Nem volt nehéz, mert éppen a napokban tartották a kisállattenyésztők szokásos év eleji kiállítását, méghozzá Szatmárnémeti új főterén, a szakszervezetek művelődési házának hatalmas előcsarnokában és annak előterében, mert az eredetileg kijelölt helyen nem fért el a rengeteg érdeklődő.

Nemcsak a rendezők, a kisállattenyésztők egyesületének vezetői, de az ÚMSZ munkatársa is örömmel nyugtázta, hogy az érdeklődők közt sok a gyerek és általában a fiatal. Mi másra utal ez, ha nem arra, hogy a felnövő nemzedéket nemcsak az informatika, a számítógép, az internet vonzza, de a nyúl, a tyúk, a galamb és annyi más kisállat tartása is.

Mint kiderült, legtöbbjüket hobbiként, de nem kevesen vannak azok is, akik a háztáji gazdaság olyan lehetséges részeként foglalkoznának vele, ami hozhat valamit a konyhára. Mikor ezt szóba hozom Tarcsa Attilának, a kisállattenyésztők egyesülete elnökének, aki már húsz éve tölti be Szatmár megyében ezt a tisztséget, magától értetődően mondja, hogy túljutottunk a mélyponton, fellendülőben a kisállattartás.

Fotó: Sike Lajos

Ez is megérdemel egy kis simogatást! Nagy Zoltán tenyésztő kedvenc nyulával, a lepke-tarkával

Kiderül, hogy az okok vagy az ösztönzők közt is jobbára ugyanazokra gondolunk. Az emberek szeretnének közelebb, illetve visszakerülni a természethez, s sokuknak elegük van a szupermarketekben vásárolt, eredetüket nehezen azonosítható húsokból, a mindenféle színezőanyagokkal és adalékokkal „feljavított” szalámikból és löncsökből. Szívesebben esznek olyan tyúklevest vagy nyúlpecsenyét, amelynek az alapanyaga beazonosítható, netán éppen maguk tenyésztették.

Az nem jelent semmit, hogy a növekvő érdeklődés egyelőre nem mérhető le a tagok létszámán, mert az emberek a bürokráciával is torkig vannak, nem igazán szeretik, ha mindenfelé be kell jegyeztetniük magukat, és mindenért fizetniük kell, miközben a kistenyésztők semmiféle kedvezményre nem számíthatnak. Még arra a kevésre sem, amit a Ceauşescu-rendszerben adtak. Így hát a sok száz szatmári kistenyésztő közül mindössze harmincöten egyesületi tagok. S mindenki úgy boldogul, ahogy tud, ahogy a zsebe megengedi!

„Igen, a zsebe! Mert az állam bácsi azon kívül, hogy azt mondja nekünk, segíts magadon és az Isten is megsegít, ha egyáltalán még ezt is mondja, semmit, de semmit nem tesz értünk! Semmivel nem ösztönzi a kisállattenyésztőket, pedig mennyire kellene! De lehet, mégis van ilyen támogatás, akár az EU-tól is, csak furcsa módon, mi, érintettek ezt nem tudjuk, mert rosszul működik a kommunikáció! Rövidesen rájönnek erre a nagyokosok!” – nyomatékosít Tarcsa Attila, aztán elmondja, hogy az igazán jó tenyészállat ma fölötte drága.

Egy német óriás húsnyúl 400-500 lej. Mármint az a kimondottan faj anyaállat, amelyet szaporításra vesznek, s amelynek származéka akár tízkilósra is megnőhet.

A drágaság ellenére a vásáron nagy a jövés-menés és alkudozás. A legjobb tenyésztők mindig eljönnek ide, mert itt mérhetik meg magukat, illetve állataikat, itt cserélik ki az információkat, itt tudhatják meg, mi a menő, ha úgy tetszik, a divat.

A szatmári vásár rangját az is emeli, hogy mind több magyarországi tenyésztő fontosnak tartja, hogy itt legyen. Most is a résztvevőknek legalább egyharmada Csenger és Mátészalka környékéről jött. Az uniós tagság kifejezetten kedvez az ilyen összejöveteleknek, nem kell ilyen-olyan engedély és bevizsgálás.

Ismét divat a nyúlszőrme!

Talán mondanunk sem kell, hogy Szatmárnémetiben az egyik legnagyobb és egyben legismertebb kisállattenyésztő maga az elnök, Tarcsa Attila. Persze, ő sem főállásban, csak a szabadidejében, mert egyébként adminisztrátorként dolgozik. Van egy kis telke Pálfalván, a megyeszékhely szomszédságában, ott rendezte be minifarmját, ahol e pillanatban is legalább kétszáz nyula és tyúkja van, amely állomány tavaszra (a természet rendje szerint) szépen felszaporodik.

Azért választotta ezt a megoldást, mert a város sűrűn lakott negyedeiben, különösen a történelmi városrészen tanácsi határozat tiltja az állattartást. A kiállításon bemutatott állatai szép sikert arattak, különösen az óriás, ötkilósra is megnövő Brahma-tyúk vagy a német óriásnyúl.

Igazi nyulas sztárnak azonban nem magát, hanem Nagy Zoltánt tartja, aki szerinte nemcsak szép nyulakat tart, de mindent tud, amit csak manapság a kistenyésztőknek nyulam-bulamékról tudniuk kell. Nagy Zoltán, miután bemutatja egy csapat fiataltól körülvett nyuszikáit, szívesen mesél bármiről. Attól kezdve, hogy jó ötven éve gyerekként, apja mellett ismerte meg tartásukat, egészen addig, hogy mi a helye a nyúlnak (de főleg mi lehetne) mai étrendünkben.

Fotó: Sike Lajos

Tarcsa Attila, a kisállattenyésztők elnöke nem csak nyulat, szép baromfikat is tart

Zoli bácsi ma nyugdíjas, vagy ahogy ő mondja, aktív nyugdíjas, mert nem sok időt ad magának a pihenésre. Van egy kis birtoka a város mellett (Csengerbagoson), és hét közben ott gazdálkodik. Alig leplezett büszkeséggel említi, hogy csak a maga termesztette takarmányokkal eteti nyulait. Elsősorban szárított lucernával és lóherével, az abrak pedig kukorica, árpa és búza keveréke. Boltban vásárolt tápszert egyáltalán nem ad nekik. A táplálékkiegészítő cukorrépát és murkot is maga termeszti.

„Nem mindenki tudja, mennyire fontos a házinyulaknál a higiénia. Nagyon kell vigyáznunk, hogy például a murkot, répát csak jól megmosva adjuk nekik, mert ha földes, könnyen felszedhetnek valamilyen kártevőt, de még a káposzta levelén is lehet csiga vagy pók, ami megbetegedést okozhat” – mondja Zoli bácsi, aztán kivesz a ketrecből egy fehér alapon fekete pöttyös nyuszikát.

Gyönyörű példány, önmagában is szép dísze lehet a zöld gyepes udvarnak vagy akár a gyermekszobának. Dalmat Rexnek, vagyis Dalmácia királyának nevezik ezt a fajtát, s méltán megilleti a név.

„Nemcsak kiváló húsáért, de pompás szőrméjéért is nagyon népszerű. Női kabátgallért vagy kisbundát készítenek belőle, ami egyre keresettebb! Alkalmasint azért is, tegyük hozzá, mert a nyulak levágása ellen nem tiltakoznak a zöldek. Mikor mondom a főnyulásznak, hogy egy fotót is készítenék róla, a sokat dicsért dalmát király helyett mégis egy német lepketarkát vesz az ölébe. Mert hát „Ez is megérdemel egy kis simogatást!”

A rántott nyúlhúsnál nincs finomabb falat!

Még lelkesebben beszél Zoli bácsi a nyúlhúsnak az egészséges táplálkozásban betöltött szerepéről. Ha rajta múlna, kötelezővé tenné fogyasztását, különösen a nők, gyermekek, idős emberek és diétás betegek számára, hisz magas fehérje- és roppant alacsony zsírtartalma miatt könnyen emészthető, fogyasztása semmiféle problémát nem okoz, nem úgy, mint a sértéshús.

Azt mondja, hogy a rántott nyúlhúsnál nincs finomabb falat a világon (erre a 3-4 kilósan levágott fiatal süldők húsát ajánlja leginkább), s töltve is (akár a bárány) olyan, hogy az ember megnyalja tőle a száját. S persze, vadason! Meg levesnek! Zoli bácsiék két Maggi-leveskockát is tesznek a fazékba, hogy jól kiadja az ízeket. És még valami: kolbászt is érdemes nyulhúsból csinálni, főleg ha több nyúlunk van, és tízet-húszat levághatunk egyszerre. Disznóhússal keverve ajánlja.

Aztán összehoz kiállító szomszédjával, Nagy Gézával, aki a fiatalabb nemzedék képviselője. Kér, hogy látogassak ki hozzá, a közeli Lázáriba, mert kevés gazdánál találok annyiféle kisállatott, mint nála. Nyulat, tyúkot, dísztyúkot, dísz- és húsgalambot, fürjet, fácánt, rucát, de még kecskét is.

A látogatást egyelőre elhalasztjuk, de abban megegyezünk: nincs veszélyben a jövő, ha egy fiatalember, aki civilben a szatmári színház közönségszervezője, ennyire bolondul az állatokért! – Feltéve, ha az államnak megjön az esze, hogy az ilyen megszállott embereket támogatni kell! – teszi hozzá Zoli bácsi.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!