Patthelyzet a Sepsi BC-nél
Kosárlabda
Kovács Zsolt | 2012-02-10 03:01:41
nyomtat | elküld

Ezen a héten Sepsiszentgyörgyön tartózkodik Carmen Tocală a szakszövetség elnöke, aki közvetíteni próbál a Sepsi BC vezetője, Vass Ildikó és a csapat finanszírozói, a sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzat vezetői között.

Ezen a héten Sepsiszentgyörgyön tartózkodik Carmen Tocală a szakszövetség elnöke, aki közvetíteni próbál a Sepsi BC vezetője, Vass Ildikó és a csapat finanszírozói, a sepsiszentgyörgyi és háromszéki önkormányzat vezetői között. Tegnap közös sajtótájékoztatót tartott Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor tanácselnök és Carmen Tocală, aki kifejtette: reméli a következő 3-4 napban meg tudja győzni a sportklub vezetőjét Vass Ildikót illetve a finanszírozókat, hogy a Sepsi BC-nek továbbra is az élvonalban van a helye, hiszen erre szüksége van a romániai sportnak és a helyi közösségnek is. Tocală elmondta: már tárgyalt Vass Ildikóval, aki azt nyilatkozta, hogy akkor hajlandó az A osztályban maradni, ha kap rá finanszírozást. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester leszögezte: a visszalépés kizárólag a kosárlabdaklub döntése volt, amelyről értesítette az önkormányzat sport- és ifjúsági bizottságát. Megállapodtak abban, hogy a helyi tanács teljesítette a szerződésbeli vállalásait, de a döntés miatt felbontják érvényben lévő egyezségüket. A polgármester hozzátette: idén azért sem tudták támogatni a Sepsi BC-t, mivel az nem nyújtott be finanszírozási projektet az önkormányzathoz.

kep alairas

A szerző felvétele

Antal Árpád, Carmen Tocală, Tamás Sándor. Az egyeztetés elakadt a jószándék szintjén

Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök hozzátette: a Sepsi BC tőlük sem kért finanszírozást, a tavalyi támogatást pedig azért nem tudják maradéktalanul átutalni, mivel a klubnak nem sikerült rendesen elszámolni az elköltött összegekkel. A két önkormányzati vezető hajlandó volt tovább támogatni a Sepsi BC-t, azzal a feltétellel, hogy szeptemberig a helyi és megyei tanács létrehoz egy közös klubot, amely jogilag átveszi a Vass Ildikó által birtokolt egyesületet. Antal Árpád hozzátette: a polgármester rendelkezésre álló külön-alapból tudnák finanszírozni a Sepsi BC idei A osztályos szereplését, a labda azonban most Vass Ildikónál pattog. Carmen Tocală szerint most arra van szükség, hogy a klubvezető-játékos félretegye büszkeségét, és megegyezzen az önkormányzatokkal, hiszen ő példakép a helyi közösség számára, és nem engedheti meg, hogy sértettsége miatt ne legyen A osztályos kosárlabda Sepsiszentgyörgyön.  Az ügyben megpróbáltuk megszólaltatni Vass Ildikót is, aki azonban többszöri megkeresésünkre sem vette fel telefonját. Egyébként a csapatnak hat mérkőzést kellene bepótolnia, amennyiben a folytatás mellett dönt.

Újabb csonka forduló

A 21. forduló műsora ma két mérkőzéssel indul, a TVR 3 Temesvárról közvetíti a BCM Danzio–Aradi ICIM rangadót (18 óra). A Marosvásárhelyi Nova Vita a Brassót fogadja. Szombaton az alábbi menetrend szerint játszanak: Naţional Iaşi–Nagyvárad, Bukaresti CSM Sportul Studenţesc–Rapid, Olimpia–Craiova, Szatmárnémeti–CSM Târgovişte, Gyulafehérvár– Alexandria.


Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Jobbítandó jó

Obama elnök áprilisban jelentette be egy új ügynökség létrehozását, a név valahogy így fordítható: Atrocitás Megelőző Ügynökség/Bizottság (Atrocities Prevention Board), s a létesítményt igen találóan a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeumban az Auschwitzet túlélő Elie Wiesel hitelesítette felvezető beszédében. A diplomáciai testülethez, békefenntartó képződményekhez, emberjogi egyesületekhez, az elnöki benső körhöz, sőt az amerikai pénzvilág gazdasági szankcióképes felső tízezeréhez is közvetlen csatornákkal kapcsolt ügynökség havonta ülésezik, elemez és jelentést bocsát ki. »

Ady András
Veszélyben a vigécek

Tőkés László feljelentést tesz a róla a közelmúltban megjelent könyv, a Ne vígy minket a kísértésbe szerzője és kiadója ellen, ugyanakkor Demeter Szilárd, az EP-képviselő sajtóirodájának vezetője arról tájékoztatta az egyik napilapot, hogy hasonló lépést terveznek a könyv romániai terjesztőivel szemben is. A sajtófőnök ugyanis „gyomorforgató kampányeszköznek” tekinti a könyv terjesztését, és reméli, hogy akik ezzel foglalkoznak, azok büntetőjogi felelősségük tudatában teszik, mint ahogyan azt is, hogy mindezt nem közpénzből finanszírozzák. »

Székely Ervin
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor