Kék szemek lézerrel | 2012-01-20 06:26:35
A kaliforniai Stroma Medical olyan eljárást fejlesztett ki, ami néhány hét leforgása alatt kékké varázsolja a barna szemeket. Örökre.
A kaliforniai Stroma Medical olyan eljárást fejlesztett ki, ami néhány hét leforgása alatt kékké varázsolja a barna szemeket. Örökre. A cég alapítója, a magára sokkal inkább feltalálóként, semmint orvosként tekintő Dr. Gregg Homer állítja, a módszer biztonságos és több ezer ember életét fogja jobbá tenni. Habár a „szemkékítés”, melynek során lézert használnak a kívánt eredmény eléréséhez, egyelőre még csak kísérleti stádiumban van, naponta több mint 300-an érdeklődnek, hogy hogyan vethetnék alá magukat a procedúrának. A jelenlegi tervek szerint nem kell sokat várniuk a kék szemekre: Dél-Amerikában, Ázsiában, a Közel-Keleten és Dél-Európában valószínűleg már másfél éven belül elérhető lesz az eljárás. Az USA-ban és Angliában, ahol jóval szigorúbbak a szabályozások, előreláthatólag később kaphatják meg az érdeklődők a hőn áhított kék szemeket, feltéve, hogy engedélyezik az eljárást. Ugyan dr. Homer nem hozta nyilvánosságra, pontosan hogyan is végzik a szemkékítést, annyi biztos, hogy a lézert az írisz pigmentjeire irányítják. Habár a kifejlesztő szerint eddig egyetlen esetben sem tapasztaltak mellékhatásokat, lehet élni a gyanúperrel, hogy az eljárás nem teljesen veszélytelen. Elég egy óvatlan mozdulat, és a lézer máris másutt tarol… Arról nem is beszélve, hogy a módszert eddig kevesebb mint 20 emberen tesztelték, tehát nem tudni, milyen eredményt mutathatnának fel több ezer páciens esetében, és hogy vajon milyen lesz a látásuk 5-10 év múlva. Ha pedig tényleg biztonságos a kékítés, akkor is marad még egy nagyon-nagyon átgondolandó tényező, mielőtt bárki is belevágna: egy életre szól, nem lehet a szemek színét visszaváltoztatni az eredetire, ha mégsem tetszene az eredmény.
Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!