Halállal dacoló haditudósítók
Hírösszefoglaló | 2012-02-22 23:14:14
Rakétatámadásban halt meg kedden egy amerikai és egy francia újságíró a szíriai Homsz városában, amelyet a kormánycsapatok tartanak tűz alatt. Az amerikai Marie Colvin a The Sunday Times tudósítója volt, a francia Remi Ochlik pedig fotósként dolgozott – írta a Reuters jelentése alapján a holland NRC Handelsblad.

A haditudósítók munkája egyáltalán nem veszélytelen – a Szíriában elhunyt újságírók esetén kívül jól mutatja ezt a Bizottság az Újságírók Védelmérért alakult (CPJ) nevű, New York-i székhelyű független csoport a hét elején nyilvánosságra hozott jelentése, amely szerint a világon legkevesebb 46 újságíró halt meg tavaly feladata teljesítésével összefüggésben, kettővel több, mint egy évvel korábban. A jelentés szerint az arab tavasszal rekordszámúra nőtt a kockázatos interjúk során történt halálesetek száma. A legveszélyesebb országok a meghalt újságírók száma szerint: Pakisztán (hét halott), Irak és Líbia (öt-öt halott). 17 újságíró halt meg úgy, hogy veszélyes eseményekről tudósított, sokan közülük olyan kaotikus összecsapások közepette, amelyek a hatóságok és tiltakozók között zajlottak le. Az áldozatok mintegy 40 százaléka fotós, illetve operatőr, és ez kétszer akkora arány, mint amilyet valaha is mértek azóta, hogy 1992-ben a CPJ publikálni kezdte évi jelentéseit. A csoport megjegyezte még, hogy nőtt az internetes újságírók haláleseteinek száma – ők 2008 előtt nemigen szerepeltek a statisztikákban. Harmincöt tavalyi halálesettel kapcsolatban még vizsgálatot folytat a CPJ, hogy megállapítsa, kapcsolódnak-e valamilyen módon az újságírók munkavégzéséhez.
vélemény
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor
KorteshadjáratTöbb mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »
Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »
Sike Lajos


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!