
Legalábbis a lap külföldi tulajdonosa szerint. Ez pedig azt is jelenti, hogy a látványos, divatos és felszínes nőideált kénytelen a gyakorlatilag családi lapnak számító folyóirat közvetíteni: kimaradnak a nagymamáknak szánt kötés- és szabásminták, és mindenhová befurakodnak a reklámok. Nagyjából így foglalható össze Vadas Zsuzsa, a Nők Lapja és a La Femme munkatársának múlt heti beszámolója a lap egykori és mai arculatáról.
Reklám nélkül nem megyA kolozsvári olvasóközönséggel, a szakmában ötven éve dolgozó Vadas Zsuzsa a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány Gróf Mikó Imre Könyvtárának székhelyén találkozott. A főképp idősekből álló közönség kérdéseire az újságíró őszintén és humorosan válaszolt, hiszen, mint mondta, ő maga sem ért teljes mértékben egyet az arculatváltással.
„Egyfajta tartalmi elszürkülés is tetten érhető, és az olvasókkal való szoros kapcsolattartás lazulása. Ezzel próbálunk szembemenni mi, régiek, bizonyos esetekben sikerül, de általában nagyon nehezen, mert ugye ott a sok reklám, melyekre meg szükség van, hiszen eltartják a lapot” – magyarázta. Hozzátette, a reklámok nagyon sok mindent eltorzítanak, a szerkesztők pedig már nem tehetik meg, hogy egy agyonreklámozott termékről megírják, ha gyenge minőségű.
„Régen nem jelentett gondot tanácsot adni az olvasóknak például az arckrémekről. Hogy mit kenjenek inkább a hátukra, de semmiképp az arcukra. Ma ez már elképzelhetetlen. Hogy értsék, mekkora a tét, elmondom, hogy a lap külső borítóján a reklámfelület négy- öt-, hatmillió forintba kerül, a belső oldalakon pedig két és fél millió plusz áfa. Ezekről nem tud lemondani a cég” – fejtegette Vadas Zsuzsa.
Fotó: Oborocea Mónika
Az egyik idős olvasó a találkozón fájlalta, hogy véleménye szerint nincs elég jó tanács a háziasszonyok számára. „A táplálkozással kapcsolatos reklámok például ahelyett, hogy konkrétumokkal szolgálnának, utasítanak, hogy keresd fel ezt vagy azt a címet, hogy szólj ide vagy oda” – magyarázta. Hiányolta a kötés-, szabás- és varrásmintákat, amely „nagy boldogságot okozott, ha sikerült gyakorlatba ültetni”.
Vadas elmondta, most a divattal kapcsolatos anyagokat egy csomagban kapják, melybe nincs beleszólásuk. „Régen viszont akadt olyan olvasó, aki textilmintát küldött be a szerkesztőségbe, ugyanis ez alapján szerette volna, ha a fiának megtervezzük az esküvői ruháját. Mi pedig a beküldött fényképet és méreteket figyelembe véve a divattervezőnkkel elkészítettük a terveket, és elküldtük az olvasónak” – mesélte.
Hozzátette, hogy bár a Nők Lapjának jelenlegi tulajdonosai fiatalítani szeretnék a nagy múltú, hatvanéves lapot, ezzel nem szabadna elveszíteni a nagymamákat.
„A fiatalabb olvasókat eddig is úgy nyertük meg, hogy a család lapjaként működtünk. Mindig a nagymama fizet rá elő, aztán a lánya átveszi, majd az unoka. Amíg ember él a földön, addig lesz előfizető, és ez a lánc soha nem fog megszakadni, ha jól csináljuk a lapot” – fejtegette az újságíró, aki szerint a kimondottan réteglapként számon tartott, egyetlen generációhoz szóló lapoknak nincs igazán jövője. Példaként a nemrég megszűnt magyar FHM-et említette.
Az olvasótalálkozó néhány idős érdeklődője szerint a Nők Lapjában még mindig van két-három olyan írás, mely érdemessé teszi, hogy a folyóiratot rendszeresen megvegye. „Engem minden érdekel, ami a lapban van, szóljon az a cikk a fiatalokról vagy bármiről. Sokan kérdezik ismerőseim közül, hogy hát ezt a dolgot honnan tudom? Hát a Nők Lapjából – válaszolom” – mesélte az egyik idős hölgy.
Vadas Zsuzsa ehhez annyit tett hozzá, hogy bízik abban, hogy a lap számára az elmúlt húsz év csak köztes időszak volt, és a szerkesztőség fiatal generációja a régiek nyomdokaiba lép. „Az új generációban kevesebb a tüske, az előítélet, van bennük kíváncsiság, érdeklődés, jól akarnak dolgozni. És ez mindennél fontosabb” – magyarázta.
Az erdélyi nők másak, mint a magyarországiak?Arra a kérdésre, hogy lát-e különbséget az erdélyi és a magyarországi nők között, Vadas elmondta, az erdélyi nőknél több lelkesedést és hitet tapasztalt például a kultúra irányába.
„Nálunk a kultúra lassan huszadrangú lett. Ezt a királyi tévé műsoraiból is jól le lehet szűrni. Nem beszélve arról, hogy fő műsoridőben a kvíz műsorok, a Mónika show dől a televízióból. Ezek valóban kielégítik a széles tömegigényeket, de nem a magasabb szintű elvárásokat. Egy jó filmet ráadásul valamikor éjfél után közvetítenek” – fejtegette.
Azt is leszögezte, hogy a nők helyzete mindkét országban igencsak nehéz, hiszen a rendszerváltás után a nyugati és a keleti elképzelések ötvözése a nőkről nem járt éppen sikerrel. A találkozó végén megtartott sorsoláson két szerencsés érdeklődő Vadas Zsuzsa Úti dilik és Tuti dilik című könyveiből nyerhetett egy-egy példányt.

Hozzávalók: 20 dkg babapiskóta, 4 dl tejföl, 4 dl tejszín, 1 csomag habfixáló, 2 db citrom leve, 12 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliáscukor.
Egy ötgyerekes apa játékot nyer egy sorsoláson. Hazaviszi, és megkérdezi a gyerekeitől: – Na, gyerekek, ki a legengedelmesebb, ki nem felesel anyával, ki az, aki mindig szót fogad neki?
A gyerekek lemondóan legyintenek:
– Oké, apa, akkor tiéd a játék.
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!