Fotó: Mihály László/archív

– Meglepődve fogadtam, ugyanis nem vagyok hozzászokva a díjazásokhoz. Nem árulok el titkot, mikor elmesélem, hogy voltak már díjak, amelyeket visszautasítottam, mivel úgy éreztem, hogy nem vagyok rá méltó. Ezt elfogadtam, mert úgy vélem, nemcsak én kaptam, hanem mindaz a törekvés, ami itt a marosvásárhelyi művészeti egyetemen pár éve elindult, és ez a díj az alapítóktól kezdve mindazoknak szól, akik itt szolgálták a színészoktatás kérdését, problematikáját.

A Magyar Köztársaság kitüntetését én vettem át, de tudom, hogy nagyon sokkal tartozom elődeimnek: Csorba András, Szabó Lajos, Kovács Levente, Tompa Miklós, Béres András, akik sokat tettek azért, hogy a színésznevelés egyetemi rangra emelkedjen. A díjátadó után megnéztem a Vígszínház legújabb bemutatóját, amelyben három erdélyi színész lépett fel, mindhárom a marosvásárhelyi egyetemen végzett, három különböző korban: Rajhona Ádám, Dengyel Iván és Katona László.

Ez a díj ennek az elismerése. Az egyetemünkről szól. Hogy igen, ütöttünk egy pici rést azon a falon, ami létezett a két kultúra között, a romániai és a magyarországi magyar színházak között.

– Én így értelmezem, és ennek az elismerésnek ösztönöznie kell azokat, akik itt vannak, azokat akik ide akarnak jönni és megelégedéssel kell eltöltse azokat, akik itt szolgáltak. Mindenkinek nem oszthatnak díjat, de ez a díj nekik is szólt.

– A kelet-európai ember magáról nehezen nyilatkozik. Volt a laudációban egy passzus, „a tisztességes média és a tisztességes audiovizuális szektor kiépítéséért”. Ez a része úgy érzem, hogy érdem szerint volt, mert egyedül „buliztam ki”, hogy ma magyar nyelvű kereskedelmi rádió szólhat bárhol az országban, vagy azt, hogy ne legyen korlátozása a tévé magyar műsorainak, nem kell feliratozni, nem kötelező; azt, hogy ma vételezhető a Duna Televízió az ország minden pontján, ez mind az én munkámnak az eredménye.

A díj olyan volt, mint egy jobbfajta sampon, három az egyben: szól a színésznek, a médiásnak és az intézményvezetőnek. De a háromban én is ott vagyok. Persze, ha nekem kellett volna megírnom a laudációt magamról, akkor a filmfesztivált is belevettem volna, mert tizenvalahány év alatt egy nemzetközi filmfesztivált ellátni, az sem volt könnyű. És az is csoportos munka volt.

– Mindenki gratulál, meglepően sokan hallottak róla. Ezek a díjak, azt hiszem még nagyobb felelősséget testálnak az emberre. A diákok voltak az elsők, akik gratuláltak és egy tanár számára az a legfontosabb, hogy a diákjai élvezzék azt, amit csinál, hogy szeressék, együtt tudjanak érezni vele.

Hozzászólások

Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!