Törvényes ösztönzés
Labdarúgás
Hírösszefoglaló | 2010-03-16 23:05:46
nyomtat | elküld

A futballklubok képzési kártérítést kérhetnek az általuk nevelt játékosért, ha a fiatal labdarúgó első hivatásos szerződését valamely másik uniós tagállam csapatával akarja megkötni – döntött tegnap a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság.

Az ügy a francia Olympique Lyon és az angol Newcastle United közötti jogvitából került az EB elé, miután Olivier Bernard 2000-ben nem fogadta el nevelőklubjának, a Lyonnak az ajánlatát, és helyette az angol együttessel kötött profi szerződést. A francia klub emiatt peres úton követelt kártérítést.

Az EB szerint a kártérítési jogosultság ösztönzően hathat a futballklubokra a tehetségek felkutatását és a fiatal játékosok képzésének biztosítását illetően. A kártérítés összegét a képzést biztosító klubok ténylegesen felmerült költségeinek alapján kell megállapítani.

Romániában eddig rendszerint csak szerződés alatt álló, utánpótláskorú futballista átigazolásánál alkalmaztak egy olyan kitételt, amely szerint a majdani második átigazolási összeg egy bizonyos százalékát a nevelőklub kapta meg.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András
Várományosok

Olvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »

Székedi Ferenc
Hofi után, szabadon

Ha nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »

Bogdán Tibor