Kortárs vágyálmok

Csiki Csaba videómunkáiból és műalkotásaiból nyílt tárlat a sepsiszentgyörgyi MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben.
A médiaművész Wunschtraum (vágyálom) című egyéni kiállítását kedden este Bartha Zonga esztéta, a Székely Nemzeti Múzeum munkatársa nyitotta meg. A kiállított alkotások „feeling-art” tárgyak, fontos, hogy a befogadó érzésből közelítsen ezekhez, hiszen a „szerző”, a képzőművész munkamódszere is az, hogy az érzéseire hagyatkozik az alkotás folyamatában.
Fontos, hogy a befogadó érzésből közelítsen az alkotások fele
Bartha Zonga méltatásában kiemelte, hogy a német cím izgalmas messzeségbe helyezi a tárlatot, a német szó jelentése vágyálom, az álom kreativitására utal, arra, hogy az álom, az álmodás a legszemélyesebb tevékenységünk. A kortárs műalkotás nem lezárt, autonóm mű, hanem a folyamat jellege a meghatározó, mondta az esztéta.
Ezeket az installációkat, médiamunkákat a nézőnek is újra kell teremtenie, ha rájuk hangolódik régi tapasztalatait aktiválhatja, vagy újakat hozhat létre. Csiki Csaba kiállítása a hatodik tárlat az áprilisban megnyílt Magma kortárs kiállítótérben, és akárcsak a Korábbi Kiállítások, ez is rendhagyó, szokatlan alkotásokat mutat be. Az installációk, videómunkák provokatívak, elgondolkodtatóak, és humorosak egyszerre.
- nincs kapcsolt cikk!
- Szálinger Balázs Quasimodo emlékdíjas
- Jos van Immerseel brémai díja
- Felavatták Gustav Mahler szobrát
- Székelymuzsnai tábor csángó gyermekeknek
- Izraeli Kulturális Intézet nyílik Budapesten
- Jelentkezni lehet az Utcazene Fesztiválra
- Végéhez közeledik a musicalpályázat
- Frida Kahlo-képek Bécsben
- Indul a BuSho rövidfilmfesztivál
- Bemutatták Kelemen Hunor új verseskönyvét
- Gyergyószárhegy: írók keresnek olvasót
- Szóba hozni a fájó emlékeket
- A táj mint lelkiállapot
- Meghalt Bánffy György színművész
- Klezmerparádé a jiddisfeszten
- A műemlékvédelem sürgőssége és esélyei
- Bukaresti „jiddisfeszt”
- Bill Gates támogatja a kolozsvári könyvtárakat
- Darkó László – a „tudós festő”
- Kortárs művek otthona
A bárányok hallgatásaA napokban azon tűnődtem: a kormányátalakítás vajon kit vagy mit rázott meg leginkább Romániában? Az érintett minisztereket? A kormányt? A kormánykoalíciót? Az ellenzéket? A bankrendszert? Az állami alkalmazottakat? A lakosságot? »
Székedi Ferenc
Droidok és klónokA demokrácia, állítólag, hosszadalmas tanulási folyamat. A butuska népek kipróbálják az összes defektes, zsákutcás lehetőséget, fasizmust, diktatúrát, banánköztársaságot, operettkirályságot, amíg végül a saját kárukon okulva eljutnak az egyedül üdvözítő paradisumba. »
Krebsz János
Megmenthetetlen1656-ban Erdélyben teológia és világi tudományok, Biblia és iskola egyaránt nélkülözhetetlenek a veszedelem elhárításához. Tehát, amint a Teremtés könyvének Apáczai által hivatkozott verse bizonyítja: iskolákra van szükség, gondolkodó magyarokra, akik elűzik határainkról a bajt, török dúlástól, német fosztogatástól, hódoltságtól, hódolástól óvják, mentik hazánk. »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!