keresés

A zavar bősége

Milyen forradalom?
Mircea Vasilescu, Adevărul

Az utóbbi napok tiltakozó megmozdulásai inkább bizonyos frusztrációk zavaros kifejezései, semmint a „civil társadalom” természetes megnyilatkozásai. Tanulunk majd belőlük valamit? Valószínűleg semmi sem történt volna, ha Băsescu elnök nem „küldi el szivarért” Raed Arafat urat. Amikor levágták a nyugdíjakat és fizetéseket, amikor más megszorító intézkedéseket foganatosítottak, nem nagyon mentek utcára az emberek. Most, az emberek bizalma a SMURD-ban és annak alapítójában kihozott kezdetben néhány száz embert az utcára. Bukarestbe érve, a tiltakozások összekeveredtek és összezavarodtak. Az erőszakos szurkolók állítólag a 4-es törvény ellen tiltakoznak, amely bünteti az erőszakot a stadionokban. S a békés polgárok? Ők azért tiltakoznak, mert rosszul élnek. Nincsenek „konkrét” követeléseik, azon kívül, hogy „Le Băsescuval!” és „Le a kormánnyal!” Természetes, hogy ilyen jelszavakat skandálnak. Az ellenzéki pártok megpróbálnak felkapaszkodni a hullám tarajára, hogy nyerjenek néhány szavazatot. Ez is normális, láttuk ezt már előkelőbb házaknál is. Megjelentek holmi forradalmárok is, akik „elölről” akarnák kezdeni, Băsescut Ceauşescuhoz hasonlítják, és új forradalmat javasolnak. A békés tüntetők között pedig elegen vannak, akik úgy vélik, a PDL és az USL egykutya, s akik azt kiáltják, „Elegünk van a pártokból!”. Akkor hát mi lenne az „új forradalom” értelme? Számoljuk fel a pártokat? És mit teszünk a helyükbe? Egy nemzetmentőt? Egy „karizmatikus vezetőt”, miként némelyek a tévékben papolják? Isten ments! Húsz év múlva aztán összehívunk egy forradalmat, hogy megszabaduljunk tőle? Egy dolog világos: a tüntetők általában nehéz életük miatti elégedetlenségüknek adnak hangot, de szervezetlenek, és nem tudják világosan meghatározni, mi is a céljuk, mi a tét. A számuk pedig kicsi, és nincs esély a növekedésére. Jó hír az, hogy az emberek végre felbátorodtak és kivonultak az utcára, hogy elmondják bajaikat. A rossz hír az, hogy rövid távon semmit sem oldanak meg. Ahhoz, hogy valami valóban megoldódjon, a hatalomnak meg kellene értenie, hogy párbeszédet  kell folytatnia a társadalommal és az ellenzékkel, a pártoknak pedig mássá kellene válniuk, mint kliensi szervezeteknek. De ehhez nincs szükség forradalomra, hanem egy jobban működő demokráciára. Ahelyett, hogy látványos forradalomról álmodoznánk, nap mint nap élnünk kellene a demokrácia mechanizmusaival. A demokrácia unalmas, normákra és szabályokra épül. Egy jobb élet azonban ilyen előírások és szabályok révén érhető el, nem úgy, hogy robbanóanyagot helyezünk a puliszka alá, amikor a kés már csontig ér.

(Fordította: K. B. A.)


Băsescut legyőzte Arafat. A rendszer a jelkép ellen
Andreea Pora, Revista22

Băsescu első nagy veresége. Kénytelen volt visszavonni a közvitáról az egészségügyi törvényt. Jól megérdemelt vereség ez, amely nem jön sem a moguloktól, sem a „elaljasodott rendszertől”, vagy a hülye parlamenttől. Egy ember győzte le. Egy kifogástalan elismertségű, óriási bizalmi tőkével rendelkező technokrata. Akivel szemben roppant igazságtalan volt, akit kigúnyolt és megpróbált megalázni, ledönteni arról a magas talapzatról, amelyre nem politikai mesterkedés, sem állami pénzzel való üzletelés, sem szégyentelen populizmus nem emelte őt. Băsescut egy rendszeren kívül álló ember győzte le, és ez rendkívül fontos. A társadalom első jelzése, sok év után. Mert azokat az embereket, akik Marosvásárhelyen utcára vonultak, nem valamelyik alakulat küldte oda, nem autóbuszokkal hozták, nem valamilyen párt vagy ideológia mozgósította. Nem nyugdíjért, fizetésért vagy társadalmi segélyért mentek az utcára. Egy eszme és egy ember támogatására vonultak ki. (Egyelőre nem tudom, mi történik Bukarestben, de az első benyomásom az, hogy a forradalom haszonlesői és egyes pártok zsoldosai tőkét akarnak gyűjteni.) Régóta nem történt meg, és ez az első eset, hogy a társadalmi tiltakozás – a technokraták és szakemberek tiltakozásával együtt – eredménnyel járt. Băsescut egy jelkép – tisztesség, hozzáértés, odaadás, kitartás, hit – győzte le, amelynek sok egyébbel ellentétben sikerült lelkesítenie és eredményre vezetnie. A világháló közösségi oldalain valóságos földrengés ment végbe. Tízezrek bejegyzései és aláírásai támogatták Arafatot és a SMURD-ot. A Băsescu-ellenesség félelmetes szintekre hágott. Băsescu csattanós pofont kapott, nem Arafattól, hanem a társadalomtól, amely, lám, nem hagyta magát manipulálni. Az elnök és főleg a tervezetet szerkesztő bizottsági tagok nyilatkozatai a meggyőzés helyett csak növelték az igazságtalanság érzetét és a gyanakvást. Annál is inkább, mert Arafat nem hagyta magát megfélemlíteni, tovább magyarázta és fenntartotta álláspontját. Kemény dió. Sokkal keményebb, mint Băsescu, Vlădescu, Păunescu és mások gondolták. Az elnök érvelése a törvény visszavonásának bejelentésekor, miszerint senki sem akarja a változást és a reformot, hamis és hazug. („A kórházak nem akarják a változást, a családorvosok nem akarják, a sürgősségi rendszer nem akarja a változást. A közélet minden jelzéséből azt szűröm le, hogy a közönség nagy része sem akarja a változást.”) Băsescu és a PDL választói mindig támogatták a változást, sok mindent megbocsátottak mindazoknak a reformintézkedéseknek a nevében, amiket a kormány is és az elnök is meghozott. Túl sok mindent. Ez a választótábor támogatja a privatizációt, és fellép a korrupció ellen. Csakhogy az egészégügyi törvénytervezet éppen a korrupció elleni mechanizmusokat nem tartalmazta, éppen a közpénzek ellenőrzésének mechanizmusait nem írta elő. Nem a magánvállalkozók képezték a törvény problémáját, hanem az állam, amely még több pénz ellenőrzését kaparintotta meg, annak megalapozott gyanújával, hogy politikai klientúrája felé irányítja e pénzeket. A törvény mintegy felhívás volt a klientelizmusra. Mi több, más alkalmakkal ellentétben, Băsescu semmilyen felelősséget nem vállalt ebben helyzetben, megpróbálta a „népre” hárítani a bajt, amely nem akarja a reformot. Băsescu maga röpítette levegőbe a tervezetet, harcba lépve Arafat ellen. Hogy tanácsosai lökdösték hátulról, hogy nyomás volt a magáncégek részéről, amelyek be akartak törni a mentőszolgálat piacára, már nem is számít. Băsescut azonban a PDL-vel együtt, csomagban győzték le. Maga helyezett dinamitot a törvény alá és a párt százalékaránya alá. Sokatmondó, hogy egyetlen miniszter, a párt egyetlen hangadó képviselője sem állt ki a tervezet védelmében. Még Emil Boc, a botrányok esetén szolgálatos hadnagy sem. Világos a dolog jelentése: a párt ezúttal világosan elhatárolta magát az elnöktől, hagyta, hogy saját kezével kaparja ki a gesztenyét a tűzből. A PDL felmérte, hogy a jelképek ellen vívott harcban biztos a vereség, és hogy az elnök második mandátuma legnagyobb ostobaságát követte el, a király elleni és az ügyészek elleni támadása után. Ami végzetes lesz a PDL-re nézve. Ezúttal nem a rendszer győzte le Băsescut, hanem önnön ostobasága. Vagy a hatalom, ami igencsak a fejébe szállhatott. (Fordította: K. B. A.)


Băsescu mindenre képes
Cristian Tudor Popescu, Gândul

Egyetlen gondolat körvonalazódott csak abban, amit Boc mondott az USL-vel folytatott úgynevezett párbeszéd után: az időhúzás. Már a találkozó az ellenzékkel, a parlament rendkívüli ülésszaka, a nem tudom milyen tanács létrehozása is mindössze halogatás, abban a reményben, hogy hátha a hideg legyőzi és elkergeti az utcáról az embereket.

Ennek az obstrukciós politikának a része az Alkotmánybíróság vérlázító „döntése”: a halasztás! Milyen indokot tudnak felhozni ezek a taláros urak, hogy újfent elhalasztották a döntést Boc és Băsescu „összevonásának” érvényesítéséről vagy érvénytelenítéséről? Torokgyulladásuk van, vagy fejfájásuk, esetleg keresztelőre hivatalosak? Szégyen az ország legmagasabb ítélőszékére nézve, amit a történelem föl fog jegyezni.

Ha előrehozott választások lesznek, veszélybe kerül a gazdasági stabilitás – mondja Boc. Hamis, kit akar ezzel etetni?! Mihelyt kihirdetnék az előrehozott választásokat, a tiltakozó megmozdulások véget érnének. Ellenkező esetben folytatódhatnak, és átmehetnek sztrájkba, sőt általános sztrájkba, ami aztán tényleg veszélyeztetné a gazdaságot.

Vagy: ki jöhetne ezek helyett, ha előrehozott választások lesznek? Ez olyan kérdés, amit egész egyszerűen nem szabad feltenni. Demokráciában a választások célja az, hogy levezessék az egyes kormányzati ciklusok alatt felgyülemlett negatív energiákat. Következésképp ezeket időszakosan vagy idő előtt szervezik, és nem csak akkor, ha megjelenik a színen egy mindenki által kedvelt messiási párt vagy politikus, aki átvegye a hatalmat.

Végül: jobb lesz nekünk? Megint csak, nem erről van szó. A szabad választásokat nem azért találták ki, mert garantálnák, hogy a választások másnapján tej és méz folyik. A szabad választás „mindössze” eszköz, ami meggátolja az elcsúszást a diktatúra vagy az anarchia felé.

Az előrehozott választások demokratikus eszközének az elutasításával a PDL arra ítéli önmagát, hogy biztosra vehető, megsemmisítő vereséget szenved még az év vége előtt. Már csak az a kérdés, hogy ez miként megy majd végbe. Az is biztos ugyanis, hogy Băsescu – aki, emlékszünk, reggeltől estig előrehozott választásokat követelt, amikor egyetlen tüntető sem volt az utcán – mindenre képes, és elmegy a végsőkig.

(Fordította: Sz. L.)


Hol kezdődik a plágium?
Salon webmagazin

Ahogy a technika fejlődésével egyre könnyebbé válik a szerzői jog által védett szellemi alkotások összehasonlítása, úgy szaporodnak a plágiumbotrányok. A jogtalan átvétel megállapítása sokszor még így is nehéz. A tudományos életben azonban világosak és nagyon szigorúak a szabályok.

„2011 utolsó két hetében számos szellemi alkotás keveredett plágiumgyanúba, egyebek között kémregények és politikai karikatúrák is. Az elkövetkező években minden bizonnyal még gyakoribbá válnak a plagizálással és a szerzői jogok megsértésével kapcsolatos polémiák” – olvassuk a Salon webmagazinban. Mint arról a Metazin is beszámolt, az internet terjedésével és a digitalizálás népszerűvé válásával egyre könnyebb leleplezni az írott szövegek plagizálását. Az esetek egy részében azonban még így is nehéz megállapítani, hogy mi számít jogszerűtlen és etikátlan felhasználásnak. A Salon magazin ezért tekintélyes jogászokhoz, írókhoz és szerkesztőkhöz fordult útmutatásért. Alan Brown és Tim Perfect pszichológia professzorok arra hívják fel a figyelmet, hogy sokszor akaratlanul vesszük át mások gondolatait. Pszichológiai kísérletek igazolják, hogy gyakran olvasunk vagy hallunk valami érdekes és eredeti gondolatot, ám idővel elfelejtjük, hogy nem saját ötletünkről van szó. Az ilyen esetekben utólag is nehéz megítélni, hogy mennyiben tekinthető egy általános ötlet felhasználása jogtalannak vagy etikátlannak. Különösen bonyolult a helyzet a nem szöveges szellemi alkotások esetében – figyelmeztet John Cole karikaturista. A grafikusok előszeretettel alkalmaznak közismert témákat. Egyáltalán nem meglepő és egyedi, ha két karikaturistának egy hír kapcsán ugyanaz az allegória jut eszébe – például a süllyedő Titanickal illusztrálja a csőddel fenyegetett államot. A zenei alkotások és a filmek tekintetében hasonló a helyzet. A divat világában még ennél is bonyolultabb. A szabásmintákat ugyanis nem védi szerzői jog. Johanna Blakley, a kortárs divat szakértője szerint ez így is van rendjén: a másolás és az adaptáció korlátozása megölné a divattervezésben a kreativitást.

De még az írott szövegekkel kapcsolatban sem mindig nyilvánvaló, hogy hol ér véget a fair use elveivel összhangban lévő felhasználás, és hol kezdődik a szerzői jogok megsértése, különösen az elektronikus médiában – véli Emily Bell újságíró. A szépirodalom is határterületnek számít – teszi hozzá Jeremy Duns író. Egy regénnyel kapcsolatban csak a teljesen nyilvánvaló, szinte szó szerinti hosszabb szövegek átvételét lehet kétséget kizáróan bizonyítani. A tudomány területén azonban sokkal szigorúbb szabályok érvényesek. Az akadémiai életben nem elég lábjegyzetben megadni a pontos forrásokat, hanem arra is ügyelni kell, hogy idézőjelet használjunk, amennyiben szó szerint veszünk át szövegrészeket – utal Duns Stephen Ambrose esetére. A tekintélyes történész maga is elismerte, hogy plágiumvétséget követett el, amikor – pontos forrásmegjelölés mellett – nem átfogalmazva adta vissza a hivatkozott szerző gondolatait, hanem mondatrészeket vett át idézőjel nélkül. Az internet persze nemcsak a plagizátorok leleplezésében segít. Számtalan olyan oldal érhető el, amelynek segítségével a tudományos művek szerzői ellenőrizhetik munkájukat, hogy még véletlenül se merüljön fel utólag az egyetemi életben megbocsáthatatlan bűnnek számító csalás vádja. A legújabb szoftverek ráadásul nem csak az adott nyelven született munkákkal vetik össze a szöveget, hanem a hasonló témában született idegen nyelvű szakirodalommal is.

(metazin.hu)

  színkép