Mégsem vb-mentes a TVR
F. I. | 2012-02-01 00:46:48
Közvetítheti a román köztévé a 2018-as és 2022-es futball világbajnokságot, miután a Román Televízió Társaság (SRTV) igazgatótanácsa tegnap úgy döntött, a köztévé az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) égisze alatt mégis részt vesz azon a liciten, amelyen eladják a közvetítési jogokat.

„Alexandru Lăzescu elnök-vezérigazgató úr egy új pénzügyi konstrukcióval állt elő és két kollégámat, akik a múltkor nemmel szavaztak, sikerült meggyőznie” – magyarázta a szavazás eredményének hátterét lapunk megkeresésére Sebesi Karen Attila, a köztévé igazgatótanácsának az RMDSZ által delegált tagja.
Még nincs semmire garancia
Sebesi lapunknak elmondta, akárcsak az elmúlt alkalommal, ezúttal is tartózkodott a szavazáson, ugyanis úgy gondolja, „a százmillió eurós költségvetési hiány sem morálisan, sem etikailag, sem pedig anyagilag nem jogosít fel arra, hogy aláírjunk egy olyan szerződést, amelynek még nem látjuk a végét”. A köztévé igazgatótanácsának tagja hozzátette: „még korai inni a medve bőrére”, ugyanis ahogy az EBU elveszítette az olimpia közvetítési jogát, úgy a két futball-világbajnokságét is elveszítheti. „Elvi felhatalmazást adtunk a sportigazgatóság vezetőjének, hogy holnaptól (mától – szerk. megj.) tárgyalásokat folytasson a műsorszolgáltatások szövetségével annak érdekében, hogy a köztévé is közvetíthesse a meccseket”. Sebesi Karen Attila lapunknak korábban azt nyilatkozta, a labdarúgó világbajnokság közvetítési jogainak megszerzése, illetve sugárzása – lehet az utolsó csepp abban a rengeteg adósságot tartalmazó pohárban, amely ha kicsordul, végleg bezárhatja kapuit a TVR”.
Veszteséges mérkőzések
Amint arról lapunkban már beszámoltunk, a SRTV százmillió eurós adósságot görget maga előtt – Alexandru Lăzescu elnök-vezérigazgató a HotNews.ro-nak adott interjúban elmondta, hogy a köztévé 2011 első félévét 53 millió lejes veszteséggel zárta. (A köztévé legutóbb 2005-ben könyvelt el nyereséget, ám akkor sem érte el a tízmillió eurós határt – szerk. megj.) „A legnagyobb lyukat kétségkívül a labdarúgás okozza a költségvetésünkben” – jelentette ki a HotNews.ro-nak Lăzescu. Elmondása szerint az UEFA Champions League minden egyes mérkőzésének a sugárzása (jogdíjakkal és produkciós költségekkel együtt) félmillió euróba kerül a köztévének. „A reklámbevételek végtelenül kicsik – a költségek mindössze 4-5 százalékát teszik ki. Más szóval minden meccs mínusz 96 százalékos hiány” – fogalmazott a HotNews.ro-nak adott interjúban a SRTV elnök-vezérigazgatója. Arra is emlékeztetett, hogy míg 2009-ben körülbelül nyolcmillió eurót költött a köztévé a sportműsorok közvetítésére, addig 2010-ben közel húszmilliót, 2011-ben pedig a 20 milliós határt is túllépték.
vélemény
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor
KorteshadjáratTöbb mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »
Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »
Sike Lajos


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!