(...) Most már tényleg március van, nemcsak a naptárban. Nem a kopogtatócédula-gyűjtés utolsó heteiről beszélek (az a választási naptár), nem is a megzavarodott időjárásról, hanem arról, ami 162 éve esett meg Pesten és Budán, március idusán. Mert ami itt ’48-ban, és még előtte, a reformkor fénylő évtizedeiben történt, Szent István államalapításához fogható.

Akkor született a modern Magyarország, amikor népből nemzetté lettünk. Mást jelentett a modernség akkor, mint amit ma jelent, ezért, meg a végletes bajok miatt gondolják sokan, hogy új reformkorra volna szükségünk. De ma éppen arról folyik a vita, van-e programja a Fidesznek (nincs, de közbeszéd tárgya), van-e például az MDF-nek (van, de nem beszélnek róla, hátha kiderül, hogy mi az), ki-kihúznak valamelyikből egy szálat, de nem fészeképítéshez.

Március van tehát, zászlófelvonás, lovashuszár-figurák a Nemzeti Múzeum előtt, Kossuth- és Széchenyi-díj a parlamentben, ünneplések Erdélyben és másutt. Idén Budapesten is mindenki máshol ünnepel, a rendőrség szerint sehol nem lesz botrány. Ez volna a jó hír, remélhetőleg nem meteorológus módra. A másik hírt tudjuk, mivel benne élünk, és már sok március múlt el anélkül, hogy valamit is elvitt volna belőle magával végleg.

A tizenhárom aradi vértanúból kilenc

Ezzé lett magyar hazátok című könyvének (A magyar nemzeteszme és nacionalizmus története) utolsó oldalán Gyurgyák János ezt írta: a Széchenyiék és Kossuthék után következő nemzedékek „ezt a hatalmas teljesítményt még megközelíteni sem tudták.

A XX. század nyolcvanas éveiben sokan reménykedtek – reménykedtünk –, hogy nem kevésbé nehéz helyzetben, nem kevésbé nehéz feladatok előtt állva, egy új reformnemzedék születik, s az előttünk tornyosuló problémák megoldását célzó szellemi pezsgés indul meg a diktatórikus szocializmus által itt hagyott romokon.

Ebből a reformnemzedékből és szellemi reneszánszból azonban nem lett semmi: egymásra acsarkodó politikai–intellektuális csoportok, magukat államférfiaknak képzelő kisszerű politikai percemberkék, korrupt, dologtalan hivatalnokok, csekély intellektuális teljesítményt nyújtó értelmiségiek, hiányzó nagy művek.

De mindenekelőtt politikai és érzelmi szempontból kettészakadt, múltját és értékeit nagyrészt elvesztett nemzet, darabjaira hullott s végletekig atomizált társadalom, két nagy tehetségű, környezetéből magasan kiemelkedő, de a nemzet szempontjából meddő, öncélú és önpusztító küzdelmet folytató politikus. Ezzé lett magyar hazátok...”

Ezt a szöveget a szerző 2007 októberében írta. Azóta új hőseink támadtak.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!