A lehető legunalmasabb kérdéssel kezdem, de hát ez az a dolog, ami minden, babáinak varrogató kislányt érdekel: hogyan lesz valakiből divattervező?

– A nagymamám is ebben a szakmában dolgozott, a szüleim is ezzel foglalkoztak, mondhatom, hogy a szabóműhelyben nőttem fel. Másodikos koromtól siettem haza az iskolából, édesapám műhelyébe, és odaálltam a géphez varrni. Aztán jöttek az iskolák, az egyetem, és így tovább. Már kislányként tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni mert ezt szeretem. Arra viszont sosem gondoltam, hogy kötött dolgokkal fogok dolgozni.

Fotó: Liviu Chirica

„Nem akartam Szatmáron maradni. Többet akartam, saját üzletet, mindent!” – vallja Kinga Varga élete első magyar interjújában

Mégis, hogyan sikerült?

– Akkor jött ez a kötöttáru-dolog, amikor harmadéves voltam. Sokat jártam divatbemutatókra, mivel apukámnak volt műhelye, ott el tudtam készíteni a kollekciókat, és már elég ismert lettem. Tudták, hogy jó vagyok, így ajánlatot kaptam egy kötöttáruval foglalkozó cégtől, hogy tervezzek nekik egy kollekciót. Mondtam nekik, hogy jól van, de én nem tudok semmit a kötött ruhák tervezéséről.

Aztán a gyárban megtanultam, mit jelent az, hogy a száltól, a fonaltól indulsz el, és abból csinálsz valamit. Már harmadévtől dolgozni náluk. Megérdeklődtem és megtudtam, hogy senki más fiatal divattervező nem foglalkozik Romániában ilyesmivel. Aztán kicsit később rájöttem arra is, hogy miért: a fiatal divattervezők nem engedhetik meg maguknak, hogy nagy mennyiségben gyártsák a termékeiket. A gyárakban pedig legkevesebb ezres példányszámnál állnak veled szóba.

Én egyelőre nem engedhetem meg magamnak, hogy nagy mennyiséget gyártsak le. A legtöbb, amit eddig egy modellből kihoztam, 100-150 darab volt. „Nagyon jó hátad kell legyen”, hogy be tudj menni egy gyárba, és legyártsanak neked 5-10-100 darabot. Nekem szerencsém volt, mert a Rifil nevű cég a pártfogásába vett. Látták, mit tudok, és hívtak, hogy dolgozzak velük, a nevemből pedig brandet fabrikálnak.

Tőlük kaptam a lehetőséget, hiszen egyedül nem tudtam volna bejutni ezekbe a gyárakba. Aztán újságoltam a szüleimnek, hogy nekem többet ne adjatok pénzt, mert én már dolgozok, keresek, és hogy kötött árut tervezek. Erre anyukám bevallotta, hogy fiatal korában ő is dolgozott kötödében, ahol a szemeket szedte fel a tűkre a kett gépnél. Az összes szemet fel kell rá szedni, nagyon jó szem kell legyen hozzá. Huszonöt évesen kellett megtudnom, hogy anyukám nyomdokaiba léptem.

Mi a különbség a kötöttáru és a nemkötöttáru tervezése között?

– A kötött ruháknál a száltól indulsz el, és magadnak állítod elő az anyagot. Te határozod meg, hogy milyen anyagból készüljön, milyen vastagságú és színű fonal legyen, milyen modell legyen benne. A rendes konfekciónál egy szimpla dizájn elkészítéséhez a divattervező az üzletben megveszi az anyagot. De a kötöttnél én alkotom meg az anyagot is, és ez nagyon jó érzés.

Az egész munkafolyamatot végigkövethetem az elejétől a végéig. Például a szálnál megtervezem azt, hogy milyen színű legyen, majd persze leadom a tervet másnak, aki megcsinálja, de tőlem függ minden. Egy másik divattervező, ha nem találja meg az anyagot, amiből szerette volna a ruhát, akkor másikat kell választania.

Fotók: kingavarga.ro

Kinga Varga kötöttáru-kollekciói újat hoztak a divatszakmába

Hogyan lehet az embereket meggyőzni arról, hogy a nadrág nem egyenlő a farmerrel, az estélyi a selyemmel és így tovább? Hogy kötött anyagból készült szoknyát, nadrágot egyebeket is lehet hordani?

– Mondhatom, hogy eleinte nehéz volt. Mert az emberek nem mertek, ha tetszett is, ilyesmit felvenni. Eljöttek a műhelyembe, tetszett nekik, felpróbálták, aztán mégsem vették meg. Később, amikor kezdett a nevem ismertebb lenni, elkezdtem felöltöztetni őket.

Megmutattam, hogy melyik darabot mivel lehet, mivel kell viselni, milyen kiegészítők illenek hozzájuk. Aztán rájöttek, hogy egy kicsit ilyen atipikusabb divattervező vagyok, nem azokat a hagyományos pulóvereket tervezem. Végül is, ezért kezdtek ismerni, mert más kötött terméket tervezek, mint a megszokott.

Minek örült a legjobban életében – szakmai téren és a magánéletben?

– Az az igazság, hogy nekem kicsi korom óta ez volt az életem. Annak örülök, hogy hová jutottam el. Mindig boldog vagyok, ha látom, hogy az emberek hordják a ruháimat, hogy sok ismert ember is felveszi őket. Ez a legnagyobb elégtétel. Magánéleti téren még nem volt időm élni. Hiába voltak sokan körülöttem, hiába közeledtek, ha csak egy dologra koncentrálsz, csak egy dolog érdekel igazán, más nem müködik. Csak most kezdtem figyelni a magánéletemre, csak most kezdtem körülnézegetni.

Miért jött inkább Bukarestbe? Az erdélyi fiatalok többsége inkább Nyugatra vándorol.

– Iiigen. Az az igazság, hogy nem akartam Szatmáron maradni. Többet akartam, saját üzletet, mindent! Kolozsváron jártam egyetemre, és ahogy kezdtem együttműködni ezzel a céggel, ők azt mondták, Kolozsvárról nem lehet, mert két munkapontjuk van az országban, és ebből az egyik Bukarestben, a másik Moldvában.

Úgyhogy Bukarestet választottam. Régebben vártam, hogy idejöhessek, mert innen legalább elindulhatok valamerre. Az az igazság, hogy négy éve vagyok már Bukarestben, és nem érzem még úgy, hogy itt a helyem. De látom magam Párizsban vagy Olaszországban.

Új kollekciója ultranőies, enyhén gyerekes beütésekkel. Mi volt a kedvenc meséje gyerekkorában?

– Pumukli! És a Hupikék törpikék! Azokat nagyon néztem. (Szerk. megj: az egyik alapmotívum, a Szabo Carla által tervezett angyalka épp olyan borzas, mint Pumukli, a kollekcióban használt sok kék, a fehér harisnyák pedig némileg emlékeztetnek is a hupikék törpökre.) Most komolyan, amikor tervezek egy kollekciót, nem gondolkodom azon, hogy milyen voltam. De ha látod a kollekciót, pontosan le tudsz írni, hogy éppen milyen vagyok.

Arra gondolok elsősorban, hogyan érezném jól magam a ruháimban úgy, hogy szexis is legyek, kislány is legyek. Általában nagyon színesen dolgozok. Szeretem a színeket, számomra a színek az életet jelentik. Lehet szép egy fekete vagy fehér ruha is, de az nem az igazi. Ha sok feketét látok magam körül, elszomorodom. Amikor készült ez az angyalkás kollekció, nagyon sok szomorúság ért.

Meghalt édesapám, volt egy balesetem. De túléltem, és úgy éreztem, az angyalka mellettem volt, vigyázott rám. Azt már akkor tudtam, hogy az angyalka lesz a témám. Viszont azt nem akartam, hogy az a szomorúság visszatükröződjön a kollekcióból is. Hiszen végső soron örültem, hogy túléltem, és ez egy jó dolog. Átültettem színekbe az egészet, végül az lett az üzenete, hogy éld az életedet, minden percét éld ki, mert nem tudod, hogy mikor lesz az utolsó. És most már örülök, hogy ilyen lett, és jól sikerült.

Mi lesz a következő bemutató témája? Mit tervez?

– Azon gondolkodunk, a nyári kollekciót a szezonban mutatjuk be, mert az a helyzet, nálunk az emberek még nincsenek megszokva azzal, hogy nyáron is lehet kötött ruhákat viselni. Pedig nagyon-nagyon vékonyat, szellőset is lehet kötöttből kreálni. A nyári kollekcióm témája pedig a vakáció. Régóta vágyom ugyanis egy mediterrán hajókázásra. És rájöttem, hogy nincs ruhám hozzá! Úgyhogy megterveztem magamnak.

Persze nagyon színes, olyan színes, hogy nem látsz egyebet, csak színt. És a téliben kicsit meg akarom változtatni a koncepciót: nagyon vékony kötött ruhák lesznek, úgy néznek majd ki, mint egy függöny. Nagyon csipkés, légies lesz. Meg akarom mutatni, hogy ilyet is lehet kötöttben, nemcsak vastag dolgokat. A téli évszakhoz igazodva, nagyon vékony és nagyon vastag darabok váltogatják benne egymást, utóbbiban kézimunka is lesz.

Kötni tud amúgy?

– Tudok. Nem mondhatom, hogy profi szinten, de technikailag tudok. És a gyártási folyamatot is pontosan ismerem, hiszen minden apró részletét én mondom meg a gyártóknak. A kézimunkarészében édesanyám szokott segíteni, vagy idős nénikék, akik ráérnek.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!