Szebeni üvegikonok Budapesten

Brînduşa Armanca, az intézet igazgatója elmondta, hogy idén az ortodox és a katolikus egyházban egybeesik a húsvét dátuma, ezért döntöttek úgy, hogy a szibieli ikonokról szóló könyv bemutatójával emlékezik az intézet a keleti és a nyugati kereszténység ünnepére. Románia szívében, Nagyszeben körzetében található az a múzeum, amely Európa legnagyobb, az ortodox keresztény tradíciót őrző, üvegre festett szentképek gyűjteményét mutatja be. Összesen hatszáz darab felbecsülhetetlen értékű üvegikont őriznek Szibielben.
Fotó: icr.ro
Összesen hatszáz üvegikont őriznek a Szeben megyei faluban
A bergamói illetőségű olasz újságíró turisztikai cikkeket írt Romániáról, egyik ilyen útján fedezte fel a szibieli ikonmúzeumot, és sokadik útja után született meg a könyv, amelyet tavaly adtak ki románul, olaszul, angolul, németül és franciául – fűzte hozzá az igazgató.
A múzeum történetéről elmondta, hogy 1964-ben helyezték ki a faluba Zosim Oancea ortodox papot, és az ő ötlete volt, hogy gyűjtsék össze a környék üvegikonjait. Bánát, Brassó, Fogaras és Szeben megyei falvak adták össze az 1969-ben alapított múzeum alapanyagát. Ma már hatszázra tehető az egyedülálló mestermunkák száma, a legkorábbi 1694-ből való. Az ikon görögül eikón, ami képet, képmást, bizánci szentképet jelent.
- nincs kapcsolt cikk!
- Székelymuzsnai tábor csángó gyermekeknek
- Izraeli Kulturális Intézet nyílik Budapesten
- Jelentkezni lehet az Utcazene Fesztiválra
- Végéhez közeledik a musicalpályázat
- Frida Kahlo-képek Bécsben
- Indul a BuSho rövidfilmfesztivál
- Bemutatták Kelemen Hunor új verseskönyvét
- Goethe-érmet kapott Heller Ágnes
- Elhunyt Utassy József költő
- Hazahozzák Nyírő József hamvait
- Kétszer érettségiztek egy informatikus miatt
- Csődbe mehet Románia két-három éven belül
- Ismét elütöttek két gyalogost egy kolozsvári átkelőn
- Közös bizalmatlansági indítványt nyújtanak be
- Százezren maradnak családi pótlék nélkül
- Módosul Brassóban a sebességkorlátozás
- Módosítják a szerzői jogokra vonatkozó kormányrendeletet
- Ponta leváltással fenyegeti Băsescut
- Tüntetésre készülnek a szakszervezetek
- Vízilabda EB: győzelemmel kezdtek a magyarok és a románok
Világ Mikulásai, egyesüljetek!Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »
Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdésFiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »
Szőcs Levente
A kívánatos csődCaţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!