„Útegyengető” segítség
Kovács Zsolt | 2012-02-09 00:18:02
nyomtat | elküld

Helyi zenészeket buzdít alkotó munkára, és műveiket népszerűsíti a Kovászna Megyei Művelődési Központ.

Helyi zenészeket buzdít alkotó munkára, és műveiket népszerűsíti a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Imreh Marton István, a központ igazgatója (képünkön) sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a háromszéki önkormányzat támogatásával Háromszéki Koncert Karaván címmel indítottak pályázatot helyi zenekarok, együttesek és egyéni előadók számára. Gyakorlatilag arra ösztönzik őket, hogy készítsenek különböző korosztályoknak szóló, minőségi zenei produkciókat, amelyeket elő is adhatnak több háromszéki településen.

kep alairas
Az egyes kategóriák nyerteseinek egyhetes háromszéki turnét szerveznek: kifizetik tiszteletdíjaikat, utazási és szállítási költségeiket, illetve a hangosítással járó költségeket is. Február 24-éig várják a zenés produkciókat három kategóriában: az első az óvodásoknak és kisiskolásoknak szól, alapja lehet népzene, népdal, népi játékok, táncdalok vagy énekelhető gyermekversek. A második kategóriában középiskolás fiataloknak, egyetemistáknak, fiatal felnőtteknek szóló produkciót várnak, amely egy nemzetközi slágerből vagy annak átdolgozott változatából indul ki. A harmadik versenykategória felnőtteknek és nyugdíjasoknak szóló zene, amelynek alapja magyar nóta kell hogy legyen, használhatnak új stílusú magyar népdalt, zenei feldolgozást, vagy csárdásokból álló repertoárt. Imreh Marton István hozzátette: a versenyben való részvételhez az is szükséges, hogy a pályázó számlaképes legyen. A zenei anyagokról hang- és videoanyagokat is kell mellékelni a pályázati adatlaphoz, illetve csatolni kell a műsorban szereplő dalok listáját is. A versenyről a www. kultkov.ro honlapon találnak részletes információkat.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos