Pótapa, pótmami, párkapcsolatok
O. M. | 2010-03-05 10:34:52
nyomtat | elküld

Mi teszi a férfit férfivá, a nőt pedig nővé? Honnan tudhatjuk meg, hogy a párunk a pótszülőt keresi-e bennünk, és miért múlik el egy kapcsolatban a szexuális vonzalom? Csernus Imre pszichiáter erdélyi körútjának első állomásán, Kolozsváron ehhez hasonló kérdéseket feszegetett a tőle megszokott, kíméletlenül őszinte, provokáló hangnemben.

A pszichiáter Nők, férfiak, párkapcsolatok című előadására a hét végén került sor a Babes–Bolyai Tudományegyetem dísztermében a Mesterkurzus előadássorozat keretében.

Csernus már az elején leszögezte, hogy előadásában ajánlatokat közvetít, melyeket a közönség vagy megfontol, vagy elvet, de a hallgató fel is használhatja „szája íze szerint”. A bevezetőt a pszichiáter azzal zárta, hogy az előadás után meglehet, nem mindenki fogja jól érezni magát.

Elsőként arra volt kíváncsi, hogy ki miért jött el az előadásra. Mivel egyetlen megkérdezett férfi sem válaszolt, Csernus feltette a kérdést, hogy „ezek akkor minek nevezhetőek? Férfiaknak vagy...?”

Válasza így hangzott: „Azt látom, hogy a férfiak csak erősnek látszanak, de nem azok. Erős izom, karakánság. De miért következik be ennek ellenkezője, amikor egy adott érzéscsomagról kéne beszélni? Miért félnek a férfiak kimondani az érzéseiket? Azt hiszik, hogy gyengébbek lesznek, hogy nem lesznek férfiak? Hogy a férfi attól férfi, ami ott lóg a lába között? Ezt szokás hímneműnek hívni. Sok pasi viszont előszeretettel szereti ezt hangoztatni”.

Hozzátette, sokan úgy próbálják kialakítani önmaguk férfiasságát, nőiességét, ráadásul párkapcsolatokat építeni, hogy az alapvető érzelmi törvényszerűségekről fogalmuk sincs. Márpedig a törvény nem ismerete nem mentesít a felelősség alól. Előadásában elmondta, a férfivé vagy nővé válás a szülőktől való elszakadást, az érzelmi intelligencia fejlesztését, emocionális álmok megvalósítását is jelenti.

Csernus Imre
A szülőkről való elválás

Hogy a szülőkről való leválás fontosságát és drámaiságát bemutassa, Csernus megkérte a közönséget, hogy kézfelemeléssel válaszoljon igennel vagy nemmel arra a kérdésre, hogy „kit tölt el az a gondolat békével, hogy az édesanyja meg fog halni”. A csupán néhány magasba emelkedő kéz láttán elmondta, ezzel mérte fel, hogy ki felnőtt, és ki nem a zsúfolásig telt teremben.

„A felnőttségnek van pár kritériuma, ha szeretnének nőkké és férfiakká válni. Az egyik az elengedés és a tiszteletben tartás. A valódi szeretet elfogad, nem pedig kisajátít” – folytatta. Véleménye szerint ha valaki el tudja fogadni, hogy szülei meg fognak halni, ez azt is jelenti, hogy mer következetesen igazat és nemet mondani nekik, még akkor is, ha a szülők nem ezt várják.

„Elvárják, hogy mindig tisztelettel nézzek fel rájuk, miközben fiatalon már megfogalmazódott bennem, hogy álszentek, hazudnak, mást mutatnak, mint ami van, kifele virítanak, belül meg rohadnak. De elvárják, hogy tiszteljem őket. Hogyan? A szülők elfelejtik, hogy a tiszteletért meg szokás dolgozni?” – folytatta.

Hogy demonstrálja, miszerint a felnőtté váláshoz elengedhetetlen a szülők negatív és pozitív tulajdonságairól szóló őszinte beszéd, saját élettörténetéből emelt ki részleteket: „A szüleim tudom, hogy megállás nélkül, régóta hazudnak egymásnak és maguknak. Az anyám pár évvel ezelőtt azt mondta, hogy boldogtalan, de gyáva elválni: Én, hogy ennyit güriztem, menjek egy másik helyre? Erre azt válaszoltam: oké anya, de gyáva anyaként hogy tudjak rád felnézni? Ha te nem tudod megoldani a saját érzelmi problémáidat, akkor én miért mondjam el a sajátomat?”.

A szülők felelősségét hangsúlyozta akkor is, amikor elmondta: Magyarországon a 18. életévüket betöltő fiatalok egyharmada súlyos mentális problémával megfordult már pszichológusnál, pszichiáternél.

Érzelmi intelligencia és a pótszülői szerep

Az érzelmi intelligencia és a kölcsönös tisztelet a párkapcsolatok elengedhetetlen feltétele. Csernus Imre szavaival élve, az érzelmi intelligencia azt jelenti, hogy adott helyzetben a pozitív és a negatív töltetű érzelmeimet hangosan is ki merem mondani.

„Van egy törvényszerűség, miszerint mindenki annyi tiszteletet kap, amennyit önmagának ad. Mi van viszont akkor, ha nem tudok még önmagamnak sem őszintén beszélni az érzelmeimről?” – tette fel a kérdést.

Konkrét javaslatot is adott azoknak, akik fel szeretnék mérni, hogy egy férfi mennyire fejlett érzelmileg: ha egy gyermekes családapa párjával együtt képes tizenhárom éves kislányával a szerelem és a szexuális kapcsolatok minden mozzanatát megbeszélni, akkor felnőtt férfival számolhat az illető.

Az is elhangzott, hogy az a nő, akik nem tudja elfogadni, hogy szülei meg fognak halni, azt sem tudja igazán tudatosítani, hogy melyek édesapjában azok a személyiségvonások, melyeket nem akar az új partnerben.

„A hölgy ilyen esetben, annak ellenére, hogy már serdülőkorában megfogalmazta, ’lehetőleg ilyen férfit, mint az apja, nem’, mégis az apaminta alapján választ. Mivel az apák mint férfiak borzasztóan zárkózottak, egy csomó érzelmi töltetet elhallgatnak, az illető hölgy azt keresi férfipartnerében, amit az apjától nem kapott meg. Úgy kezd viselkedni a párkapcsolatban, mint az anyja az apjával szemben” – magyarázta a pszichiáter.

Azzal támasztotta alá érvelését, hogy személyiségszerkezetünk döntő hányada a szülőktől áttanult személyiségvonásokból és konfliktuskezelési modellekből tevődik össze.

Elmondta, ismerkedésnél óriási előnyökkel jár, ha feltesszük a hölgynek a kérdést: milyen viszonyban van az édesapjával. Ha válasza az, hogy rossz, nagy a veszélye annak, hogy a párkapcsolat során a férfipartner „úgy fog becsúszni a pótapa szerepkörébe, hogy észre sem veszi”. A pszichiáter szerint az ilyen hölgyek nem tudnak felnézni partnerükre, mint férfira, ez pedig a szexuális kapcsolatukra is kihat.

Azok a férfiak viszont, akiknek édesanyjuk vagy nagyon agresszív, vagy úgy halt meg, hogy a veszteséget nem tudták feldolgozni, „pótanyákat” választanak. Csernus előadása végén javasolta, házassági fogadalmat csak azok tegyenek, akik „ezt nem vakon teszik”, tehát érzelmileg is felnőtt férfiak és nők. Aki pedig gyereket vállalt, legyen hiteles önmaga szemében: nőként, férfiként, emberként. Ellenkező esetben csak gyilkolni fogja a gyermeke lelkét – jelentette ki.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Citromtorta

Hozzávalók: 6 tojás, 1/2 citrom, 18 dkg cukor, 2 tojásfehérje, 5 dkg margarin, díszítéshez csokireszelék.

vicc

Agresszív kismalac elmegy szavazni.
Egyből ráförmed az egyik szavazatszedő bizottsági tagra:
– Egy szavazócédulát az anarchistákra, de gyorsan!