Regény, költészet, mozgás
Kovács Zsolt | 2012-02-07 00:36:30
nyomtat | elküld

A mozgásszínház, a regénybeli cselekmény és a költészet ötvöződik a sepsiszentgyörgyi M Stúdió legújabb előadásában.

A mozgásszínház, a regénybeli cselekmény és a költészet ötvöződik a sepsiszentgyörgyi M Stúdió legújabb előadásában. A háromszéki mozgásszínház társulata Abe Kobo A homok asszonya című regénye nyomán készítette el Mint a fagyöngy című új produkcióját, Gemza Péter rendező irányítása alatt.

kep alairas

Gyűlöletből szeretet – erről (is) szól a japán regény

Az előadás főként arra a kérdésre keresi a választ: hogyan találhatja meg egy határhelyzetbe került ember élete értelmét. A főszereplő tanár egy elszigetelt falu foglyául esik, ahol egy magányos nővel összezárva értelmetlen robotmunkát kényszerül végezni. Méltóságától megfosztva eleinte lázadozik helyzete ellen, majd alkudozni próbál, míg végül társra talál az asszonyban, és küzdeni kezd közös céljaikért. Kettejük kapcsolatának alakulásából szövődik az alaptéma, melyet a falubeliek felbukkanásai szakítanak meg. Az előadásban a japán regény alaptörténete mellett hangsúlyos szerepet kap Pier Paolo Pasolini költészete, valamint a mozgásszínházi elemek is – mutatott rá Gemza Péter, aki szerint azért van szükség a költészet elemeire az előadásban, mert a regény azt domborítja ki, hogy mire képes az ember, egyedül, segítség nélkül – a rendező viszont úgy érezte, hogy az ember isteni lénye teszi lehetővé, hogy határhelyzetekben is megtalálja a kiutat. Az ember isteni lényét pedig a költészet fejezi ki leginkább, ezért vannak az előadásban Pier Paolo Pasolini versei. A díszlet és jelmez keleties vonásokat hordoz ugyan, de a színészi játékban és mozgásban nincsenek ilyenek, mert a rendező az egyetemes mondanivalót akarta hangsúlyozni: a cselekmény bármikor, bárhol megtörténhet.

A Mint a fagyöngy című előadást pénteken, 19 órától mutatja be az M Stúdió a Kultúrpalota stúdiótermében, majd február 12-én, 13-án és 26-án játssza újra.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos