keresés

Nem tanulnak, nem felejtenek

Országvesztők
Lengyel László, Népszabadság

Másik lovat! – kiált Richárd király álmából ébredve. Nemcsak hadak veszik körül, de múltjának kísértő árnyai. Másik lovat követel, kér, parancsol Orbán Viktor is. Mindent másként kellene tennie.

Minden ízében másmilyennek kellene lennie. Egész, most fölépített rendszerének ellentétébe kellene fordulnia. A másik ló helyett másik lovasra van szükség. Elveszejtette magát. De ami nagyobb baj, elveszejtette az országot. Nemcsak az ő országát, hanem a mi országunkat.

1917–18-ban a magyar vezető körök semmit se értettek a helyzetből, és nem sejtették, hogy mi következik. Tisza és Wekerle, Károlyi és Andrássy, Apponyi és Esterházy úgy mentek az összeomlásba, hogy „nem tanultak, nem felejtettek”. Miért, hogy a román, a cseh, a szerb és horvát, illetve a lengyel nemzeti elit jobban felismerte érdekeit, jobban átlátta helyzete ellentmondásait, és nem elvesztette, hanem megszerezte aspirációihoz a szükséges támogatást?

1944-ben a magyar elit, Horthy és csapata képtelennek bizonyult kiugrani és kiugrasztani az országot a szakadék felé tartó szerelvényből. Miért, hogy a román, a cseh, a szerb és horvát, ilyen-olyan nemzeti erők időben léptek, ki tudták vívni a nemzetközi közvélemény jóindulatát és támogatását? Országvesztő politika.

2010–12-ben, száz év alatt harmadszor visz bele magyar irányító csoport önként, saját ostobasága, cinikus önzése, személyes érdekei alapján országvesztésbe. Nem menthetik magukat azzal, hogy egy megszállt országban nem tehettek mást. Nem bizonygathatják, hogy rákényszerültek külső nyomásra.

Emelt fővel, a vezért éljenezve...

Nem, szabad akarattal, emelt fővel, pergő dobokkal, a vezért éljenezve vitték az országot az összeomlásba. Saját eszmék, saját hitek vezettek neki a világ elleni harcnak. Nem mentség, hogy a megalázott, sértett, indulatától és szenvedélyeitől vezetett nemzet támogatni látszott e politikát.

Az elit azért elit, hogy népének ne rossz oldalát, ne hibás ösztöneit, eltorzult alkati sajátosságait erősítse, hanem jó oldalát, emelkedését szolgálja. Az országot nem fölszabadította a kétharmad felhatalmazása, hanem rabbá tette. Önmaga zárta a lehető legszűkebb zárkába magát. Így vesztesz aztán népet, területet, távlatot és nemzetek közti bizalmat.

A helyzet annál aggasztóbb, mert csak az országvesztő, az eddigi valamennyi ütközetet elbukó hatalmi elit változtathat. Minden rendszer, minden intézmény, minden kapcsolat, hálózat, forrás a valóságban vagy erős elhitető látszattal a központosított irányítás kezében van.
A könyörtelenül préselő külső gazdasági, politikai és médianyomás egyszerre gyengíti és erősíti ezt a hatalmat. Gyengíti, mert a gépezet valamennyi láncszemének minden reggel arra kell ébrednie, hogy nemcsak a gépezet egészére, de rá személyesen is csapást mértek: nőnek az árak, elvesztheti a munkáját, kilátástalan a személyes jövő, nem számíthat javulásra. Másrészt a hatalom minden szemet fog, mindenkivel megérteti, ha bukik, magával rántja őt is. Nehogy azt hidd, hogy lesz kegyelem, nehogy azt hidd, hogy tőlük jobbra számíthatsz!

Készül-e Brutus, a sovány Cassius?

Kérded: van-e belső ellenzék? Készül-e Brutus, a fondor Casca, a sovány Cassius? Elismerem, hogy sokáig a régi Fidesz, hajdanta autonóm, képességekkel, tartással rendelkező vezetőire, az orbáni politikát gyanakvással, sőt ellenszenvvel figyelő, Orbán háborús politikusi magatartását és alkatát elutasító Áder, Szájer, Varga, a majdnem régi bolsevik Pokorni ellenállását reméltem.

Sőt, láttam Kövér robbanó dühét és fogcsikorgató Orbán-ellenes szenvedélyét. De a „trockista–buharinista banda” tagjait Orbán legyilkolta saját belső világukban. Megtörte, megalázta, befeketítette, lábhoz lapuló kutya szerepre kényszerítette őket.

Bíztam abban, hogy a száműzött trónkövetelő hercegek, Áder és Szájer megőrzik magukat, és visszatérnek a polgári Magyarország zászlaja alatt – eladták magukat egy talpalatnyi földért.

Utolsó pillanatig hittem abban, hogy Pokorninak sikerül legalább harminc képviselőt megnyernie – nem ment.
Reménykedtem, hogy az unortodox gazdaságpolitikát gyűlölő, kiegyezéshívő Varga egyszer feláll térdelő helyzetéből, és kimondja: elég – nem történt meg.

Akkor kire számítasz?
Ó, barátom, az Orbán nevelte sunyi és könyörtelen, ifjú hatalomtechnikusokra! A Berijákra és Malenkovokra! Ezekre a múlt nélküli, semmiben se hívő, semmilyen gátlást nem ismerő, jókedvűen szabadrabló, tehetséges kalandorokra. A vezért rideg hasznosság szempontjából szemlélőkre. A Lázárokra és Rogánokra.

A maga nevelte hatalom fenyegetése

Sztálinhoz ők nem hívtak orvost. Grósz Károly Kádár-nevelt hatalommachinátor vezettette le Kádárt a lépcsőn a bukásba, nem a reformerek. Amire bizton számíthatsz, nem bátorság és tiszta erkölcs, hanem számító pénz- és hataloméhség, jól kitanult aljasság. Aki főnökéért, feljutásáért, a bizalmi körbe kerülésért kitanulta, hogyan kell másokat kikészíteni, hogyan kell hatékonyan minden ellenőrzést kikerülni, ne az lenne a legalkalmasabb a „hatalom újraelosztására”?

Nem tudná ő az öreg és leharcolt, bizalmat vesztett Orbánnal szemben hátulról, Orbán összes eszközét fölhasználva, ledöfni a vezért és „jobban csinálni”?

A hatalomnak mindig a maga nevelte hatalomtól van oka félnie. Önmagától. Saját fiatalabb és gátlástalanabb változatától. Attól, aki maga szervezi és leplezi le az összeesküvéseket, ahogy éppen érdekei diktálják. A királynak az étekfogótól és az udvari hírszerzés főnökétől, az öltöztetőjétől és a leghűségesebb emberétől kell tartania.

Orbánnak van oka a paranoiára. Bizonyos lehet benne, hogy valamennyi hűségese már tárgyal, alkudozik, mennyit és hogyan kap, ha vezérét elveszejti. Aki megvehető és gátlástalan emberekkel veszi körül magát, annak tudnia kell, hogy előbb vagy utóbb más többet kínál. „Tán gyilkos van itt? Nem. Dehogynem: én. / Hát futni! Magamtól? Van okom erre: / Különben bosszút állok. Magamon? / Szeretem magamat. Miért? Talán / A jóért, amit én tettem magammal? / Nem, sajnos nem. Gyűlölöm magamat / Minden elkövetett gaztettemért. / Gazember vagyok. Nem, nem! Hazudok. / Kérkedj, bolond! – Ne hízelegj, bolond!”

Most már nincs cél

Kérded: sokáig tart? Lent vagyunk már a fenekén? Van remény? Bár mondhatnám, igen. De jönni nem jobb, hanem rosszabb napok jönnek.
Orbán és rendszere végső vergődésében csapkodni és kapkodni fog. Ha eddig volt cél – a teljes hatalom kiépítése 2012. január 1-jéig –, most már cél sincs. Egy olyan hatalom működtetése vált napi céllá, amely nemcsak működésképtelen, de távlattalan is. Mindent megold, kivéve az ország létkérdéseit. Mindenre képes, kivéve az ország vezetésére. Mindenütt ott van, ahol nem kellene, de sehol, ahol kéne. Rákosan burjánzik. Az európai orvos széttárja a karját: valamennyi ismert gyógyszert beadtam, nem használ. Operálni fél: a rákos rendszerrel együtt elpusztíthatja a szerencsétlen beteg Magyarországot is. Csonttá soványodva, kopaszon és elrémült szemekkel fekszünk az ágyunkban.
„Lovat, lovat. Országomat egy lóért.” A ló halott. Az ország él? Az ország él.



Orbán és Orbán?
Bonifert Mária, Élet és irodalom

Bauer Tamás glosszájában említi, hogy a fiatal Orbán Viktor, a „rendszerváltás egyik hőse”, aki az Operaház előtt most csak rendőrsorfal között mert beugrani a kocsijába, annak idején azt mondta az MDF-es ellentüntetőktől megrettent SZDSZ-eseknek: a saját székházatokba nem lopózhattok be a hátsó bejáraton. Figyelem: nem önmagát, nem a saját pártját biztatta, hanem a rivális liberális pártot. Ami a „fogjuk meg és vigyétek (el a balhét)” tipikus esete. Biztos, hogy akkora a különbség az akkori és a mostani Orbán Vikor között?



Nincs baj, bébi, a bizonyítványt senki se kéri
Tóta W. Árpád, hvg.hu

Schmitt Pál helyzete tarthatatlanná vált, és azonnal le kellene mondania – ez üvöltött tegnap este minden csatornán. Pedig ez téves következtetés. Schmitt Pálnak nem kell, sőt nem szabad lemondania. Semmi nem változott, a munkáját egyáltalán nem befolyásolja, hogy van-e neki doktori címe. Nem azért lett ő köztársasági elnök, mert mondjuk okos lenne vagy legalább tisztességes. Az egyenesen kizáró ok.

Na és ha könyvből másolta a disszertációját, akkor mi van? Melyik feladatában akadályozza ez? A legfontosabban éppenhogy segíti: bármit aláír és a nevére vesz gátlás nélkül. A többi ezután is menni fog, változatlan színvonalon. Gagyi kortesbeszédet mondani szilveszterkor? Nem probléma, csak be kell gyakorolni. Utazgatni a világban sofőrrel meg palotában lakni? Ehhez sem kell papír.  Bármely taxisofőr csípőből megoldaná, bár a többségnek magvasabb a mondanivalója.

Igaz, most már jóval ci-kibb lenne, ha ezek után próbálná a saját példáján bemutatni az élethosszig tartó tanulást meg a szorgalom gyümölcseit. Viszont ha érdekelné, hogyan is hangzik ez a szájából, akkor eddig sem erőltette volna, mert azt talán nem tudta eddig minden diák, hogy miből doktorált, de hogy helyesen írni az életben nem tanult meg, az köztudomású. Legalább jobban szórakoznak majd a suliban, amikor megint előadja, hogy „a jeles osztályzatnál is van feljebb”.

Az elnök elmondása szerint édesanyja szerette volna, ha doktor Schmitt Pál lesz belőle. Arról valószínűleg nem esett szó, hogy személyesen neki kellene megírnia a doktoriját. Csak hogy szerezze meg a címet. Tessék: megszerezte. Magyar ember nem lop, csak szerez. Alkalom szüli: hol doktorátust, hol elnöki posztot.

Ahogy doktor lett, úgy lett konzervatív is. Felmérte, mi is kell ehhez, és úgy találta, elég lesz, ha tárogatóról meg énekeskönyvről magyaráz ájtatosan, díszmagyarban, meg arról, hogy ami árammal működik, az az ördögtől való. És tényleg elég volt, ennyi a követelmény: felvenni a jelmezt.

Az államfő feladata, hogy reprezentálja a magyar államot. Szerintem ennek kitűnően eleget tesz, kifejezetten őszinte húzás, hogy nem valami tiszteletreméltó bölcset emelünk címerállattá, hanem egy sunyi kollaboránst. Talán a magyar állam tiszteletreméltóan bölcs? Joggal büszke az eredményeire? Nem ragad meg minden alkalmat, hogy lopjon-csaljon-hazudjon? És amikor lebukik, akkor vállalja a következményeket? Na ugye. Nem volna harmonikus, ha egy szent állna ennek az államnak az élén. Hadd gyönyörködjünk Schmitt Pálban, és a politikai zseniben, aki elnökké tette. Ha Schmitt Pálnak lett volna bármilyen méltósága, az most súlyosan sérülne, és valóban új stratégiára lenne szükség. Akinek nincs, azt viszont nem lehet méltóságon rúgni. Nyugalom, nincs itt semmi látnivaló. Schmitt személye érdektelen, pont ezzel érdemelte ki az elnöki széket. Nem pótolhatatlan, bármikor beülhetne a helyére valamelyik másik zombi, ma már futószalagon gyártja őket a rendszer. Viszont nem is kell pótolni. Nem romlott el, rendeltetésszerűen működik. Egy senki nem tud megbukni.

  színkép