Visszabontás Szentgyörgyön
ÚMSZ | 2011-12-19 02:20:32
nyomtat | elküld

Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatták be hétvégén Markó Béla Visszabontás című, nemrég megjelent szonettkötetét.

Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében mutatták be hétvégén Markó Béla Visszabontás című, nemrég megjelent szonettkötetét.

„Markó Béla irodalmárként is jelentőset alkotott politikai karrierje előtt is, és azóta is, amióta újra írni kezdett. Bizonyság erre a Visszabontás című, mintegy száz szonettet tartalmazó kötete, melyben magánéleti szférája bontakozik ki” – fogalmazott a bemutatón Bogdán László, Markó beszélgetőtársa.

A versek visszafogottsággal szólnak szerelemről, meghitt családi pillanatokról, a természet mindennapi csodáiról, ezekben nyoma sincs a politikának. Markó szerint ez azért van, mert nem érzett késztetést arra, hogy politikai énjét is megjelenítse.

„A politika és az irodalom az önkifejezés más-más lehetőségeit biztosítják: míg a politika a közösségi akarat kifejezése, a költészet az egyén vágyainak, örömeinek kifejezése” – mondta a költő, aki hozzátette: a szonett kötött formája életminta is számára, hiszen adott keretben mozgunk mind, van, akinek megadatik e kereteken módosítani, a nagy kihívás: ebben a feltételrendszerben mit tudunk felmutatni – mondta. A költő-politikus beszélt arról is, hogy szándéka visszatérni eredeti hivatásához. „Múlandónak tekintem a mostani tisztségeimet, de nem tekintem annak az írást, a verset” – fogalmazott Markó Béla.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos