Adatbank.ro: a kattintást hozó „netes akadémia”
S. M. Z. | 2012-01-31 00:37:30
Több mint egymillió látogatója volt tavaly a most megújult Adatbank Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárnak – közölték tegnap az internetes portál működtetői.

Az erdélyi Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex című hírportál 2001-ben indította el közös akadémiai portálját, amelynek célja, hogy lényegre törő és megbízható információkat nyújtson Erdélyről. Az Adatbank.ro oldalnak több aloldala (Szótár.ro, Lexikon.ro, Adatbankcafé.ro) is van.

„Annak idején, mikor elindult az Adatbank.ro, kimondottan kutatók, akadémiai berkekben dolgozók számára érdekes tartalmak jelentek meg a felületen. Az idők során azonban főleg a szótárak és a lexikonok miatt bővült az érdeklődési köre a portálnak, és mára nagyon színes látogatói körrel számolunk” – magyarázta az ÚMSZ-nek Balázsi-Pál Ágnes, a Transindex portfólió-igazgatója. Tájékoztatása szerint a Szotar.ro és a Lexikon.ro oldalakat nagyon sok diák is látogatja. Mint mondta, a szótárak és lexikonok szócikkeinek szerzői szakemberek, de úgy állítják össze az oldalakon megjelenő anyagokat, hogy mindenki számára érthetőek, élvezhető legyenek. Mint megtudtuk, az oldalt sokáig a Szülőföld Alap, majd a Bethlen Gábor Alap is támogatta. Azonban nemcsak romániai és magyarországi pályázati források segítségével működtetik, hanem norvég és lichtensteini pályázati pénzekből is.
Györgyjakab Izabella, a projekt digitális vezetője szerint feladatuknak tekintik a digitalizált tartalom teljes értékű szövegként való biztosítását, így a szélesebb körű érdeklődésre számot tartó tartalmakat egyrétegű pdf fájlként, és html vagy dokumentumformátumban is hozzáférhetővé teszik olvasóik számára.
Az Adatbank.ro tartalma folyamatosan bővül. Jelenleg egyebek között kétnyelvű online lexikon, több száz kiemelten fontos Erdély-vonatkozású könyv, szótárak, térképgyűjtemények és fotótárak, kronológiák és statisztikák, folyóiratok és szövegtárak, természettudományi adatbázisok, írói és kutatói vendégoldalak alkotják a tartalmát.
vélemény
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor
KorteshadjáratTöbb mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »
Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »
Sike Lajos


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!