saját hibái miatt satuba szorult kormányzatnak.

Mellár Tamás írása talán ráébreszti a jobboldali értelmiséget arra, hogy fel kéne hagyni végre a hazug, önáltató beszéddel, és önámító békemenetek szervezése helyett elfogulatlan kritikát gyakorolni, mivel sorsunk alakulása még egy ideig a kétharmados többség kezében van. De csak részben, mert igen nagymértékben függ az események menete olyan tényezőktől is, amelyekre ennek a kormánynak nincs ráhatása. Mindnyájunk érdeke tehát, hogy jó döntések szülessenek, hogy el tudjuk kerülni a legrosszabbat, az államcsődöt.
A megtévesztő beszéd jellegzetes példáját tanulmányozhatjuk Boross Imre egykori tárca nélküli miniszternek a pénteki Magyar Hírlapban megjelent írásában. A szerző, aki gyakran reflektál a pénzügyi világ eseményeire és kétségkívül vannak eredeti meglátásai, ebben a cikkében még mindig helyesli a bukott szabadságharc célkitűzéseit. Írásában a bécsi konferenciával foglalkozik, amelynek témája szerinte az volt, hogyan lehetne zavartalanul tovább működtetni azokat a pénzszivattyúkat, amelyeken keresztül a fejlett országok – mint pl. Ausztria – elvonják a szegény országokban megtermelt jövedelmeket.

„Ausztria a pénzt eddig mint AAA minősítésű ország megkapta 2,5-3 százalékért, amit továbbhelyezett a térségbe 7-9 százalékért. Dolláronként nyert 5-6 százalékot. Egy kihelyezett dollár hozadékán finanszírozni tudott további két dollárt. (…) Az osztrák életszínvonalat tehát azok az országok finanszírozzák, akiknél a pénz ki van helyezve, hiszen a források az osztrák államnak erre is kellettek. Most meg itt vannak ezek a magasan eladósodott (hochverschuldenes) magyarok. Új kormányuk megunta, hogy fejőstehénnek nézik az országot, és beleszólt a jövedelemelosztásba, a jövedelem egy csekély részét otthon akarja tartani.”

Magyarországra senki sem kényszerítette rá a fejlett országokéhoz képest megalázóan magas kamatlábakat. A pénzpiacok ítéletében megnyilvánuló kamatfelárak alakulását leginkább a magyar kormányok elhibázott (böszme) és korrupt politikája okozta és okozza. Bizony-bizony nem a pénzvilág és az Európai Unió ellentámadása, hanem saját kormányaink ténykedése a fő oka annak, hogy az államcsőd szélén vagyunk kénytelenek lavírozni. A globalizált világgazdaságban természetesen lépten-nyomon kialakulnak ilyen aszimmetriák, amelyeknek vannak haszonélvezői és vannak kárvallottjai is. Ezeknek az aszimmetriáknak a felismerése, beazonosítása és a kihívásokra adott helyes válaszok megadása a jó kormányzás elemi kritériuma. Az utóbbi idők magyar kormányaiból – egyetértve Mellár Tamás megállapításaival – hiányzott ez a képesség, sokkal inkább illeszthető rájuk a bibói hamis realista jelző.

Féligazságokra alapozva, rossz stratégiát követnek, amelyeknek eredményeként Magyarország világgazdaságba való hibás beágyazódásába bekódoltatott az adósságspirál. Az Európai Unióba való belépéssel megkaptuk a korrekció lehetőségét, de nem vettük komolyan azokat a feltételeket, amelyeknek megfelelve kijavíthattuk volna ezt az igen előnytelen, duális struktúrát. A maastrichti kritériumok betartását a politikai elit nem érezte fontosnak, pedig ha ebben a kérdésben konszenzus lenne, a Boross Imre által említett pénzszivattyúk sem működhetnének.

Ha törekedtünk volna betartani a kamatlábak nagyságára vonatkozó uniós előírást, miszerint a hosszú távú hitelek kamatlába az egyéves referenciaidőszakban legfeljebb 2 százalékkal lehet több, mint a három legalacsonyabb inflációs mutatóval rendelkező tagállam államkölcsöneinek átlagos kamatlába, akkor Ausztria sem profitálhatott volna annyit a Magyarországról átszivatytyúzott kamatkülönbözetből, mint amennyit Boross Imre – egyébként jogosan – felró. A volt szocialista táborból verbuválódott új tagállamok közül az elmúlt tíz évben Magyarország a kamatfelárak tekintetében sajnálatos módon többnyire az élen állt.

Ki a felelős azért, hogy évente sok száz milliárd forinttal többet kellett  – okos kormányzással könnyen elkerülhető – kamatfelárak formájában kifizetnünk a feltétlen szükségesnél? Az osztrák kormányzatok helyes választ adtak erre a kihívásra, a magyarok a lehető legrosszabb „megoldást” választották: ahelyett, hogy leszorították volna a forinthitelek kamatlábait, gyeplőt dobtak a nyakló nélküli devizahitelezésnek. Az államcsőd rémével fenyegető következményeket itt és most, a szakadék szélén mindnyájan megszenvedjük.
De még most sem késő változtatni! Az elkerülhetetlenül szükséges gazdaságpolitikai fordulat nem lehet más, mint megkísérelni a pénzszivattyúk működését lehetővé tevő aszimmetriáknak a lebontását (önsorsrontó szabadságharc helyett inkább a maastrichti kritériumok teljesítésével). A jobboldali értelmiség azzal tudná segíteni ennek a fordulatnak a mielőbbi megvalósulását, ha felhagyna a hamis realizmust tápláló hazug beszéddel, és ha szervez is még ellentüntetést, akkor azt az ország energiáit elszívó magas kamatfelárakat okozó rossz kormányzás ellen tegye, lehetőleg még az államcsőd bekövetkezte előtt.


A test ördöge
Megyesi Gusztáv, Népaszabadság

Azt, hogy az egykulcsos adórendszer maximálisan bevált, az éhen haltakon kívül Magyarország minden lakója belátja, ám hogy hatással van a libidóra is, valószínűleg meg fogja lepni még az IMF szakembereit is.

Márpedig Matolcsy miniszter a parlament költségvetési bizottságának ülésén fejtette ki, hogy az egykulcsos adórendszer „a gyermekvállalást is ösztönzi”, hiszen az utóbbi hat hónapban több gyermek született. Amikor valaki bátortalanul megjegyezte, hogy a gyerekek a fülkeforradalom dacára is változatlanul kilenc hónapra jönnek világra, a miniszter szemrebbenés nélkül felelte, hogy már az előzetes bejelentések „megmozgatták a magyar férfiak és nők fantáziáját”, ergo hatással voltak a népszaporulatra. Igaz, ami igaz, az öntudatos magyar férfi már jó ideje nem holmi pezsgős vacsorával meg gyertyafénnyel próbál hangulatot teremteni a házasélethez, hanem a Gazdasági Rádióban növekedési prognózisokat hallgat asszonyával, mondhatnánk, demográfiai szempontból Matolcsy miniszter közgazdasági tézisei voltaképpen a lehető legkorszerűbb afrodiziákumoknak tekinthetők, de most nem erről van szó. Hanem hogy mit szól mindehhez a pápa. Aki épp a héten áldotta meg Magyarországot, s tett ígéretet Semjén miniszterelnök-helyettesnek, hogy rendszeresen imádkozni fog a magyar népért.

Ez ellen még a legmegátalkodottabb ateistának sem lehet kifogása, csakhogy mint tudjuk, Őszentsége a testiséget illetően igen visszafogott, még a legszimplább kondom használatában is a sátán keze nyomát látja, ebből adódóan meg lehet a véleménye Magyarországról, ahol most már kabinetszinten izgatják a férfiak és nők szexuális fantáziáját; hamarosan alighanem zsinat is össze lesz trombitálva, s ez is kizárólag Orbán meg örökös jobbkeze miatt fog bekövetkezni.

Még az a szerencse, hogy a költségvetési bizottság elnöke szerint is „sikeres a kormány és sikeres a gazdaságpolitika, a nemzetgazdasági miniszterről nem is szólva”, akinek úgy sikerült világraszóló eredményeket elérnie, hogy közben „nemhogy megszorítások nem voltak, arra emlékeztető lépések sem”. Hogy csak egyetlen adattal jelezzük a gyarapodást, az eddigi 18 ezer forintos étkezési utalvány helyett itt az Erzsébet-utalvány, havi ötezer forint értékben, ami tehát 13 ezres növekmény, hogy most holmi algebrai plusz-mínusz előjelekkel ne kicsinyeskedjünk. Azért az Erzsébet-utalvánnyal példálózunk, mert kiváló szimbólum. Ebben a tetőtől talpig keresztény országban egyetlen hívő sem akad, egyházi személy meg pláne nem, aki szólna, hogy ha már mindenképpen muszáj egy étkezési utalványnak nevet adni, nem éppen Árpád-házi Szent Erzsébet a legszerencsésebb választás. Ő ugyan tudvalevőleg egész életében a szegények mellett állt, „azoknak hordozta a fejedelmi éléskamra minden élelmét, meglátogatta őket kunyhóikban, kifizette adósságukat”, csak éppen amit adott, az alamizsna volt, koldusnak, földönfutónak odavetett könyöradomány. Nem pedig munkabér, fizetés vagy egyéb juttatás, mint a cafeteria is, ami a munka ellenértékeként jár a dolgozónak, mégpedig szerződés alapján, ergo az Erzsébet-utalvány pontosan kifejezi, hogy minek tekinti a kormány az ő hűséges, keresztény népét. Amúgy a névadó igen példás módon bánt a betegekkel is: egy Illés nevű bélpoklost például egyenesen a hitvesi ágyába engedett; nem ortodox gazdasági miniszterek szerint feltehetően ettől datálható az egykulcsos adórendszer bevezetésének gondolata.


Nem értik
-settembrini, Élet és irodalom

Érdekes gondolatkísérletet hallhattunk akkor, amikor az igazságszolgáltatásért felelős miniszterelnök-helyettes a pártatlan közszolgálati rádió műsorában kifejtette: elképzelhetőnek tart olyan törvénymódosítást, amely lehetőséget adna arra, hogy alkotmányban elrendelt kényszernyugdíjazásuk alól egyes, 62. életévüket betöltött bírák egyedi kérelemre felmentést kapjanak. A politikus azonban elfelejti, hogy az a bíró, aki a pályán maradás jogát a hatalom gesztusa nyomán nyeri el, sok mindennek (megalázott embernek, alázatra tanított ítélethirdetőnek stb.) nevezhető, csak éppen bírónak nem. A politikusi ötlet egyben rávilágít arra, hogy a kormány valójában még most sem érti, miért indult Magyarország ellen eljárás, a polgári demokráciák miért tartják fontosnak, hogy az igazságszolgáltatásról hozzáértő, befolyásolhatatlan szakértők gondoskodjanak.

  színkép