2010-12-17 10:29:21
Feketeleves Csíkban
Kávé. Van akit csak ezzel lehet kicsalogatni az ágyból. A kávé, a kőolaj után a második legfontosabb kereskedelmi cikk a világon. De milyen az igazán jó kávé, meddig pörkölik, illetve hogyan főzték háromszáz- valahány éve, vagy a tizenkilencedik században? Miért volt irodalmi kávéház az irodalmi kávéház a századelőn? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kaphat választ, aki mostanában Csíki Székely Múzeumban berendezett Feketeleves című vándorkiállításra látogat.
2010-07-08 20:02:07
Válság a cirkuszban isA magyarországi Safari cirkuszban jártunk, amely a nyarat a román fővárosban tölti. Beszélgetőpartnerünk Fireverker Tamás, a cirkusz bohóca. Délelőtt fél 11 körül, amikor odaértünk a kis család éppen a reggeli kávéját iszogatja. Mint mondják, nem sietik el a felkelést, hiszen minden este 10 körül ér véget az előadás, amire mindent összeszednek, mindenki visszavonul lefeküdni már éjszaka van.
2010-03-19 12:04:36
Csajok lapja lesz a Nők Lapja?A Nők Lapja olvasója 32 éves, diplomás, kétgyerekes családanya, jól fizető állással, akinek az a legnagyobb gondja, hogy miként rendezze be lakását – ők jelentik az arculatot váltott folyóirat célközönségét.
2010-03-05 10:34:52
Pótapa, pótmami, párkapcsolatokMi teszi a férfit férfivá, a nőt pedig nővé? Honnan tudhatjuk meg, hogy a párunk a pótszülőt keresi-e bennünk, és miért múlik el egy kapcsolatban a szexuális vonzalom? Csernus Imre pszichiáter erdélyi körútjának első állomásán, Kolozsváron ehhez hasonló kérdéseket feszegetett a tőle megszokott, kíméletlenül őszinte, provokáló hangnemben.
2010-01-14 19:48:23
Egyéniségek totyogó ikrekbőlMiért viselkednek másként, és hogyan kell bánni a totyogó ikertestvérekkel – ez volt a témája annak a beszélgetésnek, melyet az Életfa Családsegítő Egyesület szervezett a héten Kolozsváron.
2009-05-29 09:50:44
Esküvőszervezés: önerő vagy segítség?Főleg májusban, de már a kora tavaszi hónapoktól a színpompás őszi hónapokig zajlik a lakodalmak zöme országszerte. A boldogító igen napja régen is és ma is hosszú előkészület, szervezett csapatmunka eredménye. Az idők során csupán csak annyi változott, hogy a szervezés terhét a család válláról szakemberek veszik le.
2009-04-10 12:53:57
Kesicével írják a tojástNapjainkban már ritkaságnak számít, ha valaki írott tojással dekorálja az ünnepi asztalt, hiszen a modern és egyszerű módszerek sokasága visszaszorította a hagyományos tojásfestést. A mindennapos rohanás és időhiány viszont nem mindenhol ölte ki őseink szokását, Gyergyószentmiklóson újra él és virul a kesicés tojásírás hagyománya.
2009-04-03 10:12:44
Húsvét előtt RómábanIlyenkor húsvét előtt nagy a készülődés, előbb virágvasárnapra, majd a feltámadás ünnepére. Nem annyira a fizikai felkészülés, a szokásos takarítás, porolás, szellőztetés, hiszen az egész évben folyamatos, mint inkább a lelki ráhangolódás a jellemzőbb.
2009-03-13 09:57:55
Álmom valósággá válik?Minden ember álmodik: egy éjszaka alatt négy-öt álmot látunk, független attól, hogy visszaemlékezünk-e rájuk. Éjjeli életünk a szakemberek szerint része a napi egzisztenciánknak, lelki életünknek és működésünknek. Riportunkban annak jártunk utána, mit jelentenek az álmok mai megközelítésben. Kiderült: a tudomány képviselője más véleményen van, mint a közember, vagy mint azok az idős álomfejtők, akik szerint pontosan megmondható, hogy melyik álom mit jelent.
2009-03-06 14:08:58
Család és karrier, avagy a női emancipációA női egyenjogúság a 18. században gyökerezik, a nagy francia forradalom korában került előtérbe a kérdés, de leginkább a 19. század második felében, illetve később, a nagy háborúk idején, amikor a harcoló férfiak hiányában a nőkre hárult férjük, apjuk feladata is.
2009-02-27 09:25:11
Legenda a nyúlpaprikásról 
„Felköti a nyúlcipőt, félénk, mint a nyúl, gyáva, mint a nyúl, ébren alszik, mint a nyúl, szapora, mint a nyúl, kiugratta a nyulat a bokorból.” Mi is kiugrattuk, vagyis megnéztük, milyen mostanában a nyúltenyésztési kedv Szatmárban.
2009-02-20 09:45:41
A legenda tovább élA tragikusan elhunyt Diana hercegnő életének krónikáját mindenki ismerni véli. Személye több, mint tíz évvel halála után is érdeklődést, érzelmeket és indulatokat vált ki. Most, a szigetország, Amerika és Ausztrália után, a budapesti Károlyi–Csekonics Rezidencián nyitotta meg kapuit a Diana életét – százötven személyes tárgy révén – bemutató kiállítás.
2009-02-13 07:58:48
Angyali ruhák tervezőjeKinga Varga Bukarestben élő magyar divattervező. Neve ismerősen cseng az összes román divatlapolvasónak, az erdélyi magyarok viszont keveset tudnak róla. Szabadkozott, hogy mivel tanulmányait románul végezte, sorstársaihoz hasonlóan, nem igazán ismeri a magyar szaknyelvet.
2009-02-06 13:36:50
Ami a nászéjszaka előtti napokon történik
Az elmúlt hétvége országszerte az esküvőkről szólt. Kolozsváron is megnyitotta kapuit az esküvői kiállítás és vásár, amely számtalan olyan fiatalt vonzott, akik idén készülnek a nagy napra. De a látogatók között természetesen akadtak érdeklődők, akik csak kíváncsiak voltak a 2009-es esküvői divatra. Ruhák, cipők, limuzinok, éttermek – volt miből választani.
2009-01-30 09:31:17
Divat válságra szabvaA különböző ruha-, cipőüzletek labirintusában eltévedni egy nő számára agypihentető szórakozásnak számít, amely sokszor félnapos-napos programmá növi ki magát. Különösen vonzó a kirakatok csillogása a szezonvégi kiárusítások, árleszállítások idején, ám a gazdasági válság a hölgyek pénztárcáját is elérte.
2009-01-22 23:43:29
Vili, a kétéltű gazdaAligha van Szatmár megyében olyan gazdálkodó ember, akit olyan sokan ismernek, mint Dohi Vilmost. Ilyenkor, téli időben szinte naponta megtaláljuk a szatmári nagypiacon, ahol almát árul. Nem ritkán sorban állnak a standjánál, mert az ő almája ízesebb, zamatosabb, és közelebb áll a kívánatos biogyümölcshöz, mint a legtöbb árusé.
2009-01-15 23:58:25
„Ha volna két életem”Válassz magadnak nevet, készíts egy karaktert, légy, aki lenni akarsz, és tedd, amire vágysz – virtuálisan. A Liden Lab által kifejlesztett Second Life ad erre lehetőséget, egy metaverzum, egy háromdimenziós digitális világ, ahol egy álomhatárokat eltörlő társadalom éli mindennapi, második életét.
2009-01-09 13:46:26
Házszentelés: kihalt vagy élő hagyomány?Egyes vidékeken még mindig híven őrzik a házszenteléshez kapcsolódó szokásokat, de vannak helyek, ahol egyre fakulnak. A január 6-i vízkereszt napjához kötődik, amelynek alapja a három királyok látogatása és tisztelgése az újszülött Jézus előtt. A napkeleti bölcsek mára már az utasok, útonjárók, vendégfogadósok védőszentjei.
2008-12-31 11:38:05
Egy erdélyivé lett japán szilvesztereMíg Japánban harangot kongatnak szilveszter éjszakáján, Erdélyben tüzes kereket gurítanak. A háziasszonyok itt is, ott is kitakarítják a lakást és főznek, hogy az ünnepek alatt legyen elégséges ennivaló. Igaz, hogy míg a távolkeleti országban az egyszer ízeket kedvelik, nálunk a zsíros és fûszeres, nehézebb étkek kerülnek az ünnepi asztalra. Hayashi Akio 14 éve él Marosvásárhelyen, és bár szívesen beszél szülőhazájáról, családjával együtt itt, Erdélyben érzi otthon magát.
2008-12-31 11:36:13
Az új év ásványa a hegyikristályHosszú évezredeken át kiváltságnak számított drágaköveket viselni, mára mindenki számára adott a lehetőség, és ezzel egyre többen élnek. A történelem folyamán minden civilizáció és kultúra alkalmazta a féldrágaköveket, az ásványokat – a kultikus kellékek díszítésétől a királyok koronájáig – sok mindenre használták.