Verte a kereskedelmi tv-ket az M1
Hírösszefoglaló | 2012-02-07 00:50:52
Rekordszámú néző választotta szombat este az m1 közszolgálati csatornát; a magyar eurovíziós dalválogatót csaknem egymillióan nézték végig, lényegesen többen, mint a két nagy kereskedelmi csatorna, az RTL Klub és a TV2 műsorait.

A szóvivő közleménye szerint szombat este 968 ezren nézték A Dal című kétórás élő show-műsor második elődöntőjét, ezzel az m1 megelőzte mindkét nagy kereskedelmi csatornát a nézettségi táblázatban. Az eurovíziós dalválogató a fiatalok körében is sikeres volt, ebben a célcsoportban majdnem 13 százalékos közönségarányt ért el a m1 – írja Cserháti Ágnes.
Az MTVA szóvivője emlékeztet arra, hogy az eurovíziós dalválogató műsor első elődöntőjére is nagyon sokan, 822 ezren voltak kíváncsiak. Cserháti Ágnes szerint a nézők választása bebizonyította, hogy az igényes szórakoztató műsorokra a közszolgálati csatornákon is szükség van. „A közmédia büszke arra, hogy a műsorral a már országszerte ismert és népszerű énekesek és formációk mellett tehetséges fiataloknak is lehetőséget nyújt arra, hogy a legjobb dal előadójaként Európa-szerte is ismertté válhassanak” – áll a közleményben.
A műsor február 11-i döntőjében dől majd el, hogy az elődöntőkből továbbjutott nyolc legjobb dalból melyik képviselheti majd Magyarországot a májusi Eurovíziós Dalfesztiválon, az azerbajdzsáni Bakuban. A szóvivő közleménye szerint a nyolc dalra ezúttal már a műsor elejétől lehet szavazni, és a nézők által legjobbnak ítélt négy produkcióból a zsűritagok nevezik meg a győztest, ám ha ők nem értenének egyet, akkor a nézők SMS-ei döntenek.
vélemény
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor
KorteshadjáratTöbb mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »
Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »
Sike Lajos


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!