ZU-közeli civakodók
a leghallgatottabb – a Radio România Actualităţi és az Europa FM előtt –, a Radio ZU negyedik helyre szorult.
Az Intact tröszt tulajdonában levő Radio Zu (221 600 hallgató) és a „civakodós” Kiss Fm (219 700 hallgató) vezetik a rádiók hallgatottsági listáját Bukarestben – áll az IMAS és Mercury Research közös – 2009. augusztus 31-e és december 20-a között készített – felmérésének eredményében. A Kiss Fm 2008 hasonló időszakához képest több mint 26 ezer hallgatót veszített, míg a harmadik helyen álló Radio România Actualităţi közel hatvanezret.
Kiss vs. ZUA két fővárosi vezető közötti 1900 hallgatós különbség a nyári hallgatottsági adatokhoz képest elenyésző, ugyanis május 4-e és augusztus 16-a között a Radio ZU-t 62 800-zal többen hallgatták, mint a Kiss Fm-et.
Tavasszal a különbség még számottevőbb volt, akkor a ZU-t 261 800-an hallgatták, míg a Kiss Fm-et „csupán” 186 100-an. Egyetlen fővárosi toplistásnak sem sikerült számottevő hallgatottságnövelést elérnie, kivéve a 14. helyen álló Gold FM-et, melynek 2008 hasonló időszakában csupán kilencezer hallgatója volt, mostanra viszont már 23 ezer rádióhallgatót számlál.
Feltörekvő újakÉrdekes tény, hogy a 2008. szeptember 25-én indított Radio ZU a tavalyi év tavaszi mérései során 262 ezer hallgatót számlált, így a főváros elsőszámú rádiójává vált. A Sorin Ovidiu Vântu tulajdonában levő Realitatea FM is csak az idei tavaszi méréssel lépett be a toplistába, akkor 35 ezer hallgatót számlált, a mostani eredmények szerint azonban negyvenezer hallgatója van, ami az előkelő 10. helyre elég.
Városon a helyzet változatlanVárosi szinten a Kiss Fm a vezető, közel másfélmillió hallgatóval, majd a Radio România Actualităţi (1 176 400) és az Europa Fm (1 124 300) következik. Negyedik helyen a fővárosi éllovas áll 1,1 millió hallgatóval.
A toplista első nyolc helyezettjei, beleértve a három első helyezettet is számottevő hallgatóvesztéssel számoltak. Ezzel ellentétben a kilencedik helyen levő Magic Fm 45 ezerrel több hallgatót vonzott a készülékek közelébe, mint a 2008-as év hasonló időszakában, de hatezer hallgatóval többet számlál az InfoPro és az RFI România is.
A legnagyobb vesztesek
Bukarestben a Radio 21 vezeti a legnagyobb vesztesek listáját, mintegy 133 ezer hallgatót veszített az év folyamán, őt követi a Romantic FM (mínusz 45200 hallgatóval) és a leghallgatottabb Radio ZU, amelynek frekvenciájáról 26300 fővárosi tekert el. Városi szinten is a Radio 21 a legnagyobb vesztes, mínusz 440 ezer hallgatóval, majd az Europa FM és a Radio România Actualităţi következik, melyek 230 ezer, illetve 199 ezer hallgatót veszítettek.- nincs kapcsolt cikk!
- „Többszemközt” Magyari Tivadarral
- Meglepetés Zilahon
- Sepsi BC: új halasztás
- Megvásárolták a Dallas Pashamende helyszíneit
- Eurovízió: Azerbajdzsán engedje szabadon a politikai foglyokat!
- Ülősztrájk Rómában a magyar sajtószabadságért
- Meglopták a vonaton Baricz Gergőt
- Egyre népszerűbb a Duna Híradó
- Távozott az MTVA kommunikációs igazgatója
- Lady Gaga a legjótékonyabb híresség
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András
VárományosokOlvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »
Székedi Ferenc
Hofi után, szabadonHa nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »
Bogdán Tibor



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!