Nils Holgersson Erdélyben
Kovács Zsolt | 2009-12-15 00:11:24
nyomtat | elküld

„Történetek, amelyek körberepülték a világot” címmel ma nyílik kiállítás a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban. A tárlattal Selma Lagerlöfnek kívánnak emléket állítani, aki a történelem első női irodalmi Nobel-díjasa, a Nils Holgersson csodálatos utazása Svédországon át című mese írója.

A nagy svéd meseíró történetére vélhetően sokan emlékeznek. Szüleink esténként Benedek Elek meséi mellett olvasták, vagy rajzfilmen is megnézhettük, amint Selma Lagerlöf történetének hőse, Nils Holgersson, egy törpévé varázsolt kisfiú, vándorútra kel a vadludakkal, és Márton gúnár hátán beutazza az országot.

Lagerlöf sikeréhez hozzájárult, hogy a svéd kormány 1906-ban hirdetett egy pályázatot olyan könyv megírására, amelyből a gyerekek megismerhetik hazájuk, tájaik hagyományait. Selma Lagerlöf történetének főhőse, Nils egy varázslat hatására megérti az állatok beszédét, és belelát az emberi szívekbe is, így megszereti az állatokat és emberi sorsokkal ismerkedik meg. Míg a gúnár hátán tett utazása elején kis gazfickóként ismerjük meg, útja során nagyszerű gyerekké formálódik.

A Székely Nemzeti Múzeumban ma megnyíló tárlat annak a hármas testvérmegyei kapcsolatnak köszönhető, amelyet öt éve ápol Kovászna megye, a svédországi Värmland megye és a magyarországi Heves megye.

„A történetek, amelyek körberepülték a világot” című tárlathoz gazdag múzeumpedagógiai programsorozat, foglalkozások is társulnak, amelyek mondanivalója mellett minden bizonnyal fontos helyet kap majd Nils Holgersson szállóigévé vált egyik gondolata is: „Inkább maradjak törpe, minthogy eláruljam a barátomat.”

A sepsiszentgyörgyi kiállítás interaktív, így társasjátékok révén állandó részvételre buzdítja a gyerekeket és szülőket egyaránt. A kicsik libahintán álmodhatják magukat Nils helyébe, képeslapot nyomtathatnak, ujjbáb vagy hűtőmágnes-ajándéktárgyakat készíthetnek.

Svédországról szóló kvízjátékban mérhetik össze tudásukat, a kiállítás keretében kialakítandó olvasósarokban pedig feleleveníthetik Nilsszel kapcsolatos élményeiket. Az állatokat ábrázoló kétnyelvű kártyák segítségével pedig egy kis svéd nyelvleckében is részesülhetnek.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Fulladjon meg Ady Endre?

Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »

Sike Lajos
Mellesleg szilikon

Egészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »

Gyulay Zoltán
Hát mi lesz itt, tekintetes úr?

Választások lesznek ez évben, s nem mindegy, hogy a magyarság (vagy az őt képviselő pártok, ami nem ugyanaz, legkevesebb három halmazról beszélünk) miként szerepelnek a megmérettetésen. Jó esély van arra, hogy megint kommunistázzunk, szekuzzunk meg Neptunozzunk orrvérzésig, ahogy ezt megszoktuk. »

Krebsz János