Huszárjárás Budapesten
Huszárszobor kiállítás, nyitott filmstúdió, történelmi játszóház, toborzó-program és egy valóságos huszártábor várja a március 15-i nemzeti ünnepre készülődőket Budapesten, ahol már kedden megkezdődtek a családi programok, amelyek hétfőn, a hivatalos állami és ünnepi megemlékezésekkel csúcsosodnak ki.
„A tánctérre kishuszárok, indulj!” – hangzik a vezényszó, és a vidám, kezükben nemzeti színű lobogókat lengető, mellkasukon apró kokárdával feszítő óvodások és kisiskolások libasorban indulnak el a „nagyhuszárok” után, hogy jó katonához illően, egy fáradt nap után, a körletben nótázzanak és összecsapják bokájukat. A gyermekek láthatóan élvezik, hogy magyar nótára verbunkost járhatnak, megtanulhatnak egy ’48-as toborzódalt, valamint játékos gyakorlaton vehetnek részt.
A Nemzeti Múzeum kertje, a híres Múzeumkert, ezúttal is fontos helyszínként szolgál, hiszen itt elevenednek meg az 1848–49-es hétköznapok, egy interaktív kiállítás segítségével Petőfi Sándor és Széchenyi István élete és munkássága, valamint egy huszársátor és a benne található korhű használati tárgyak, ruhák és lószerszámok segítségével a huszárélet is.
Fotó: Kánya Gyöngyvér
A huszáréletről tartottak bemutatókat a Magyar Nemzeti Múzeum előtt
„Gyerünk gyerekek, lengessétek a zászlókat, dobáljátok magasra a kalapotokat és kiabáljátok, hogy éljen március 15-e” – így hangzik a rendezői utasítás, a korhű jelmezekbe öltöztetett gyermekek pedig a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szaladgálva boldogan teljesítik a feladatot. Hiszen felveszik őket kamerával, az elkészült filmet pedig haza is vihetik.
Ez a ’48-as eseményeket statisztákkal és gyermekekkel megörökítő nyitott filmstúdió az idei év egyik újdonsága, de emellett van még kettő: az 1848–49-es szabadságharcban részt vevő 18 huszárezred előtt tisztelegve 18 életnagyságú huszárszobor látható Budapest hat, legforgalmasabb közterén, illetve a Múzeumkertben, valamint március 14-én este Magyarországon első alkalommal használt, háromdimenziós hatású térvetítési technológia alkalmazásával öltözik díszbe a Nemzeti Múzeum.
Az épületre vetített, mozgóképekből és animációkból álló tizenöt perces zenés montázs az 1848–49-es forradalom és szabadságharc jelképeit jeleníti meg. Hétfőn egész nap pedig a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Roosevelt téren a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség ötven lovasa részvételével ’48-as huszár- és honvédtábor várja lovakkal, szekerekkel, ágyúkkal, hadikonyhával, sátrakkal és alkalmi istállókkal az érdeklődőket.
- nincs kapcsolt cikk!
- Olasz vendégkarmester Kolozsváron
- A feljelentést mutatják be a Tranzit Házban
- Rusz Lívia kiállítása Bukarestben
- Gyűjtés a szatmári gimnáziumnak
- Kolozsváron naptár- és kötetbemutató
- Elmaradó előadások Marosvásárhelyen
- Fotókiállítás Nagyszebenről
- Huszadik századi grafikák Udvarhelyen
- Kiállítás és könyvbemutató Nagybányán
- Amador a Győzelem moziban
Frankie vacsorájaValakiknek szemet szúrt, nincs különösebb jelentősége, ki volt a nemzetféltő szemfüles, kotnyeles hongazda, fő hogy jól értesült demagóg legyen, szóval valakinek feltűnt és tüstént közhírré kürtölte, hogy az IMF romániai tárgyalódelegációjának vezetője hazánk exkluzív fővárosában a legislegfényűzőbb éttermekben költi el szerénynek nem mondható vacsorkáját. »
Sebestyén Mihály
A kormányos és matrózaiA kelet-európai országok gyakran hasonlítják magukat hajózási eszközökhöz. Például gyorsnaszádhoz. Vagy fregatthoz. Leginkább a kormányosok dicsérik így – mint roma titulálja lónak gebéjét – megrozzant bárkájukat. A kormányos utasításához leginkább a mi hajóskapitányunk ért. Sőt, az szinte románikum, hogy a kormányos kezét-lábát a kapitány mozgatja. Most éppen partra tette. »
Ambrus Attila
Miért érné meg?Le a kalappal Amerika előtt azért, ahogy lemenedzselte a líbiai hadmozdulatokat! Ahogy hófehéren ment bele a könnyen végtelenné válható konfliktusba (valójában csak a nyitólépéseket tette meg a sakkjátszmában), és éppen ilyen makulátlanul vonult vissza: ha baj van, vigye el a NATO a balhét. Szerintem a globális zsernyáknak ez volt az első igazi katonapolitikailag felnőtt cselekedete: reszkírozott, de nem emelte addig a tétet, hogy nagyot bukjon, ha rajtaveszt. »
Ady András



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!