Légzés koncerttel és filmmel
O. M. | 2010-03-09 07:07:36
nyomtat | elküld

Magic Minimal címmel mutatták be a kolozsvári egykori Ecsetgyárban Aymeric Hainaux performanszát, levetítették Akram Khan If not, why not (Ha nem, miért nem) táncfilmjét, és műsoron volt az Adică zero improvizációs zeneprojekt is a hétvégén.

Az estét a szervezők a táncfilmmel nyitották. Mint kiderült a bangladesi szülők gyermekeként Londonban született Akram Khan alkotását az ARTE televízió bocsátotta az ArtLink Egyesület rendelkezésére, olyan, a kortárs táncművészetet meghatározó táncfilmek mellett, mint Saburo Teshigawara, Raimund Hoghe vagy Anne Teresa De Keersmaeker művei.

A Franciaországban élő Aymeric Hainaux szólóját, mozgással kombinált zenei performanszát ezután tekinthették meg az érdeklődők. Előadásának zenei „aláfestését”, ritmusát és struktúráját is ő maga biztosította saját hangjával és légzésével, ezek természetes, majd felhangosított, visszajátszott, esetenként visszhangosított hangzásával, illetve többféleképpen megszólaltatott szájharmonikával.

A „nyersnek, költőinek és törékenynek” tűnő produkcióban az intenzív és helyenként fülsüketítő hangzuhatagokat a hallgatás és a nyugtalanság mozdulatai tették még meghökkentőbbé.

Az Adică zero improvizációs zeneprojekt ezúttal a minimal electro és az emberi beavatkozás közötti ütközést járta körül. A beavatkozás ősi hangszerekkel, énekkel és szavalással történt, olyan „mágikus pillanatokat szerezve ezzel a hallgatónak, melyekben az elektronikus hangzás egyesül az ősök dobverésével, a szavak pedig önmagukat pusztítják el, és csupasz vibrálássá válnak”.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




vélemény
Frankie vacsorája

Valakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »

Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózai

A kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »

Ambrus Attila
Miért érné meg?

Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »

Ady András