Pártokon kívül
Szellemidézés
| 2012-02-01 01:04:59
nyomtat | elküld

Az eredmény az lett, hogy e mozgalmak tagsága többségében olyan emberekből állt össze, akik azelőtt sohasem jelentek meg a politikai színtéren.

Az eredmény az lett, hogy e mozgalmak tagsága többségében olyan emberekből állt össze, akik azelőtt sohasem jelentek meg a politikai színtéren. Ez pedig lehetővé tette, hogy egészen új módszereket vezessenek be a politikai propagandába, továbbá azt is, hogy a politikai ellenfelek érvei süket fülekre találjanak.

Ezek a mozgalmak nem csupán kívül helyezték magukat a pártok rendszerének egészén, sőt szembehelyezték magukat e rendszerrel, hanem olyan tagságra leltek, amelyet korábban a pártrendszer nem tudott elérni, nem tudott „elrontani”. Vagyis nem volt szükségük arra, hogy megcáfolják az ellenfelek érveit, és következetesen előnyben részesítették a halállal végződő módszereket a meggyőzés módszereivel, a rettegést a meggyőződéssel szemben. A véleménykülönbségeket úgy állították be, hogy azok mindig valamiféle mélységes – az egyén által nem kontrollálható – természeti, társadalmi vagy lelki forrásból erednek, ennélfogva kívül esnek a ráció határán. Ez a felfogás e mozgalmak számára csak akkor lett volna hátrányos, ha őszintén versenyre keltek volna más pártokkal, de távolról sem volt az, hiszen biztosak lehettek benne, hogy olyan emberekkel van dolguk, akik okkal ellenségesek minden párttal szemben egyformán.

A totalitárius mozgalmaknak a tömegek körében aratott sikere két illúzió végét jelentette, általában a demokratikus kormányzatú államokban, különösen pedig az európai nemzetállamokban, illetve az azokban kialakult pártstruktúrában.

Hannah Arendt: A totalitarizmus gyökerei.
Fordította Erős Ferenc

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Vígéretek

Választási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »

Bogdán Tibor
Korteshadjárat

Több mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »

Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!

Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »

Sike Lajos