Tavaszkodás határon innen és túl
Véget ért Kolozsváron a második alkalommal megrendezett Tavaszi Fesztivál. Idén is, mint két évvel ezelőtt, a főszerep az erdélyi népzenéé és néptáncé volt, de az egyhetes rendezvénysorozat programjában minden korosztály talált megfelelő elfoglaltságot.
Van igény a jó táncházakra„A visszajelzések szerint rendkívül jól sikerült az idei néptáncfesztivál is. Nagy népszerűségnek örvendett néhány olyan program, mint a Ki mit tud? történelmi és néprajzi vetélkedő vagy az 1848-as forradalom és szabadságharc témájára meghirdetett rajzpályázat. Ugyanakkor jó volt látni a fiatal generáción azt, hogy igénylik a színvonalas népzenét, a jó táncházakat” – mondta el lapunknak a fesztivált értékelve Pillich Balázs szervező.
A Szarkaláb néptáncegyüttes vezetője szerint különösen fontos mozzanata a rendezvénysorozatnak, hogy a kolozsvári civilszervezetek és néptánccsoportok összefogásából jött létre.
Az egész év a fesztiválokéFesztiválok voltak, vannak és lesznek, 2010-ben azonban a fesztiváloké a főszerep Magyarországon. A Magyar Turizmus Zrt. a 2009-es Kulturális Turizmus Évének sikere után idén a sokszínű fesztiválkínálatra fókuszálja tevékenységét, és számos eszközzel csábítja az utazóközönséget különböző fesztiválok meglátogatására, illetve a fesztivál-látogatókat arra, hogy egy másik időpontban is térjenek vissza az adott régióba.
A választék minden igényt kielégítő: a középkori váraktól az újkori történelemig, a lovagoktól a cirkuszi akrobatákig, a jófajta boroktól a különleges virágokig mindennel és mindenkivel találkozhatnak a Fesztiválok Évében a Magyarországra látogatók.
A decemberig tartó rendezvény méltó nyitánya mi lenne más, mint a híres tavaszi fesztiválok sora, melyek éppen március tizenötödikén kezdődtek meg Pécsett, Egerben, Gyulán és Győrben, majd csatlakozik hozzájuk a héten Kecskemét, Szombathely, Vác és Szentendre városa. Ha azonban tavaszi fesztiválról van szó, egy mindenképpen kiemelkedik a többi közül.
Fotó: Sipos M. Zoltán
Az ötnapos rendezvény összes estéje zenés-táncos mulatságot kínált a kolozsváriaknak
Az az egy, amely az első volt a sorban, amelyhez csatlakozott az összes többi fesztivál: ez, az idén pontosan harmincadik születésnapját ünneplő Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), melynek ötletét 1980-ban az idegenforgalom vetette fel, hogy egy szezon előtti időszakban megtöltsék az éppen felépült Duna-parti szállodákat és egy-egy kulturális esemény erejéig hazacsábítsák a külföldön élő magyar művészeket.
Az első fesztivált tíz nap alatt, nyolcvan programmal, 1981 márciusában rendezték meg. A programsorozat évről évre fejlődött és gazdagodott, így rövid idő alatt nemcsak Magyarországon, hanem Európában is ismertté vált. Idén már hatvanöt helyszínen százharminc programmal, többek között nyolc ősbemutatóval és tizenkét magyarországi premierrel várja a közönséget a március 19-e és április 5-e között megrendezendő XXX. Budapesti Tavaszi Fesztivál, melynek díszvendége Dánia.
Klasszicizmus és modernitás„Szolid ünneplésre készülünk, nem szeretnénk nosztalgikus hangulatba esni, és nem kívánjuk megvonni az elmúlt három évtized mérlegét sem. A klasszikus értékek magas színvonalú közvetítése mellett mindig is fontosnak tartottuk, hogy teret biztosítsunk az új impulzusoknak. Klasszicizmus és modernitás, ez akár a fesztivál mottója is lehetne” – nyilatkozta lapunknak Koch Andrea.
A BTF PR marketingvezetője a programokról elmondta, hogy nagy szerepet kapnak benne a zenetörténeti évfordulók: a kétszáz éve született Erkel Ferenctől például hat operát tűznek műsorra. Emellett „Cigány vagyok – magyar vagyok” címmel roma származású alkotók művészetével ismerkedhetünk meg. A tavaly életre kelt fesztivál a fesztiválban programban pedig nemzetközileg elismert dán, horvát és német színházi előadásokat nézhetünk meg a Nemzeti Színházban.
- nincs kapcsolt cikk!
- Olasz vendégkarmester Kolozsváron
- A feljelentést mutatják be a Tranzit Házban
- Rusz Lívia kiállítása Bukarestben
- Gyűjtés a szatmári gimnáziumnak
- Kolozsváron naptár- és kötetbemutató
- Elmaradó előadások Marosvásárhelyen
- Fotókiállítás Nagyszebenről
- Huszadik századi grafikák Udvarhelyen
- Kiállítás és könyvbemutató Nagybányán
- Amador a Győzelem moziban
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!