Esküvőszervezés: önerő vagy segítség?
Darvas Beáta | 2009-05-29 09:50:44
nyomtat | elküld

Főleg májusban, de már a kora tavaszi hónapoktól a színpompás őszi hónapokig zajlik a lakodalmak zöme országszerte. A boldogító igen napja régen is és ma is hosszú előkészület, szervezett csapatmunka eredménye. Az idők során csupán csak annyi változott, hogy a szervezés terhét a család válláról szakemberek veszik le.

Míg nagyanyáink, sőt még anyáink esküvőit a család apraja-nagyja, az egész rokonság közös erővel szervezte és intézte, addig a mi esküvőnket már idegenek veszik kézbe kellő szaktudással, és fizetség olyan lakodalmat szervezve, amilyent megálmodtunk magunknak. Így az örömszülők is felhőtlenül örülhetnek, az ifjú párnak nem kell a telefonon csüngenie hogy minden rendben menjen és ez a nyugalom a vendégsereg hangulatán is sokat javít.

Ha csak a falusi lakodalmak előkészületeit vesszük, a közösség összetartásának, közös igyekezetének megvan a sajátos hangulata, amit a külső szervezés nem tud ugyan pótolni, de sok előnye mellett hátrányai eltörpülnek. Falvakon még ma is a jól bevált forgatókönyv szerint zajlik a nagy napot megelőző hónapban, hetekben a lázas készülődés: minden erő, figyelem a lakodalmas házak tájára összpontosul, amely a falu fiataljai az erdőről hozott zöld ágakkal meg is jelölnek.

Sokat elárul a hagyományos szervezésben zajló esküvőről, ünnepségről, hogy kit hívtak szakácsnak, és kik a szakács segítségei, na meg kik szolgáltatják a zenét. Ezek a legfontosabb tényezői a jó lagzinak, és ennek leszervezése bizony, úgy régen, mint ma, nem könnyű.

A Silye család saját erőből oldotta meg a lakodalom megszervezését

Fotó: Darvas Beáta

A Silye család saját erőből oldotta meg a lakodalom megszervezését

A kolozsvári Alegria Decor esküvőszervezője, Bocskai Gyopár szerint az emberek még mindig bizalmatlanok a külső segítséggel szemben. A legtöbbször felmerülő félreértések abban nyilvánulnak meg, hogy luxusnak vélik az esküvőszervezővel közreműködve végezni az előkészületeket.

„Az esküvőszervezés még nem annyira elterjedt Romániában, túl nagy luxusnak tartják. Inkább rokonok és a család segítségével bonyolítják le az esküvői előkészületeket és az esküvőt. A főszervező, sok esetben az ifjú pár, külön elmegy a limuzinoshoz, a tortakészítőkhöz, a fotóshoz, ami sok utánajárást, időt és energiát jelent. Ha rábízzák a szervezést egy szakképzett csoportra, azok a meghívóktól kezdve egészen a tűzijátékig mindent megoldanak helyettük” – tudtuk meg az Alegria Decor munkatársától.

Az ellentábort képviseli Silye Zsófia kolozsvári fiatalasszony is, aki elmondta, hogy esküvőjüket családjuk szervezte meg, és ez nagyobb szabadságot engedett az előkészületek hogyanját illetően. Ha eredeti elképzelésük időközben változott, azt hatékonyabban meg tudták oldani, anélkül, hogy bárkit is akadályoztak volna.

Bocskai Gyopár még annyit hoz fel a külső segítség védelmére, hogy a szervező, mint kívülálló, talán jobban átlátja az egészet, több esküvő szervezésének tapasztalatával a háta mögött olyan dolgokra is gondol, ami a hozzátartozóknak nem is fordulna meg a fejében.

Arról, hogy ezt a tevékenységi kört, ennek szükségességét milyen igény hozhatta létre az Alegria Decor munkatársa elmondta: „Ezt mindenképp a tehetősebbek „fejlesztették” ki, akik megengedhették maguknak hogy felfogadjanak egy olyan személyt, aki mindent elvégez és megold helyettük. Meg hát ott van az is, hogy minden ember valami különlegesre vágyik” – mesélte Gyopár, aki azt is elmondta, hogy ezekre a nem mindennapi előkészületekre csapata a lehetőségek bőséges tárházával készült fel.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Citromos álom

Hozzávalók: 20 dkg babapiskóta, 4 dl tejföl, 4 dl tejszín, 1 csomag habfixáló, 2 db citrom leve, 12 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliáscukor.

vicc

Egy ötgyerekes apa játékot nyer egy sorsoláson. Hazaviszi, és megkérdezi a gyerekeitől: – Na, gyerekek, ki a legengedelmesebb, ki nem felesel anyával, ki az, aki mindig szót fogad neki?
A gyerekek lemondóan legyintenek:
– Oké, apa, akkor tiéd a játék.