Pofozkodás és telefondobálás
Sakk
Botrányos esetről számolt be a Mediafax a Román Sakk-szövetség hétvégi tisztújító közgyűlésével kapcsolatban. A hírügynökség információja szerint a nemzetközi sakknagymester, Elisabeta Polihroniade fizikai bántalmazásba torkolló vitába keveredett a Siciliana Sportklub elnökével, Dan Păsăreluval, valamint Viorel Sima újságíróval.
Azt nem tudni biztosan, hogy ki kit ütött meg először, mivel a nyilatkozatok ellentmondásosak. Păsărelu szerint a sakknagymester ütötte meg őt, de Polihroniade szerint pont fordítva történt az eset.
„Păsărelu nyilvánosan elnézést kért tőlem, én pedig elfogadtam azt. Ő ütött meg, mondjuk, hogy véletlenül, és semmi értelme ezt az esetet tovább tárgyalni. Én elmentem mellette ő pedig még jó, hogy a lábamon ütött meg és nem a fejemen. Önök higgyenek amit akarnak” – mondta a sakknagymester.
Sima úgy került a „képbe”, hogy állítólag telefonjával filmre vette az esetet, és bevallása szerint Polihroniade durván kivette a kezéből a mobilt, és az arcához csapta azt. „Tizenhét éve dolgozom a sajtóban. Írtam már ökölvívásról és más veszélyes sportágról, de nem gondoltam volna, hogy ilyesmi történhet velem a sakkozóknál. Azon gondolkodom, hogy beperelem őt. Elfogadhatatlan, hogy egy nagymester így viselkedjen a nyilvánosság előtt. Szégyellem az ő szégyenét, mert már idős személy” – mondta Sima.
Polihroniade azt elismerte, hogy elvette az újságíró telefonját, de bevallása szerint azt később vissza is adta neki, anélkül, hogy megütötte volna. „Odajött hozzám az úr a telefonnal, és nagyon megsértett, és mind jött utánam. Filmezett, én pedig elvettem tőle a telefont, de később visszaadtam neki”.
A nemzetközi versenyek szervezésével foglalkozó Elena Cristian is jelen volt a történtekkor, elmondása szerint Păsărelu ütött először, majd Polihroniade idegesen felállt és arcul csapta a Siciliana elnökét. A Simás üggyel kapcsolatban Cristian úgy számolt be, hogy a sakknagymester hozzácsapta a telefont az újságíróhoz.
A Román Sakk-szövetség elnöke amúgy az eddigi alelnök, Constantin Dumitriu lett, miután 91-65 szavazati arányban felülmúlta Dan Radu Zătreanut.
PartizánokMár jól látszik milyen eszközökkel igyekeznek kiszorítani az RMDSZ-t az erdélyi magyarságot tényleg és véglegesen megmenteni akaró ellenfelei. A partizánakció Brüsszelben indult, ahol az éj leple alatt leragasztották a szervezet volt elnökének, a kisebbségi jogok uniós állásával kapcsolatos előadására hívogató plakátjait. »
Sike Lajos
Légből kapottBús-borongós, érzelmes-érzelgős sorok következnek most itten, aki tehát kímélni kívánja könnyzacskóit, kéretik továbblapozni. »
Gyulay Zoltán
Gorilla–dossziéSzlovákiában éppen bukott az egész politikai garnitúra, ha igazak a hírek, amelyek szerint színezettől függetlenül minden politikus sáros a privatizációs meg kormánybeszerzéses ügyekben. A titkosszolgálat megfigyelési anyagai kaptak nem kívánt nyilvánosságot – és bukik mindenki. A hírszerzés akciójának a fedőneve volt Gorilla. Jobb érzésű polgárok banánnal dobálják a parlamentet, mert tudjuk ugyan, hogy minden politikus lop, csal, hazudik, de büntetjük, ha kiderül róla. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!