keresés

Kissé szokatlan helyzet

A demokrácia nem ilyen
Kim Lane Scheppele, 168 óra

Hiteltelen volt, ahogy Orbán Viktor az új magyar alkotmányt védte az Európai Parlamentben – írta január végi cikkében Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogász-professzora. A Fidesznek szerinte nem volt felhatalmazása a néptől ilyen alaptörvény elfogadására, nem konzultált sem a társadalommal, sem az európai szervezetekkel. Az sem igaz, hogy egy sztálinista alkotmányt helyezett hatályon kívül: a korábbi alaptörvény méltó volt egy demokratikus európai államhoz. Scheppele professzor a múlt héten Budapesten járt. A Közép-európai Egyetemen tartott előadásában még tovább ment: kimutatta, hogy az új alkotmány alkotmányellenes, mert megsérti a liberalizmus alapelveit, mert létrehozásának módja eleve érvénytelenné teszi, mert nem alapul a választópolgárok akaratán, és még a közösség történeti alkotmányával sincs összhangban. A magyar alkotmányjog amerikai szakértőjétől Barát József kért interjút.


Ön, akit sokan szinte holdbéli ügyekkel foglalkozó szobatudósnak tarthattak, hirtelen a nemzetközi politika színpadán találta magát. Az Orbán-kormány nehézsúlyú ellenfelének bizonyul, mert ki tudja mondani, amit mások csak kapiskálnak. Ráadásul az ön esetében fel sem merülhet a szokásos védekezés: hogy nem is olvasta a magyar törvényeket, hogy a bankok ügynöke, hogy nem érti a magyarokat. Szereti ezt az új szerepet?
– Szokatlan számomra ez a helyzet. Én csak egy professzor vagyok, akinek a szakterületén, a magyar államjogban egyszerre nagy változások történtek, amit nem hagyhattam szó nélkül. De nem áll mögöttem senki. Nem jutott el hozzám semmilyen titok: amit tudok, onnan tudom, hogy elolvastam az új magyar törvények szövegét, figyelemmel kísértem a parlamenti vitákat. Amikor a The New York Times publicistájával, Paul Krugman Nobel-díjas közgazdásszal az első állásfoglalásainkat megfogalmaztuk, csak az amerikai nyilvánossághoz akartunk szólni: azt akartunk, hogy a lap végre küldjön tudósítót Budapestre. Mi képedtünk el legjobban, hogy Magyarországon igazi földindulást váltottak ki a cikkeink.

Hosszú éveken át élt nálunk, és rengeteg energiát fektetett a nyelvtanulásba, hogy eredetiben olvashassa a magyar törvényeket. Miért választott éppen minket?
– A legjobb gyermekkori barátom magyar volt, sokat voltam náluk, így részben egy amerikai magyar családban nevelkedtem. Talán ez volt az oka, hogy 1993-ban, amikor először léptem magyar földre, azonnal otthon éreztem magam. Egyéves kutatási tervet írtam az Alkotmánybírósághoz érkező levelek tanulmányozásáról. Ám amikor az év letelt, tovább akartam maradni. Újabb és újabb feladatokat találtam ki. Csak négy év után tértem vissza Amerikába.

Mi vonzotta annyira?
– Itt szinte mindenki olvasta kedvenc könyvemet, a Micimackót, és egy egész ország Fülessel azonosul, akárcsak én. Amerikában mindenki azt kérdezi: megőrültél, miért éppen szegény Füles? Magyarország más, itt az emberek imádnak panaszkodni – ahogy én is. Tréfán kívül: ez hihetetlenül intellektuális ország, ahol a szellemi önállóságnak még azok szemében is nagy az értéke, akik nem jutottak el a felsőfokú tanulmányokig. Ez a világ egyetlen országa, ahol a szobrok többségét nem hadvezéreknek és uralkodóknak, hanem költőknek és tudósoknak állították. (...) Egy tudós számára ellenállhatatlan ez a közeg. Ami a kutatást illeti: a kilencvenes évek magyar Alkotmánybíróságának tanulmányozása igazi tudományos kihívást jelentett. Levelek ezreit olvastam el.

Magyarul?
– Általában magyarul, esetleg szótárral. Ha a szöveg bonyolultabb volt, fordítói segítséget kértem. Döbbenten tapasztaltam, hogy a magyarok döntő többsége egészen pontosan tudja, mit jelent demokráciában élni. Mit jelent, hogy az embereknek elidegeníthetetlen jogaik vannak, miért kell ellenőrizni a hatalmat. Biztos vagyok abban, hogy a magyarok nem tűrik soká, hogy megfosztják őket jogaiktól.

Ön tudományos érveléssel bizonyítja: az új magyar alkotmány alkotmányellenes. És akkor mi van? – írhat vissza önnek Szájer József híres iPadjén. Orbán Viktort támogató magyarok tízezrei masíroznak az Andrássy úton, kinyilvánítva: éppen ilyen alaptörvény kell nekik. A Fidesz a legerősebb párt.
– Tény. De hadd kezdjem azzal, hogy 2003-ban, amikor megérkeztem Magyarországra, hogy egy emberi jogi kurzust tartsak, közösen dolgoztam egy kiváló magyar kollégával, egy remekül képzett jogásszal. Az illetőt Szájer Józsefnek hívták. Ám elfogadható alkotmányt ő sem írhat úgy, ahogyan ez az alaptörvény készült: a közvélemény kizárásával, teljesen figyelmen kívül hagyva a választópolgárok akaratát. Mert az a kérdőív, amelyet az úgynevezett „nemzeti konzultáció” során szétküldtek, inkább csak paródia volt, olyasmi, mint amit Örkény István írt le Közvélemény-kutatás című egypercesében. Amelyben csak az derülhet ki, hogy minden nagyon jól van, de a 19-es busz járhatna gyakrabban. Ez az alkotmány anélkül pattant ki néhány fideszes vezető fejéből, hogy megfelelő politikai folyamat előzte volna meg.

Mi hiányzott?
– Minden. Nem volt nyilvános vita, nem volt konzultáció az érdekcsoportokkal, az ellenzéki pártokkal, nem volt népszavazás. Nem lehet érvényes alkotmányt egyedül írni a Brüsszel–Strasbourg-vonaton, és azt rákényszeríteni az emberekre, az állami szférában egyre erősödő félelem erejével! A kétharmad erejével, ami persze fikció. El ne felejtsük: a Fidesz soha sem szerezte meg a szavazatok kétharmadát. A közvélemény-kutatások szerint a választások idején az emberek 40 százaléka támogatta, a szavazatok 53 százaléka csak azért juthatott neki, mert százezrek otthon maradtak. Manapság pedig napról napra csökken a Fidesz támogatottsága, így több mint bátor dolog az egész lakosság nevében beszélnie. Summa summarum: ha mindenfélét összeírogatok, és nagy betűkkel fölé írom: ALAPTÖRVÉNY, az attól még nem alkotmány. Ez csak egy darab papír marad, ha nincs mögötte megfelelő politikai folyamat. Jogállamban így nem lehet alkotmányozni.

Egy blogbejegyzésében azt írta: Magyarország többé nem alkotmányos demokrácia. Hát akkor mi?
– Az a gond, hogy a politikatudománynak nincsen annyi címkéje, mint amennyiféle kormányzat a világon működik. Tény: ha a két végpont a demokrácia és az autokrácia, akkor Magyarország erősen eltolódott az önkényuralom felé. A lényeg nem az, hogy minek nevezzük a rendszert, hanem hogy az követi-e a közvélemény változását. Hogy a polgárok akarata megjelenhet-e a vezetők cseréjében. Hogy konzultálnak-e a kisebbségben maradtakkal. Minderre Magyarországon ma alig van esély. Sőt, a Fidesz olyan rendszert épített ki, hogy ha új kormány kerülne hatalomra, akkor az nem tudna élni a többségtől kapott felhatalmazásával. Megkötnék a kezét a sarkalatos törvények, és minden fontos ellenőrző funkcióban a Fidesz által kinevezett hivatalnokok akadályoznák a munkáját. A demokrácia nem ilyen.

A kormány kész arra, hogy tegyen bizonyos engedményeket, cserébe az EU–IMF-kölcsönökért. Kérdés viszont, hogy néhány technikai módosítás megváltoztatja-e a rendszert.
– Persze hogy nem változtatja meg, sőt bizonyos módosítások egyenesen megerősíthetik. Az unió a kötelezettségszegési eljárás keretében például azt követeli, hogy a bírák nyugdíjkorhatárát ne szállítsák le egyik pillanatról a másikra, figyelmeztetés és átmeneti időszak nélkül. Brüsszelben azonban lassan őrölnek a malmok, az eljárás eltarthat akár két évig is. Addigra a Fidesz már nyugdíjba kényszerítette mindazokat, akiket akart, többek között a Legfelsőbb Bíróság bíráinak negyedét. (...) Vagy egy igazi horrorforgatókönyv: tegyük fel, hogy a kormány az alkotmányt ért kritikákra a Salamon-bizottság által javasolt módon felel: elismerjük, hogy nem helyes lépten-nyomon megváltoztatni az alkotmányt, a jövőben az alaptörvény módosításához kelljen két egymást követő parlament szavazatainak kétharmada. A felületes megfigyelő azt hiheti, hogy valami jó dolog történik, pedig nem: ez szinte örök időkre bebetonozná ezt az új, alkotmányellenes alkotmányt.

Ön érti, hogy miért éppen Magyarország került ilyen helyzetbe? Látjuk, hogyan történt: a Fidesz lépésről lépésre lebontotta a kormánytöbbség diktátumait korlátozó fékek és ellensúlyok rendszerét. De miért lehetett ezt éppen Magyarországon megtenni? Lehet, hogy azért, mert nálunk már nincsenek olyan értékek, amelyekben mindenki hisz?
– Nem hinném, hogy így volna. A magyar elit tényleg végsőkig polarizált, vannak olyan értelmiségi barátaim, akik engem egyforma örömmel fogadnak, de készek átmenni az utca másik oldalára, és elfordítani a fejüket, ha a másik közeledik. Köszönni sem hajlandók egymásnak. Szerintem tévednek azonban, ha azt hiszik, hogy ez a polarizáció áthatja a társadalmat. Korábbi kutatásaim alapján biztosra veszem, hogy a magyarok döntő többsége igenis demokráciában akar élni, fontosnak tartja az emberi jogok védelmét, meg akarja őrizni választásának szabadságát. Vegyék már észre! A magyarok egyáltalán nem arra szavaztak, ami történt! Egy olyan Fidesznek adták a voksukat, amelyről azt gondolták, hogy megerősíti majd a demokráciát. Olyan pártra szavaztak, amely megígérte, hogy nem változtatja meg az alkotmányt.

Ön Budapesten fel-le cikázik a magyar társadalmat szabdaló törésvonalak között. Optimistább vagy borúlátóbb lett az itt töltött napok alatt?
– Úgy vagyok, mint maguk a magyarok: hivatalosan pesszimista vagyok, nem hivatalosan meg optimista. Persze nem mondhatok mást, mint hogy a rendelkezésemre álló adatok alapján a dolgok rosszul állnak, és nem is látom, hogy mitől javulhatnának. Igen, a demokráciát korlátozó törvények léptek hatályba, és – mint erről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban tájékoztattak – újabb törvénylavina készül, már tervezik az egész büntető törvénykönyv és az egész polgári törvénykönyv reformját. A képviselők tehát megint több ezer oldalnyi törvényszöveget fognak megszavazni anélkül, hogy módjuk lenne azt rendesen nem is megemészteni, de legalább elolvasni. A fülkeforradalom sajnos folytatódik, és nincs, aki megállíthatná: még mindig nem jutottunk el a gödör aljára, még van lejjebb is. De az emberek szerveződnek, forrong a Facebook, szinte nincsen nap demonstráció nélkül. Az elégedetlenség még nem talált közös mederbe, de már megmozdultak a fiatalok is, ami nagyon fontos. Szóval, hasonlóan érzek, mint azok a magyar barátaim, akik szenvedélyesen magyarázzák, milyen rossz itt minden. Ám a szemük sarkában mégis ott bujkál egy kis mosoly, ami azt ígéri: a dolgok igenis rendbe jönnek, talán nem is nagyon sokára


Saját Orbánunk
Tóth Ákos, Népszabadság

Francesco Totti káprázatos labdarúgó és elképesztő tehetségű színész. Miután letalpalja ellenfelét úgy, hogy annak szinte kettétörik a lába, még le is köpi, majd a kezével gömböt formázva magyarázkodik a bírónak, jelezve, hogy ő a labdára ment, egyébként is, arra sem járt, minden ellenkező látszat tévedés, az álnok ellen megtévesztő hadmozdulata azzal a céllal, hogy őt bemártsa és végül kiállíttassa.

Tehetség ide vagy oda, az A. S. Roma gólrekordere nem férne a kezdőcsapatba olyan komoly játékosok mellett, mint például a magyar Lázár János, aki afféle turbózott Tottiként egy kisded ártatlanságával magyarázza, hogy a Fidesz most már konszolidálni akarja a belső és a külső viszonyait, így például új szövetséget kötne Németországgal, „amely aggódó barátja hazánknak, első befektetője az országnak, és akié Európa jövője”. És még csak el sem mosolyodik közben. Olyan, miként az igazán nagyok, Gyurcsány Ferenc vagy Orbán Viktor például, hogy csak a magyar kezdő tizenegy jeles irányítóit soroljuk: teljes mértékben azonosul azzal a szereppel, amit épp aznap magára szabott, most például a hízelgősre fogott békülékennyel. Kissé sajátos ugyan, hogy miután jó nagyokat rúgunk a másikba, öles nyelvcsapásokkal odatartjuk a fejünket azért, hogy hátha még meg is simogat bennünket, és akkor minden jó lesz, de a magyar politika mostanában így intézi az ügyeit, nyilván ez is egy az eddig föl nem jegyzett kurucos karakterjegyek közül, ez van, nekünk ez jutott, ezt juttatjuk.

Meg valami más is van: Orbán Viktor rendszere.

A helyzet ugyanis az, hogy ha a magyar miniszterelnök átmegy jófiúba, márpedig átmegy, előbb-utóbb rendezi a kapcsolatait is. Kicsit megtáncoltatják, kissé ugyan mindig gyanakszanak majd rá, figyelik, mint a bírók Tottit, mégis, egy idő után elnézik korábbi kivagyiságát, és a hitelhez is hozzáfér. Meghátrál majd egy-két dologban, amit az ellenzék láttathat diadalnak, miközben az általa alkotott rendszer legfontosabb összetevői épek maradnak. Van már alkotmánya, saját választási törvénye, saját köznevelési törvénye, saját felsőoktatási törvénye saját keretszámokkal, saját szakmunkásképzője és saját egyeteme, van saját közmunkarendszere, saját közép- és felső osztálya, saját igazságszolgáltatása, saját Alkotmánybírósága, saját bankja, saját gyára, most, hogy télidőn néhány fotós előtt váratlanul meglátogatta őket, vannak saját hajléktalanjai, saját törvénykezése, saját frakciója, saját sajtója, saját focicsapata, saját kereteire szabott országa, amit ő és a hozzá közel állók, ahogy Lázár János fogalmaz, most már belakhatnak. Ebbe az otthonosságba már az is belefér, hogy a saját asztalhoz hívják az ellenzéket, a pártfinanszírozás ügyében, például. Aztán amikor a bíró nem néz oda, legfeljebb irgalmatlanul letalpalják, ha meg véletlenül lebuknak, elmutogatják, hogy ők csak a labdára mentek, tényleg, a másik a huncut.

  színkép