Szikár tény, hogy egy közösség az EU-ban legfeljebb annyit ér, amennyire el tudja juttatni képviselőit az Európai Parlamentbe. Ezért úgy vélem, hasznos lehet, ha szemügyre vesszük a legutóbbi EP-választások néhány jelenségét, és ezek alapján ki-ki a maga számára esetleg tanulságokat vonhat le.

2004-ben huszonöt tagállam mintegy 360 millió szavazópolgárát hívták urnákhoz. 2004. június 10–13. között az 1999-ben megválasztott 626 európai parlamenti képviselőhöz képest akkor már 732 mandátum elosztása volt a tét. 1979-ben még csak 9 tagja volt a közösségnek, a részvételi arány 63 százalékos volt. 2004-re az EU huszonöt tagú, a részvétel nem éri el a 46 százalékot.

Tíz új tagállam – elszalasztott lehetőség

A történelemben először nyilváníthattak volna európai ügyekben véleményt az új tagállamok polgárai. A tét tehát jelentős volt, ehhez képest a részvétel alig 26,9 százalékos. Az uniós kérdésekkel kapcsolatos érdektelenség furcsa (vagy jellemző?) módon éppen az új, zömmel volt kommunista ország polgárainál mutatkozott.

A rossz átlaghoz a kelet-európaiak jelentősen hozzájárultak. Ha nem is táplált illúziókat a Nyugat, alkalmasint ez a statisztika volt a Kelet-Európával kapcsolatban az első nagy csalódása. A „közös ügyek” iránt egyedül Máltán volt valóban érdeklődés. (Cipruson a magas arány magyarázata az, hogy a választásokon a részvétel kötelező.)

Ha viszont a vizsgálódást a 2004. évi EP-választások előtti három általános választásra is kiterjesszük, kiderül, hogy a választási kedv csupán a Cseh Köztársaságban, Lengyelországban és Szlovéniában csökkent folyamatosan. A többi országban nem mutatható ki semmilyen trend, vagyis a szavazókedv még befolyásolható. Ugyanakkor a régiek és újak esetében nincs számottevő különbség az általános és EP-választásokon való részvételi arányok között.

Megállapítható még, hogy abban a négy országban, ahol országos választásokkal együtt tartották az EP-választásokat (Németország, Belgium, Litvánia, Málta) elég magas volt a részvételi arány, következésképp az „árukapcsolás” eredményesnek bizonyult.

A választási részvétel az új EU-tagállamokban

Kik maradtak távol?

Nagy általánosságban elmondható, hogy a fiatalok és a kétkézi munkások maradtak leginkább távol a szavazástól a 2004. évi EP-választások során. A 18-24 éves korosztály 67 százaléka nem ment el szavazni. Ezzel szemben az ötvenöt év fölöttieknek „csak” 41 százaléka nem ment el szavazni. A kétkézi munkásoknak mintegy 64 százaléka maradt távol.

A távolmaradók 57 százaléka szavazott a megelőző országos választásokon. Elfogadható a következtetés, hogy a távolmaradás az ilyen választópolgárok esetében elkerülhető. Próbáljuk tehát megtudni: miért nem kívánták folytatni az eddigi gyakorlatot, vagyis részt venni a választásokon?

A távolmaradás döntő pillanata

Ötből egy választópolgár a szavazás napján döntött arról, hogy elmegy, vagy nem megy el szavazni! A távol maradók 21 százaléka notórius távol maradó, 32 százaléka hetekkel-hónapokkal azelőtt döntött, 38 százalék néhány nappal azelőtt vagy éppen aznap döntött. Ez utóbbi 38 százalék szinte azonos a régi és új tagállamok esetében.

Egy mélyebb elemzés kimutatta, hogy a harmadik típusú távol maradók 74 százaléka a megelőző országos választáson részt vett. Az EP-választásokra vonatkozó döntésük tehát nem nyugszik szilárd alapokon. Másként fogalmazva, ez a csoport meggyőzhető még. Ezt a csoportot főleg nők, huszonöt-huszonkilenc év közötti fiatalok, magas képzettséggel rendelkezők és alkalmazottak alkotják.

A távolmaradás okai

Az új tagállamokban a politikával szembeni bizalmatlanság 34 százalékos arányt mutatott, míg korábban, az EU 15-ben ez az arány 19 százalék volt. Az érdektelenség volt a második leggyakoribb ok; a tíz taggal megnövekedett Unióban ez is magasabb volt, mint az EU 15-ben. Nem kis százalékban a hosszú hétvége, szabadság idő volt a távolmaradás oka.

Ha a választásokra márciusban került volna sor, valószínű, hogy a részvételi arány is magasabb lett volna. A politikába vetett bizalom hiánya az új tagállamokban 76 százalékra volt tehető (különösképp Szlovákiában, Lengyelországban és a Cseh Köztársaságban), míg a tájékozatlanság alig 20 százalékot befolyásolt. Az európai ügyektől való elfordulás elsősorban Skandináviában és Szlovákiában volt tapasztalható.

A választók politikai kötődése

A régi tagállamokban (EU 15) a válsztók 49 százaléka nem kötődött politikai párthoz. A tíz új tagállamban ez az arány 63 százalék volt. Az EU 25-ben a fiataloknak nyolc százaléka, míg az ötvenöt év felettiek 22 százaléka volt pártszimpatizáns. A kétkezi munkások idegenkedtek a legjobban a politikai kötődéstől.

A rurális térségekben volt a legtöbb pártsemleges szavazó. Elmondható, hogy a 2004. évi EP-választásokon a pártszimpatizánsok nagyobb arányban mentek szavazni, mint a pártsemlegesek. Ugyanakkor távol maradók elenyésző hányada hivatkozott információhiányra.

A választási kampányok tapasztalatai

A tévé és a rádió volt a leghatékonyabb tájékoztatási eszköz. Tízből kilenc válasz jelezte, hogy információit e két csatornán kapta. A helyzet új és régi tagállamokban kísértetiesen azonos volt. A válaszadóknak alig hét százaléka kereste az EP-re vonatkozó információt. A nagy többség passzív célcsoportja volt a tájékoztatásnak.

Ugyanakkor elmondható, hogy a szavazáson részt vevők döntő többsége emlékezett a választási kampány üzeneteire. Az ilyen üzenetek az EU 15-ben 39 százalékos, míg az EU 10-ben 22 százalékos hatásfokot értek el. Az euroszkeptikusok, a válaszok szerint, ritkábban mentek el szavazni, mint az eurooptimisták.

Következtetések

A 2004. évi EP-választások nemcsak azért voltak különlegesek, mert a szavazók és a listák száma is nagy volt, hanem a nagyfokú érdektelenség megnyilvánulása miatt is. Úgy tűnik, hogy az érdektelenség magas foka továbbra sem csökkenthető. Az országos jelentőségű választási részvételi arányokat megnézve, elmondható, hogy a tagállamok választópolgárai tudatosan súlyozzák a különböző választások fontosságát, ennek függvényében járulnak vagy nem az urnákhoz.

Ebből viszont következik, hogy ha sikerül az EP-választások mindennapokra gyakorolt hatását kellőképpen megmagyarázni, növelhető a részvételi arány. Nem mindegy a választások dátuma sem, hisz szabadság időben, az emberek nem szívesen áldoznak időt a választásokra.

A választásokat megelőző időszakban a választók nem keresik, hanem elsősorban „kapják” az információt. A klasszikus médiaeszközök (tévé, rádió, nyomtatott sajtó) továbbra is nélkülözhetetlenek, ha nagyszámú „fogyasztóhoz” kell információt gyorsan és hatékonyan eljuttatni. Úgy tűnik különben, hogy a tájékoztatási kampányok inkább használnak, mint ártanak a választási szándék megerősítésében.

A kérdés inkább az, hogy milyen módon lehet az EP-választáson való részvételi szándékot erősíteni. Az EP választásoktól való távolmaradás elsősorban a belpolitikától való elfordulás, nem pedig az Európai ügyek iránti érdektelenség kifejezője. A távolmaradás a csalódás jele.

Az idén, 2009-ben, a tét még nagyobb. Még több választópolgár mondhatna véleményt. Kérdés: mekkora arányban lehet bennük tudatosítani, hogy részvételük fontos? Hisz a csalódásból/tiltakozásként távolmaradók a következő öt évre a választásokon részvevők akaratát erősítik majd.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!