keresés

Eltörölhetetlen múlt

Vaku
Lipovecz Iván, Élet és Irodalom

Még öt hónap és Berlinben megnyitják Európa legmodernebb repülőterét. Nem kell találgatni: ez bizony Schönefeld maga, ahol ma még az NDK-s időket idéző helymegjelölést használják, de az új reptérnek már új nevet is adnak. Willy Brandtról, (Nyugat-)Berlin 1957 és 1966 közötti főpolgármesteréről, későbbi külügyminiszterről, majd az 1969–1974 közötti években hivatalban volt szövetségi kancellárról nevezik el. Az illetékeseknek véletlenül sem jutott eszükbe Richard Wagner, mint ahogyan Johann Sebastian Bach vagy Ludwig van Beethoven sem. A világ zeneirodalmának legnagyobbjai helyett azt az államférfit választották, aki negyven éven át meggyőződéssel hirdette, hogy a németek egysége csakis a tágabb európai egység keretei között valósulhat meg. És a Berlin mai városképét alapvetően meghatározó Nagy (II.) Frigyesre sem gondoltak, pedig ebben a hónapban lesz születésének 300. évfordulója.

Milyen más ez, mint ami nálunk történik. Ahol Frigyes kortársa, Mária Terézia kitüntetését elevenítik fel, ahol rovásírásos helységnévtáblákat tesznek ki az utakra, még a főváros egyik kerületében is, és ahol a legújabb kori történelem egyik kiemelkedő alakját (Franklin Delano Rooseveltet) fosztják meg attól, hogy Budapesten közterület legyen róla elnevezve. Ilyen körülmények között nincs is semmi meglepő abban, hogy a világszerte Ferihegyiként ismert repülőterünket fél éve Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek hívják – jóllehet ebből az induló meg az érkező utasok vajmi keveset érzékelnek. (…) Berlinben nemcsak a történelmi személyiségek helyét találják meg a jelenben (és így a jövőben is), de magával a történelemmel is másképpen bánnak, mint idehaza. Elfogadják, hogy az NDK 40 éve is az egyetemes német történelem része volt – mondjuk ugyanúgy, mint Nagy Frigyes messze ható uralkodásának fél évszázada. Az Alexanderplatzon égbe szökő tévétorony nemcsak Kelet-, de egész Berlin jelképe. A Brandenburgi kapuval, a Reichstag épületével, a Vörös Városházával és a többi nevezetességgel együtt. És ennek a negyven évnek a látható relikviáit sem kötelező eltüntetni az emberek szeme elől. (…) 1990-ben még létezett az NDK, amikor az egykori állampártot PDS-re, azaz a Demokratikus Szocializmus Pártjára keresztelték át, és frakciójában ültek képviselői a Bundestagban és a tartományi parlamentekben több cikluson át. Köztük olyanok is, akik már 1989 előtt valamilyen formában részesei voltak a keletnémet közéletnek. A PDS időközben megszűnt, más formációkkal szövetkezve létrehozta A Bal (Die Linke) nevű pártot, de annak politikusait sem érik durva inzultusok a többi párt emberei részéről. Nem úgy, mint idehaza az MSZP-t (amely, mint ismeretes, nem egyszerűen az MSZMP átkeresztelésével jött létre) azoktól a kétharmados többségükben tapicskoló barbároktól, akik számára az, hogy az 1949–1989 közötti negyven évet az Alaptörvény segítségével törlik a magyar történelemből, kitűnő fogódzó ahhoz, hogy mindjárt a szocialista pártot is a „szemétdombra” vessék. Ami egyúttal a választók (köztük részben a Fideszt 2010-ben hatalomra segítők) végtelen lenézésére, sőt, megvetésére is vall. Hiszen olyan pártot próbálnak meg ellehetetleníteni, amely öt egymást követő országgyűlési választáson mindig több listás szavazatot kapott, mint a Fidesz (illetve annak -MPP, -KDNP végződésű változatai), és amely az elmúlt két évtizedben tizenkét éven át töltötte be a vezető kormánypárt szerepét. Ha ennyi előzmény sem elég, és az MSZP végül is marginalizálódik, az történjék úgy, mint mondjuk, Lengyelországban a SDL-lel, vagyis a társadalmi preferenciaváltozások folyományaként, de semmiképpen sem az állam rendelkezésére álló eszközök megtorló célzatú felhasználásával. Mert a végén az egész úgy fest majd, hogy Magyarország történetéből egy fejezet január 1-jén egyszerűen kitöröltetett.

A magyar „fényes ösvény” végigjárásába, tartok tőle, nem fér bele a megannyi tanulságos külföldi példa figyelembevétele. Egy hazai államcsőd elkerülése érdekében azonban talán nem árt visszatekinteni arra a csak földrajzi értelemben vett távoli történetre, amelyről az elmúlt napokban, a tízéves „jubileum” kapcsán az egész világsajtóban olvasni lehetett. A helyszín Argentína, az időpont 2001. december. „Nincs még egy ország, amelynek oly sok tapasztalata lenne a pénzügyi krízisekkel, mint Argentínának” – írta a múlt év végén a hamburgi Der Spiegel. Már a kilencvenes évek középén, amikor egyre drágult az adósságszolgálat, világos volt, hogy az országot a krízis felé kormányozzák. 2001-re az államadósság a bruttó nemzeti termék 165 százalékára szökött, egy évre rá a gazdasági növekedés mínusz 11 százalékra esett. Mire az IMF hitelt adott volna, már késő volt: Argentína összeomlott. A polgárok bankszámláit a kormány befagyasztotta, ugyanakkor a tartozások visszafizetését felfüggesztette. Százezrek vonultak az utcára, és miután már halálos áldozatok is voltak, az argentin elnök menekülőre fogta a dolgot. Az 1999-ben még nagy népszerűségnek örvendő, akkor óriási többséggel megválasztott Fernando de la Rúát, aki hivatalosan lemondott, helikopterrel menekítették ki palotájából. Roberto Lavagna, az új kormány gazdasági minisztere (őt megelőzően De la Rúa elnökségének két éve alatt ötöt fogyasztott el belőlük) három évig tárgyalt utána Argentína külföldi adósságainak átütemezéséről. Mára – tíz évvel később – a tartozások már csak a GDP 43 százalékát teszik ki, és az ország gazdasága 2004 óta (a 2008–2009-es válságot leszámítva) éves átlagban 8 százalékkal gyarapodik. Csak éppen előbb mindent szanálni kellett.


Súlyos plágiumgyanú Schmitt Pál doktori értekezése körül
György Miklós, hvg.hu

Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével – derítette ki a hvg.hu. A dolgozat ráadásul nem felel meg a doktori disszertáció alapvető követelményeinek sem, ennek ellenére summa cum laude minősítést kapott bírálóitól.

„Kisdoktorim van a Testnevelési Egyetemen. Soha senki sem kényszerített rá, nem is használom a titulust, a névjegyemen sem olvashatod. Csak néhány újságcikk tisztel meg vele” – idézi a jelenlegi köztársasági elnököt Kő András sportújságíró a 2005-ben megjelent Vendégségben: Schmitt Pál című könyvében. Az államfő megválasztása óta már használja a doktori címét, a dr. most is szerepel a neve előtt a hivatal honlapján, ahogy a Magyar Közlönyben is így jelenik meg a törvények alatti aláírása: Dr. Schmitt Pál s.k.

Ahogy a honlapon  is olvasható, a köztársasági elnök 1992-ben nyújtotta be Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című doktori értekezését a Testnevelési Egyetemen (TE, amely 2000-ben integrálódott a Semmelweis Egyetembe). A dolgozatra bírálói a legmagasabb, summa cum laude minősítést adták, később a TE címzetes egyetemi tanára lett, disszertációja jelenleg az Olimpizmus, illetve Az olimpiai játékok gazdasági kérdései című tárgyak ajánlott irodalmában is szerepel. Ám Schmitt Pál 215 oldalas doktorijának legnagyobb része – a hvg.hu számításai szerint mintegy 180 oldal – egy bolgár sportkutató és -diplomata, Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti fordítása és átvétele, ami felveti a plágium gyanúját.

Egy régi kézirat újrafelhasználása

Georgiev 1987-ben fejezte be Lausanne-ban Analyse du programme olympique (des Jeux d’Olympiade) (Az olimpiai játékok programjának elemzése) című kétkötetes, 465 oldalas, több száz oldalnyi táblázatot, diagramot tartalmazó tanulmányát. A dolgozat írógéppel készült, bekötött példánya ma is megtalálható a lausanne-i Olimpiai Múzeum könyvtárában (raktári jelzete: MA 1949/1 és MA 1949/2). Később a tanulmányt Georgiev az újabb fejleményekkel kiegészítette, az Olimpiai Múzeum pedig 1995-ban Analyse du programme des Jeux Olympiques 1896-1996 címmel (a könyv megjelenésekor már ismert volt az 1996-ban megrendezett atlantai játékok programja, ezért a szerző azt is feldolgozta – a szerk.) immár könyv formában is megjelentette. Egy évre rá a kötet angol fordításban is hozzáférhetővé vált. A bolgár kutató 1956-tól a Bolgár Olimpiai Bizottság munkatársa, később titkára, majd főtitkára volt. A sportdiplomata 2005-ben elhunyt. Schmitt Pál 1992-es disszertációját Nikolaj Georgiev dolgozatával összevetve jól látható, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 1990 és 2010 közötti elnöke szinte szó szerint, vagy némileg módosítva vett át hosszú mondatokat, bekezdéseket. Sőt, Schmitt közel egyoldalnyi szöveget a bolgár sportkutató, Hristo Meranzov és Georgiev 1985-ben megjelent, Analysis of the Olympic Programme (Az olimpiai program elemzése) című munkájából emelt át.

A MOB akkori elnöke ismerte a két kötetet, dolgozatának irodalomjegyzékében mindkét művet meg is említette, a címüket azonban nem franciául, hanem magyar fordításban adta meg – holott a két kötet nincs magyarra fordítva –, ráadásul Georgiev 1987-es munkájának kiadási helyéül Lausanne helyett Bulgáriát jelöli meg. Viszont Schmitt 1992-es dolgozatában sem láb-, sem végjegyzetek nincsenek, így nem derül ki az sem, hogy idéz-e egyáltalán, és ha igen, mit idéz Georgiev könyvéből. A MOB korábbi elnöke 1992-ben már kilencedik éve tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, 1991-ben pedig a Végrehajtó Bizottságba is beválasztották.

A „ju-jutsu” és a vívás

Mint az az összehasonlításból (képünkön) kiderül, a Schmitt dolgozatában található fordítások, átvételek néha rövidítenek, egyszerűsítik az eredeti francia szöveget, Schmitt sokszor részeket hagy el, esetenként összefoglal. Egyetlen egyszer sem hivatkozik azonban a forrásra. A szöveget 1992-ben írva több helyen kiegészíti a forrásul használt két kötet megjelenése óta eltelt idő eseményeinek adataival. Schmitt disszertációjának fennmaradó részei – összesen kb. 35 oldal (az olimpiai mozgalom bemutatása, a televízió, illetve a gazdasági tényezők szerepe, végül a jövő olimpiai programja, illetve néhol egy-egy beszúrt megjegyzés) – nem a bolgár kutatók köteteiből való átvételek.

„Értékes, fontos alkotásnak értékelem”

„Amikor anyuka meghalt, megfogadtam, hogy doktori címet szerzek. »Minden szép, minden jó körülötted – mondta egyszer –, de úgy szeretném, ha dr. Schmitt Pál lennél. «Egyik fülemen bement, a másikon kijött. Gondoltam, ez úgyis lehetetlen, nekem sohasem lesz rá időm. De amikor meghalt, eldöntöttem, hogy le fogok doktorálni. Közben azonban már NOB-tagként, 1992-ben jött az első olimpiám, egy évvel korábban beválasztottak a végrehajtó bizottságba. Akkor neveztek ki spanyol nagykövetnek, és erre a megbízatásra készültem. A Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként szintén akadt tennivalóm, és mindezek dacára ledoktoráltam filozófiatörténetből. Kisdoktorim van a Testnevelési Egyetemen” – olvasható a Vendégségben: Schmitt Pál című könyvben, hogyan szánta rá magát a jelenlegi államfő a disszertáció megírására.

Ám Schmitt a kötetben pontatlanul fogalmazott, hiszen a Testnevelési Egyetemre leadott dolgozatnak nincs köze a filozófiatörténethez, legfeljebb az olimpia történetéhez.

A disszertációt 1992-ben  Takács Ferenc egyetemi tanár és Kertész István ókortörténész bírálta, a dolgozatra mindketten summa cum laude minősítést adtak. Takács opponensi véleményében néhány bíráló megjegyzés ellenére – így hiányolta többek között a forrásanyagok pontos megjelölését, az irodalmi apparátus korrekt rendszerezését – azzal méltatta a dolgozatot: „Külön felhívjuk a figyelmet arra, hogy ez a problémakör sem a hazai, sem a nemzetközi szakirodalomban eddig ilyen részletességgel nem diszkutált”.
Kertész – aki  szerepvállalásáról – már jóval kritikusabb, több helyen komoly hiányérzetét jelezte. „A megnevezett szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni” – véleményezte a munkát a történész, ám ez végső ítéletét nem befolyásolta: „a disszertációt értékes, fontos alkotásnak értékelem. Megismétlem, hogy a dolgozat magas szinten tesz eleget az ilyenkor elvárható követelményeknek”.

„Intézkedik a személyi igazolványból való törlésről”

A Testnevelési Egyetem – 1989-ig Testnevelési Főiskola (TF) – 1985-ös doktori szabályzata szigorú feltételeket állapít meg arra vonatkozóan, hogy milyen disszertációt fogadhat el az intézmény, és mi történik, ha a disszertációról utólag kiderül valami. A 23. paragrafus leszögezi: „Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette vagy az más munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi”. A Semmelweis Egyetem jelenleg hatályos doktori szabályzata nem rendezi a fokozat visszavonásának kérdését.

Ugyanakkor a TF 1985-ös szabályzata szerint az egyetemi doktorátus megszerzésének feltétele többek között „a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés […] benyújtása”.

  színkép