Új sajtó(játék)szabályok
Fleischer Hilda | 2009-10-27 04:46:29
nyomtat | elküld

A Médiaszervezetek Szövetségének résztvevői hétvégén egyöntetűen elfogadták a sajtós szakma új egységes szakmai etikai kódexét, melybe egy sor olyan szabályozást ültettek, melyek médiaberkekben való alkalmazása pozitív kihatással lesz a hazai médiára.

„Olyan alapelvek ezek, amelyek segítségével a teljes hazai média áttekinthetőbb lesz, s globálisan meg lehet majd ítélni az ország médiacselekvéseit, -törekvéseit” – fogalmazott lapunknak Ambrus Attila, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) elnöke, aki szerint ezen egységes kódex mellett az is nagyon fontos lenne, ha minden szerkesztőség saját belső kódexszel rendelkezne.

Ioana Avădani, a bukaresti Független Újságírói Központ igazgatója szerint a most elfogadott szabályzat „az újságírók azon vágyának kifejezése, hogy tisztességesen végezhessék munkájukat. Az elfogadott erkölcsi kódex betartásán múlik a közeljövőben úgy a sajtó hitele, mint az újságírói mesterség társadalmi státusa. A széles körben elterjedt nézet ellenére az etikus viselkedés a média üzleti részére is pozitívan hat”.

Ambrus Attila elmondta, hogy a kódex létrehozásának egyik kezdeményezője a MÚRE volt, s szerintük egyik legfontosabb része, hogy leírja ki tekinthető újságírónak, illetve, előírja azt, hogy külön kell választani az újságírói, illetve a gazdasági vagy politikai tevékenységet. Ennek értelmében a sajtóban dolgozó „nem húzhat egyéni hasznot” szakmai tevékenységéből, nem fogadhat el ajándékot vagy más „ellenszolgáltatást”.

A MÚRE szerint fontos újítás az is, hogy „míg mostanáig büntetendő volt államtitkokat, vagy titkos dokumentumokat közölni, az új kódex kimondja, hogy az újságírónak nemcsak joga, de kötelessége is a közérdeket szolgálva, mindezt nyilvánosságra hozni” – összegzett Ambrus.

A kódex többek között egy olyan új csoport létrehozását is előírja, melynek elsődleges feladata az újságírói munka zökkenőmentes gyakorlásának biztosítása lenne. Ennek érdekében az újonnan létrehozott csoport egyesítené a média erőviszonyait, a befektetőktől az újságírókon és az elemzőkön át egészen a közönségig. Cezar Ion, a Romániai Újságírók Egyesületének elnöke szerint „e szakmai etikai kódex elfogadásával egyidőben a civil társadalom módot kapott a médiában meglévő problémák kezelésére”.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András
Várományosok

Olvasom, hogy Románia Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma Torockót felvette az UNESCO világörökségi jegyzékének várományos listájára, Kelemen Hunor miniszter pedig néhány nappal ezelőtt tájékoztatta minderről az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének Világörökségi Bizottságát. És hogy miért csak a várakozók közé? »

Székedi Ferenc
Hofi után, szabadon

Ha nem lennének olyannyira szegények szegény ellenzéki honatyáink, akkor nyilván egyikük sem riadt volna vissza a bátor és egyedülálló gesztustól, és már néhány napja visszaadta volna mandátumát. De nem így történt, mert bár tisztségükről készségesen lemondanának, nem tehetik ugyanezt a vele járó juttatásokról. Márpedig ha ragaszkodni akarnak anyagi előnyeikhez, akkor meg kell maradniuk funkciójukban is. Ilyen kegyetlen a honatyai sors. »

Bogdán Tibor