Rétegzettség
Szellemidézés
| 2012-02-03 00:38:52
nyomtat | elküld

Sokszor rámutattak arra, hogy a totalitárius mozgalmak felhasználják a demokratikus szabadságjogokat és csalárdul visszaélnek velük – pusztán azért, hogy azután eltörölhessék őket.

Sokszor rámutattak arra, hogy a totalitárius mozgalmak felhasználják a demokratikus szabadságjogokat és csalárdul visszaélnek velük – pusztán azért, hogy azután eltörölhessék őket. Ez nemcsak a vezérek ördögi ravaszságából vagy a tömegek gyermeki ostobaságából fakad. A demokratikus szabadságjogok alapulhatnak az állampolgárok törvény előtti egyenlőségén, organikus jelentőségre és funkcióra azonban csak abban az esetben tesznek szert, ha az állampolgárok csoportokhoz tartoznak, illetve csoportok képviselik őket, továbbá ha társadalmi és politikai hierarchiát alakítanak ki. Az osztályrendszernek, az európai nemzetállamok egyetlen társadalmi és politikai rétegződési formájának hanyatlása mindenképpen „egyike volt a legújabb német történelem legdrámaibb eseményeinek”, és kedvezően hatott a nácizmus létrejöttére, ugyanúgy, ahogyan a demokratikus Kerenszkij-kormány megdöntését is nagyban elősegítette, hogy Oroszország mérhetetlen nagy falusi népességében (...) nyoma sem volt a társadalmi rétegzettségnek. A Hitler előtti Németország állapotai jelzik azokat a veszélyeket, amelyeket a nyugati világ fejlődése magába rejt, hiszen a második világháború végén szinte mindegyik európai országban hasonló módon ment végbe az osztályrendszer drámai hanyatlása. Az oroszországi események viszont világosan megmutatják, hogy Ázsia forradalmi változásai milyen irányban fejlődhetnek. Majdnem mindegy, hogy a totalitárius mozgalmak a náci vagy a bolsevik mintát követik-e, hogy a tömegeket a faj vagy az osztály nevében szervezik, hogy azt állítják magukról, hogy az élet és a természet vagy a dialektika és a gazdaság törvényeit követik.

Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei.
Fordította Erős Ferenc

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos