keresés

Kőbe vésett hatalom?

Élet Orbán után, avagy kell-e nekünk demokrácia
Felcsúti Balázs, Népszabadság

Sokan figyelik elborzadva, mi történik Magyarországon: hogyan veri szét a Fidesz Orbán Viktor vezetésével a demokráciát, a jogállamiságot, a gazdaságot, miközben hosszú időre próbálja bebetonozni a hatalmát. Ahogy a Fidesz–KDNP Magyarországot vissza, egy autoriter rendszer felé tolja, úgy válik egyre világosabbá, hogy az ország számára ismét eljön az igazság pillanata: befejezi-e az 1989-ben elkezdett harcot a demokráciáért, vagy elfogadja, hogy a „keleti szél” elfújja a nyugati értékrendszer nálunk csak pislákoló lángját. (...)

Orbán Viktor Európa közepén, egy kicsi, nyitott gazdaságú, az EU-tól és nyugati befektetőktől nagymértékben függő országban összes lapját egy a nyugati értékrendtől idegen, gazdaságilag etatista, társadalmilag autoriter modellre tette fel. A miniszterelnök kimondta – és nyilván el is hitte –, hogy a nyugati gazdasági modell kudarcot vallott, és elindított egy olyan gazdaságpolitikát, amelynek két sarkalatos pontja – az államadósság és a személyi jövedelemadó csökkentése – oltárán feláldozta az összes olyan gazdasági szereplő érdekeit (bankok, multinacionális cégek stb.) és alapvető társadalmi normákat (magántulajdon szentsége, jogbiztonság stb.), akikre és amelyekre óriási szükségünk lenne a növekedés megindulásához. Emellett a kormány szélmalomharcot folytat az ország szuverenitásának és cselekvési szabadságának kiszélesítése érdekében, figyelmen kívül hagyva azt, hogy az euroatlanti közösséghez való tartozás – és az azzal járó jelentős gazdasági és biztonsági előnyök – ára a közös értékek elfogadása, és ami ezzel jár, a döntési szabadság részleges feladása. Mindezt teszi úgy, hogy közben jelentősen túllépi demokratikusan megszerzett mandátumát. 2002-ben a választók már egyszer megbüntették a Fideszt a hatalmi arrogancia, a vékonyka többség ellenére keresztülvitt „egész pályás letámadás”, a médiumok megszállása, az állami tisztviselők körében folytatott tisztogatás és a korrupciós ügyek miatt.

Nyolc évvel később Orbán ismét félreérti vagy figyelmen kívül hagyja a választók üzenetét: a kormánypártok óriási többsége az SZDSZ és az MDF felmorzsolódásával és a posztőszödi MSZP lenullázódásával keletkezett politikai vákuummal magyarázható. A Fidesz–KDNP a kétharmadot nem a demokrácia lebontására, egy érthetetlen gazdaságpolitika végigerőltetésére és saját hatalmának kőbe vésésére kapta. Mégis ezt a politikailag és gazdaságilag is unortodox utat választotta Orbán Viktor Európa közepén, miközben Kelet felé kacsingatott olyan hasonlóan etatista és autoriter, ám gazdaságilag sikeresebb országok felé, mint Kína, Oroszország és Szaúd-Arábia. Magyarországgal ellentétben azonban ezeknek az országoknak van valamijük, amire a világnak nagy szüksége van. Szaúd-Arábiának és Oroszországnak főleg olaja, Kínának olcsó munkaereje és 1,3 milliárdos piaca. Ráadásul a keleti „barátok” a bajban rendesen cserbenhagyták a hitelért, befektetésért kilincselő magyar miniszterelnököt. Orbán Viktor rossz lóra tett és egyedül maradt, miközben gazdasági és társadalmi kísérletének kudarca pont azok karjaiba kergette vissza, akiket másfél éve gőgösen lenéz és egyfolytában provokál. A Nagy Kísérlet tehát kudarcot vallott. Ez független attól, hogy maga Orbán megbukik-e vagy sem, hiszen egyértelmű, hogy hatalmát csak egy teljes hátraarccal és az azzal járó presztízsveszteséggel tudja megtartani. Ebből a szempontból tehát nem is az érdekes, hogy egy év múlva Orbán Viktornak hívják-e még a miniszterelnököt, hanem hogy a kormány balul sikeredett országépítési kísérlete milyen tanulságokkal szolgál nekünk, magyaroknak. A kommunista rezsim 1989-es bukása új rendszert hozott, amely azonban az eltelt két évtizedben nem bizonyította be a polgároknak egyértelmű felsőbbrendűségét. A kapitalista piacgazdaság átlagban növelte ugyan az életszínvonalat, de százezreket taszított mélyszegénységbe vagy csak a korábbinál rosszabb életkörülmények közé, és sokakban nosztalgiát teremtett a késő Kádár-korszak látszólagos nyugalma és létbiztonsága iránt. Emellett a politikai elit nem tudta elmagyarázni a polgároknak, hogyan működik a demokratikus piacgazdaság. (...) Mindezek miatt a társadalomban – és ezért a kegyeiért versengő politikusokban – ez idáig nem volt meg az elhatározás vagy az erő a rendszerváltás gazdasági és politikai végigvitelére. Gazdaságunk cipeli magával az alacsony foglalkoztatottság, a rugalmatlan munkaerő és a hosszú távon fenntarthatatlan szociális juttatások terhét. Demokráciánk sebezhetőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az elmúlt másfél év „fülkeforradalma”. Orbán Viktor jól érzett rá az euróválságtól felerősödött, ám a demokráciával és a piacgazdasággal szemben amúgy is meglévő kétségekre. Ám rossz utat választott az orvoslására. Mi pedig az elmúlt másfél évben felgyorsítva tapasztalhattuk meg, hogy mi az alternatíva. A kérdés tehát: mit kezdünk az elmúlt másfél év tapasztalatával?

Segíteni fog-e bennünket a mostani válság abban, hogy elfogadjuk a demokratikus piacgazdaságot mint hosszú távú társadalmi berendezkedést? Megértjük-e, hogy egy ország szuverenitásának növelése nem lehet öncél, főleg ha a realitások nem támasztják alá, viszont polgárai életminőségének rovására megy. Kinevel-e a válság és megválasztunk-e olyan politikusokat, akik hitelesen el tudják magyarázni a bonyolult összefüggéseket? Megtaláljuk-e a társadalmi szolidaritás eszközeit, amelyek segítenek kiemelni a legszegényebbeket a méltatlan életkörülmények közül. Ha ezekben a kérdésekben előrelépünk, akkor talán a zsákutcába jutott orbáni kísérlet nem lesz teljesen hiábavaló, és kudarcával akár még hozzá is járul az 1989-ben megkezdett rendszerváltás befejezéséhez.


Ostobák és a szolgák útja
Oláh Zsigmond, Népszava

Az orbáni autokrácia, mint minden autokrácia, egy játszmát jelent az autokrata és a lakosság között. Mégpedig a szabadság és hatalom játszmáját. Az autokrata arra törekszik, hogy korlátlanul növelje a saját hatalmát (szabadságát) és minden sikere csökkenti az állampolgárok szabadságát (hatalmát). Ezért van az, hogy az orbáni uralom ideje alatt sorra születtek a korlátozó, tiltó és büntető szabályok, és az egy pálinkafőzési szabadságon kívül, nincs szabadságot növelő törvény vagy rendelet. Amennyivel csökken a társadalomban az állampolgári szabadság mennyisége, annyival csökken az állampolgárok általános kompetenciája és kompetenciaigénye. Ami elveszik az egyik oldalon, az megjelenik nyereségként a másikon: az autokrata egyre több és több dologhoz kezd el érteni, egyre magabiztosabb lesz, egyre több dolgot akar megismerni. Sajnos az egyik oldal vesztesége és a másik oldal nyeresége összeadódik, és ez a társadalmi butaság növekedéséhez vezet. Érdemes felidézni, hogy Sztálin kezdetben politikus volt, később hadvezér, egy idő után már ő értett a legjobban a gazdasághoz és a gazdasági tervezéshez is. Az irodalom és a kultúra szintén az ő szakértelmére hagyatkozott. A második világháború után már a filozófia legfőbb forrása is ő volt. (...) A kompetenciaigény növekedése nemcsak politikusoknál következhet be. Borisz Szpaszkij felesége is panaszkodott arról, hogy miután férje sakkvilágbajnok lett, akkor már a levest is csak az ő tanácsai szerint lehetett megfőzni. A magyar autokrata esetében semmi mulatságos sincs hozzáértésének terjeszkedésében, ellenkezőleg: ez tragédia. Megértette a gazdaság működését? Ettől kezdve figyelmen kívül hagyja a gazdasági szakemberek véleményét. (Persze mindig talál majd néhány olyan szakértőt, akik kiszolgálják őt.) Az eredmény: rossz gazdálkodás, ennek következménye a jólét csökkenése. Ám újabb és újabb területeket hódít meg a hatalmi szakértelem. Külpolitika? Sikerül mindenkivel összeveszni pillanatok alatt. Jog és igazságszolgáltatás? Nem kellenek védők, nyugdíjba küldi a bírákat, olyan személy kezébe adja az ügyészséget, akiről abszolút lojalitás feltételezhető, s végül a bíróságok is erre a sorsra jutnak. Orbán rossz és bűnös útra vezette pártját, és az egész jobboldalt. Sajnos a szemünk előtt zajlik le az a hihetetlen folyamat, ahogy egyetlen ember képes százezreket befolyásolni, és milliók életét tönkretenni. Az ostobaság a Fideszben s a környékén versenyelőny. A butábbak nagyobb eséllyel pályáznak állami állásokra, vezetői megbízásokra, miniszteri kinevezésekre, mint az értelmesebbek, akikben szükségképpen felmerülne a kétely. A szolgalelkűség is versenyelőny. Ahhoz, hogy valaki sikeres maradjon a vezér közelében, el kell viselnie a megaláztatást. (...) A diplomahiány, az apák bűneinek emlegetése, egyes pártvezetők indokolatlan háttérbe szorítása: mindez az autokrata eszköztárához tartozik. Ezek a módszerek eluralkodtak a párton belül, így a Fidesz régóta engedelmes eszköz Orbán kezében. Már nem kell sokat várni, hogy a párt a korlátolt, a szolgalelkű, az uralkodást nemcsak eltűrő, de azt görcsösen akaró emberek halmazává váljon. A jobboldali szavazók nyolc évet vártak, hogy újra kormányuk legyen. Én is jobboldali szavazó voltam, de ezt nem vártam. Orbán – mint a hajdani zulu király – a szakadékba menetelteti seregét. Aki Orbánt követi, az ostobaság és a szolgaság útját járja. Mindenkinek van személyes felelőssége és lelkiismerete, álljunk meg, és térjünk vissza a civilizált világ értékeihez.


Bolgár kapcsolat
Megyesi Gusztáv, Népszabadság

Csak egyetérteni lehet a miniszterelnök egri gondolatával, miszerint leghelyesebb volna, ha egyetlen jogász képzését se támogatná az állam. Ha rajtunk múlik, mi már a rendszerváltás első pillanatától az egész jogászképzést betiltottuk volna; láttuk, mire mentünk vele. Pár héttel ezelőtt Dux államtitkár-helyettes viszont a közgazdászképzés állami támogatását nehezményezte, mondván, „a közgazdászképzésben adóelkerülésre is megtanítják a diákokat”, akik aztán cégekhez kerülve nyilván adóelkerülésre buzdítják a többieket is, ezért „egyáltalán nem logikus, hogy azt miért kellene az adófizetőknek finanszírozni”. Dux államtitkár-helyettes a lényegre tapintott rá. Ha például azt vesszük, hogy az orvostudományi karokon évszázadok óta a proszektúrán kezdik az oktatást, ami eléggé maradandó élmény a hallgatóknak, akkor az egyetemről kikerülő rezidensek a hátralevő évtizedeikben a betegben semmi mást, mint potenciális tetemet fognak látni, ennek megfelelően is nyúlnak hozzá, ergo teljesen indokolt az orvosképzés azonnali beszüntetése. Mindazonáltal Dux államtitkár-helyettes szavaiban semmi új nincsen. Ezt a szellemiséget már Matolcsy miniszter is érzékeltette tavaly egy üzleti főiskolán tartott előadásában, csak akkor mindenki kiröhögte. Pedig már akkor kimondta, hogy az olyan őshonos magyar termelési ágazatok mellett, mint az agysebészet és a gulyásfőzés, a jövő a turizmusban van, mégpedig azért, mert „használja a vonós munkaerőt, használja a mangalicát, használja a pálinkát – a galagonya- és sompálinkát, mindent, amit tudunk a Kárpát-medencében, azt használja”. Lát ebben a perspektívában valaki egyetemi diplomához kötött munkakört? Nem lát. Plusz ehhez jön még az a hozzáadott érték, amellyel az ország legjobb elméi járulnak hozzá a nemzeti együttműködéshez, de szó szerint. A napokban derült ki például, hogy Kósa Lajos, a párt egyik esze a legutóbbi szónoklatához Schmitt Pál beszédéből vett át részeket és olvasta föl sajátjaként. Ez már emelt szint. Mint tudjuk, Schmitt Pál minden tudása a saját doktori disszertációjában van elrejtve, ami viszont egy gyanútlan bolgár sporttörténésztől ered, úgyhogy még néhány leleplező írás, hogy melyik szónok kinek a beszédéből lopott, és fehéren-feketén kiderül, hogy az egész nemzeti szabadságharc mögött voltaképpen Nikolai Georgiev bolgár sporttörténész nézetei állnak, s nagyjából úgy is megy végbe. Ez a jövő miatt fontos. Tegyük fel ugyanis, hogy teljesül a nemzettest nagy, közös óhaja, és a kommunisták egymás után vetik le magukat a Gellért-hegy szikláiról, a zsidók kivándorolnak Izraelbe, a cigányok Kanadához annektálják magukat, továbbá ha a nemzet ellenségei, úgymint a bankárok, multik, kereskedők, iparosok, munkások, panelprolik, parasztok, cselédek, alkalmazottak, valamint a munkanélküliek, a hajléktalanok, egyéb nincstelenek, a csecsemők és öregek, betegek és rokkantak s persze az egész humánértelmiség fölköti magát, szóval, hogy akkor ezek magukra maradva mit fognak csinálni. Különös tekintettel arra, hogy se földhöz, se iparhoz, se kereskedéshez nem értenek, mindenfajta tudást megvetnek, az ellenség viszont, létük egyetlen célja és értelme, elfogyott. „Adjatok a kezembe egy üveg sompálinkát, és négy mangalicámmal kifordítom a világot a tengelyéből”, kiáltja majd az új rend legrátermettebb embere, a többi pedig nagy, csodálkozó szemekkel beül országértékelésre.


Rokkantnyugdíjas
Huszár Ágnes, Élet és Irodalom

A csecsemőjével az autók között révetegen tébláboló erdélyi édesanya és a fürgén cikázó ablakmosó fiúk helyett új személyiség jelent meg az Andrássy út Hősök téri torkolatánál. A férfi tolószékben ül, sovány combját piros kockás takaró borítja. Ügyesen mozog az autók között. Dermesztő fagy, jeges szél sem tántorítja el. Az autósok többnyire adnak is neki valamennyit. Nem lehet rettegés és tisztelet nélkül figyelni kitartó makacsságát, ahogyan a lámpa sárgára váltásakor ügyesen felhúzódzkodik a járdaszegélyre, aztán a következő sárgánál ismét ledöccen róla. Egy ember a rokkantnyugdíjasok közül, akiket annyi gyanúsítás ért mostanában a politika magasságából. Akiknek be kell látniuk – ahogy Selmeczi Gabriella kormányszóvivő szokta mondani –, hogy nem támaszkodhatnak kizárólag állami segítségre. A tolószékes ember belátta. A Lexusok, Mercedesek vezetői – kinyújtva a fémpénzt kocsijuk ablakán – szintén.

  színkép