
Családként szeretik emlegetni magukat, a cirkuszt Tamás és a bátyja irányítják, de mint mondják itt nincsenek főnökök. Az állandó személyzet körülbelül 35 fő, akik mindannyian a cirkusszal utazik. A felnőttekkel négy gyerek is utazik, és 71 egzotikus állatot utaztatnak.
A cég Romániában volt bejegyezve, nagyon sok román artistát is szerződtettek. Emellett pedig a csapat görög, magyar, izraeli, horvát és holland tagokból áll. Az elefántidomár például horvát, de ő jobban szereti jugoszlávnak nevezni magát. A holland kolléga pedig vízilóidomítással és tarantula pókokkal dolgozik.
Fotó: Tofán Levente
A magyarországi Safari cirkusz 35 fõs társulata a román fõvárosban állította fel a sátrát
Egy-egy helyszínre való érkezés után, a több kamionnyi felszerelést elég sok időben telik felállítani. A nagysátort például gépi erővel tudják összeszerelni, hidraulikus daruk segítségével. A nagyobb állatoknak is, mint például az elefántoknak külön sátrakat állítanak fel. A kipakolás, elhelyezkedés legalább egy napos munka, de úgy, hogy ilyenkor mindenki egy emberként dolgozik, igazgató, munkás egyaránt.
10-12 órába telik amíg minden állatnak a ketrecét és a kifutóját felépítik. „Bicikliként működünk, minden ember egy láncszem a munkafolyamatban, ha valaki kiesne, minden leáll. Éppen ezért nincs senki megkülönböztetve, mindenkinek megvan a maga kis szerepe, amit megtesz, hogy a cirkuszt minél hamarabb felállítsuk” – mondja.
Nem is szoktak senkit igazgatónak, vagy művész úrnak szólítanak. Tiszteletbe tartják egymás kultúráját, de nem tesznek nemzeti vagy vallási különbségeket. „Egyetlen közös érdekünk van, hogy ez a cirkusz jól működjön, és ezt csak úgy lehet, ha jó a csapat. Ez hála Istennek nálunk meg is van” – hangsúlyozza Fireverker.
Válság, válságÉszrevétlenül ez a beszélgetés is a válságra terelődik. Mint mondják, szeretnék a nyarat itt Bukarestben eltölteni, mert kisebb városokban nagyon érződik a válság, ezt már a saját bőrükön is tapasztalták.
Fireverker Tamás
Szerintük Bukarestben még lehet számítani a közönségre, és akik még nem utaztak el nyaralni, egy cirkuszba biztosan ellátogatnak. Azt mondják már a tengerre se éri meg lemenni. Sok társulat még mindig itt látja a Kánaánt, de ők azt tapasztalták, hogy már a nyaralók is nagyon jól meghatározott költségvetéssel rendelkeznek, és egy átlagos kétgyermekes családnak egy cirkuszi látogatás már nagyon nagy megterhelést jelent.
Az éhezést pedig nem kockáztathatják meg. „Itt elsősorban nem a mi ételünkről van szó, hanem közel hetven nagytestű állatnak kell megvenni a napi eledelt, ami nagyon sokba kerül. Tartalékolni sem tudunk, mert azt nehéz lenne szállítani, az állatoknak az ételt ott szerezzük be, ahol éppen vagyunk. Például heti szinten 50-60 bála lucerna fogy el. Az oroszlánok és tigrisek pedig hetente 80 kg húst fogyasztanak. Ezen kívül pedig nagyon sok gyümölcsöt is vásárolunk az állatoknak” – magyarázza a cirkusz bohóca.
Tovább szőve a beszélgetés fonalát arra vagyunk kíváncsiak, hogy naponta hány néző látogat el a cirkuszba. A sátor közel ezer férőhelyes, 700 hely a tribünön, 300 a páholyokban, de egy átlagos napon 150-200 néző szokott jelen lenni. Vannak viszont promóciós előadások, amikor féláron árusítják a jegyeket. Ilyenkor meg szokott telni a sátor. „Ez a társulatnak legfőképpen azért éri meg, mert elmegy a hírünk, és bizony a jó hírünk megy el” – mondja.
Az artisták nappal kikapcsolódnak, az esti fellépések előtt
Egy szezon a társulatnak körülbelül nyolc hónapot jelent, márciusban kezdődik és novemberig tart az utazás. Utána marad 3-4 hónap pihenésre, ilyenkor mindenki visszavonul a családjával, de ezekben a téli hónapokban sem tudnak teljesen elszakadni a cirkusztól. „Ilyenkor szoktuk például beszerezni az új kosztümöket a következő szezonra. Van aki megvarratja, de olyan is van köztünk, aki saját maga készíti el.
Emellett pedig ott van a gála, a téli szereplés, ami sokkal jobban fizető, mint a nyári. Ilyenkor szétoszlik a csapat, vendégszereplőkét mindenki más-más országban lép fel. Ez karácsony körül szokott lenni. Ezt az időt még arra is használják, hogy megújítják az artista számokat, mert nem szeretik évről-évre ugyanazt előadni. Általában minden szezonban szerződtetnek új arcokat, artistákat is, hogy ne váljanak unalmassá.
A „cirkuszi gyerekek” pedig ilyenkor pótolják be, azt amiről lemaradnak, hiszen iskolába csak télen járnak, de legtöbbjüket magántanár oktatja. Amit más gyerek egy év alatt az iskolában megtanul, ők intenzíven három hónap alatt sajátítják el. Emellett a legtöbb gyerek artista iskolába is jár. Sokat járnak Székelyföldön is és ezt kihasználva magyar anyanyelvű magántanárokat fogadnak a gyerekeknek.
Állatok...
Fotók: Tofán Levente
A cirkusz bohóca az elefántokat „táncoltatja”
Tamás büszkén meséli, hogy 71 egzotikus állattal utaznak, de nem mindenik lép fel a cirkuszban. Vannak kölykök, akik még idomításra várnak, de olyan állat is akad, akit nagyon betegen vettek magukhoz, hogy ne pusztuljon el. Most éppen egy zsiráf lábadozik, akit egy, a lábán csúnyán elfertőződött sebbel kaptak. Ő még nincs teljesen meggyógyulva, majd ha rendbe jön akkor kezdődhet az idomítás.
Furcsa látvány, ahogy a két elefánt mintha táncot lejtene, egyet jobbra, egyet balra lépeget, megállás nélkül. Mint mondják megtanították nekik, hogy ne álljanak mozdulatlanul, mert a hatalmas testtömegben csak úgy tud zavartalanul működni a vérkeringés, ha állandó mozgásban vannak. Általában állatkertekből szerzik az állatokat, idős állatot szoktak kölyökre cserélni, mert idomítani legjobban a fiatal állatokat lehet.

Hozzávalók: 20 dkg babapiskóta, 4 dl tejföl, 4 dl tejszín, 1 csomag habfixáló, 2 db citrom leve, 12 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliáscukor.
Egy ötgyerekes apa játékot nyer egy sorsoláson. Hazaviszi, és megkérdezi a gyerekeitől: – Na, gyerekek, ki a legengedelmesebb, ki nem felesel anyával, ki az, aki mindig szót fogad neki?
A gyerekek lemondóan legyintenek:
– Oké, apa, akkor tiéd a játék.
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!