Az új év ásványa a hegyikristály
Kedves Attila szerint a kő választja az embert, és nem az ember a követ
Varga Melinda | 2008-12-31 11:36:13
nyomtat | elküld

Hosszú évezredeken át kiváltságnak számított drágaköveket viselni, mára mindenki számára adott a lehetőség, és ezzel egyre többen élnek. A történelem folyamán minden civilizáció és kultúra alkalmazta a féldrágaköveket, az ásványokat – a kultikus kellékek díszítésétől a királyok koronájáig – sok mindenre használták.

Kedves Attila hat éve foglalkozik féldrágakő ékszerek készítésével, „mesterkészletét” a Kézmíves Céh által szervezett vásáron értékesítette. Sokan vásároltak tőle személyre szóló ékszereket, hiszen nem kevesen hisznek abban, hogy a féldrágakövek jobbá tehetik életünket.

Mi késztette arra, hogy foglalkozzon a féldrágakövek tudományával?

– Gyerekkoromban Brazíliában élő rokonaimtól kaptam először ilyen köveket ajándékba. Már akkor varázslatosnak találtam a sok színes ásványt. Azóta már csakis köveket kérek és kapok is tőlük ajándékba. Később egy bemutató vásáron az egyik jó ismerősöm köveket árult, beavatva az erre kíváncsiakat az ásványok tulajdonságaiba, és hogy milyen típusú problémákra használják.

Ekkor döbbentem rá arra, hogy minden ásványban van egy elemi vonzerő, mely bizonyos személyiségre ellenállhatatlan hatással van. Jótékony vírusnak nevezném, mely megfertőzi az embert, aki nem tud, és egy idő után nem is akar szabadulni tőle. Tapasztalatom az: aki szereti a köveket, ásványokat, szereti a növényeket, állatokat, embereket is.

Több mint hetvenezer ásványt tart számon a tudomány, melyeknek, akárcsak a növényeknek, gyógyító hatásuk is van, mind szellemi, mind fizikai értelemben. Ezért nagyon fontosnak találom azt, amivel jelenleg foglalkozom.

Ebben a rohanó, stresszes világban egyre nagyobb az igény a kövekre, ásványokra

Fotó: Varga Melinda

Ebben a rohanó, stresszes világban egyre nagyobb az igény a kövekre, ásványokra

Mi volt a következő lépés a mesterség konkrét elsajátításának útján?

– Megvásároltam néhány ásványt, majd a szakirodalmat igyekeztem beszerezni. A könyvek tanulmányozása mellett beavatott emberektől, szakmabeliektől kértem tanácsot, információkat. Az ásványok használata tulajdonképpen az emberiség több ezer éves hagyománya. Érdekes módon összecseng a legújabb tudományos felfedezésekkel is, hiszen a biorezonancia, a mikrobiológiai kutatások igazolják, az ásvány tulajdonképpen sűrített energia bizonyos kristályos szerkezetű tömörülésben.

Az emberi szervezet rezgéshullámai kapcsolatba lépnek az ásványokkal. Az olvasmányok, az emberek pozitív visszajelzései, javaslataim, amelyek beváltak, hatottak, mindez új erővel tölt fel a folytatást illetően. Példaként említeném egyik szomszédasszonyom esetét, aki megvásárolt egy ásványt a húga születésnapjára, mely a táblázatok alapján arra volt jó, hogy csökkentse az asztmát. A húgának nem szólt a gyógyhatásról, attól félt, hogy kineveti, egy idő után a kő megtette hatását, és húga betegsége elmúlt.

Beavatna a féldrágakő ékszer készítésének folyamatába?

– A nyers követ, miután darabokra törték, koptatják, csiszolják forgó dobokban, lassú fordulatszámú szilikátsókkal vagy vízzel keverik, és a kövek addig súrlódnak egymáshoz, amíg kikerekítik egymást. Jelenleg a készletemben több mint hetvenféle ásvány van, melyeket a földgolyó különböző pontjairól szerzek be, Brazíliából, Indiából, Afrikából, Csehországból, Románia tájairól. Az alapanyagot feldolgozom gyűrűnek, medálnak, karkötőnek, fülbevalónak.

Milyen betegségeket lehet gyógyítani az ásványokkal?

– Az ásványok gyógyító tulajdonságai a gyógynövényekhez hasonlatosak, gyakorlatilag minden betegség megelőzhető, kezelhető, akár gyógyítható is velük. Az egész tudáson, tapasztalaton múlik, hogy az ember felismerje, melyik kő mire jó, meg kell tanulni, érezni, kitapasztalni az élet hosszú során.

A természetgyógyászok használják, az ő javaslatukra sokszor maga a vásárló kéri az ásványt tőlem, felvilágosít a kő jótékony hatásairól. Mindezeket a pluszinformációkat feljegyzem, és továbbadom ásvány formájában.

Igaz az állítás, miszerint csillagjegyeinkből adódó tulajdonságaink alapján választhatunk személyre szóló ásványt?

– Természetesen ezoterikus, spirituális tartalmuk, kisugárzásuk is van a köveknek. Személyre szóló kövek esetében inkább hagyatkozom a beavatottak tudására, tapasztalatára, ezeket nem én találom ki, különböző helyekről szerzem be, szakkönyvekből és az internetről. Tulajdonképpen ezek csupán ajánlások a színek, a kövek szerkezete, tulajdonságai alapján a határozatlanok számára, akik nem tudják, milyen követ vegyenek saját használatra vagy éppen ajándékba.

Aki személyes használatra vásárol követ, legjobb, ha intuíciójára hagyatkozik, a szervezet fogja kérni az illető ásványt. Azt mondják: a kő választja az embert, és nem az ember a követ. Többször bebizonyosodott ilyen kiválasztott kő esetében, a vásárló utánaolvasott a terápiás hatásoknak, meglepetéssel észlelte, pont arra az ásványra volt szüksége valamely probléma megoldásához.

A jövőre nézve milyen elképzelései vannak?

– Az igény egyre nagyobb a kövekre, ásványokra, ebben a rohanó stresszes világban mindenki megtalálja azt a kis sarkot, ahol nyugodtabb lehet, többen kis „kőkertet” készítenek saját használatra. Szeretnék egyre több helyre eljutni, egyre több ember számára megtalálni ezeket a lehetőségeket. Jövő évtől nemcsak hobbiként, hanem „főállásban” űzném ezt a mesterséget. A kellemest a hasznossal kötném össze, számomra az ásványokkal való munka nemcsak szellemi elégtétel, hanem életforma is.

Mi az újrakezdés, az új esztendő ásványa?

– A hegyikristály.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




    

recept

Citromos álom

Hozzávalók: 20 dkg babapiskóta, 4 dl tejföl, 4 dl tejszín, 1 csomag habfixáló, 2 db citrom leve, 12 evőkanál porcukor, 1 csomag vaníliáscukor.

vicc

Egy ötgyerekes apa játékot nyer egy sorsoláson. Hazaviszi, és megkérdezi a gyerekeitől: – Na, gyerekek, ki a legengedelmesebb, ki nem felesel anyával, ki az, aki mindig szót fogad neki?
A gyerekek lemondóan legyintenek:
– Oké, apa, akkor tiéd a játék.