Jubileumi könyvvásár Marosvásárhelyen
Antal Erika | 2009-11-03 22:40:05
nyomtat | elküld

„Kimondottan a marosvásárhelyiek érdeme, hogy 15-ik alkalommal is megszervezheti a Romániai Magyar Könyves Céh a novemberi könyvvásárt” – mondta lapunknak Kális Király István, a céh elnöke.

Az idei, csütörtök reggeltől szombat estig tartó, már másfél évtizedre visszanéző kirakodóvásár nagy érdeklődésnek örvend, összesen 39 cég – könyvkiadók és könyvkereskedők – fogják kínálni portékáikat, a számítások szerint hétezernél is több címmel. Káli Király István szervezőtől, a Romániai Magyar Könyves Céh elnökétől megtudtuk, olyan kiadók is részt vesznek a vásáron, amelyeknek újdonság az esemény, de voltak olyanok is, melyeket már vissza kellett utasítaniuk a szervezőnek.

„Az idén 20 százalékkal nagyobb felületet építünk be, mint eddig, igyekszünk a lehető legésszerűbben kihasználni a színház kétszintes előterét. De így sem fért be mindenki, akik részt szeretett volna venni a vásáron” – mondta az ÚMSZ-nek Káli. A vásár díszvendége Kányádi Sándor, akivel péntek este hét órakor találkozhat a közönség a színház nagytermében, és akinek a tiszteletére a színpadon a Kaláka együttes fog koncertezni.

Az idei könyvvásáron összesen 39 cég kínálja majd nyomtatott portékáit

Fotó: Antal Erika

Az idei könyvvásáron összesen 39 cég kínálja majd nyomtatott portékáit

Könyvbemutatók és dedikálások

A könyvbemutatóknak, író-olvasó találkozóknak, dedikálásoknak a színház előcsarnoka mellett a protokollterem, a Bernády Ház és az unitárius egyház tanácsterme ad otthont. A legtöbb erdélyi kiadó a novemberi könyvvásárra időzíti új köteteinek megjelentetését, és azok bemutatóira a szerzőket és szerkesztőket is meghívja.

A könyvkiadók külön-külön is megszervezik saját könyvbemutatóestjeiket, de azonkívül a standjaikon is jelen lesznek a szerzők, hogy dedikálhassanak az olvasóknak. A Mentor kiadó estje csütörtökön délután ötkor lesz a Bernády Házban, ahol Bogdán László, Egyed Emese, Jánosházy György, Nagy Attila, Sebestyén Mihály és Bajor Andor frissen megjelenő köteteit mutatják be.

Ugyancsak a Bernády Ház ad otthont a Pallas Akadémia kiadónak is, pénteken délután öt órakor Albert Ildikó, Balás Árpád, Balázs Lajos, Böjte-Beyer Barna, Jánossy Alíz, Markó Béla, Sarány István, Váli Éva kötetei kerülnek bemutatásra. A könyvbemutatót egy képzőművészeti kiállításmegnyitó követi.

Író-olvasó találkozók

Az idei vásár újdonságai közé tartozik a Beszélgető Sarok, ahol a kiadók szerkesztőivel, szerzőkkel beszélgethetnek az érdeklődők. A színház előcsarnokának emeleti részében berendezett sarokban többek közt az Irodalmi Jelen, a Bookart, a Koinónia, a Pont, a Komp-Press, a Madal Bal kiadók mutatkoznak be, a szerzők között Hajdú Farkas Zoltán, Selyem Zsuzsa, Szávai Géza, Óvári Óss Enikő, Benedek Szabolcs, Gászpor Réka, Láng Zsolt, Novák Zoltán, Kovács András Ferenc, Szulyovszky Sarolta lesz jelen.

A vásár csütörtökön délelőtt 10 órakor kezdődik a színház előcsarnokában, amit a Romániai Magyar Könyves Céh Életműdíj, majd a Szép könyv – 2008 díjátadása követ. A kiadók és kereskedők ebből az alkalomból jelentős árkedvezményekkel kínálják a köteteiket.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




porta világ pénz kütyü
hírek
vélemény
Világ Mikulásai, egyesüljetek!

Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »

Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdés

Fiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »

Szőcs Levente
A kívánatos csőd

Caţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »

Szellemidézés