Ebek viadala a Hargitán
Százak látogattak ki a Tusnádfürdő Kupa kutyaszánhúzó-versenyre
Az idei viadal az újonnan megépített sípálya mellől rajtolt el, így látványosságban is felülmúlta a torna korábbi kiírását. Mindkét nap több mint százan látogattak ki, hogy megcsodálják a felsorakoztatott huskykat és malamutokat, és még a pálya mentén is lehetett fényképező, kamerázó emberekkel találkozni.
Ezúttal összesen huszonegy csapat indult öt kategóriában. „Főleg Hargita és Kovászna megyében van ennek hagyománya, de most már például egy aradi és bukaresti kutyaszánhúzó is benevezett” – magyarázta Butyka.
Bár nálunk még nincs hivatalos országos szövetsége ennek a sportágnak, országszerte már több klub és egyesület működik, és vannak akik már a jóval szigorúbb nemzetközi szabályok alapján rendezett viadalokon is részt vesznek. „Constantin Grosu például elutazik Szlovákiába, ahol szinte egy világbajnoksággal felérő torna lesz. Igaz, az alaszkaiak nem lesznek ott” – mondta Butyka.
Fotó: Green Zone Egyesület
Gyorsaságra nem lehetett panasz: a szánok repültek a havon, amikor a kutyák megiramodtak
Amint megtudtuk, a kutyaszánhúzás aranyszabálya, hogy a versenyzők egyben kutyatartók is legyenek. Bár nálunk csak körülbelül négy hónapig lehet havon űzni ezt a sportágat, a kutyákat folyamatosan edzeni kell. Kölyökkoruktól kezdve szoktatni kell őket a speciális hámhoz. „Igényes és költséges sport. A balánbányai csapat például nyáron szekeres szánokkal edzi a malamutokat” – magyarázta Butyka.
A második alkalommal kiírt Tusnádfürdő Kupát a szentegyházi Szijgyártó Zoltán (Hargita Mushing club) vihette haza a B1 kategóriában, a balánbányai Grosu a C2 kategóriában győzött, a csíkszeredai Erdély Sándor a D1-ben, míg a szentegyházi Veress Imre a D2 kategóriában lett az első. A Skijöring kategóriában egy versenyző indult, a bukaresti Răzvan Bârsan (Alaskan Malamut Egyesület).
A verseny különdíját a 12 éves Lacz Norbert kapta, aki a legfiatalabb versenyzője volt a futamnak. A nyertes csapatokból nemcsak a hajtókat díjazták, hanem a sportos huskyk, malamutok és szamojédek kaptakkutyatápot. Arra a kérdésünkre, hogy lesz-e ennek folytatása, Butyka gyorsan rávágta: „Jövőre is biztosan megrendezzük.”
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos
Mellesleg szilikonEgészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »
Gyulay Zoltán
Hát mi lesz itt, tekintetes úr?Választások lesznek ez évben, s nem mindegy, hogy a magyarság (vagy az őt képviselő pártok, ami nem ugyanaz, legkevesebb három halmazról beszélünk) miként szerepelnek a megmérettetésen. Jó esély van arra, hogy megint kommunistázzunk, szekuzzunk meg Neptunozzunk orrvérzésig, ahogy ezt megszoktuk. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!