Harmincéves a Szivárvány
„Nagy az izgalom gyerekek és pedagógusok részéről is, hiszen egy olyan gyermekfolyóirat születésnapjára jöttünk, amely sokunk számára meghatározta a gyerekkort. Azt hiszem, hogy a Szivárvány örökifjú és örök értékeket hordoz magában, így sikerült fennmaradnia a három évtizedes, viszontagságokkal teli története során” – mondta el lapunknak egy óvónő, miközben nagy csoport gyereket vezetett be a Kolozsvári Magyar Opera épületébe.
A legkisebbek színes könyveTegnap ünnepelte megalapításának harmincadik születésnapját a kiskorú gyerekek számára megálmodott, és mindmáig a legfiatalabb korosztály szellemi nevelését megcélzó Szivárvány gyermekfolyóirat a Kolozsvári Magyar Opera épületében. A rangos esemény nem maradt érdeklődők nélkül: a több száz óvodás és kisiskolás Kolozs és Fehér megye több településéről, valamint kísérőik zsúfolásig töltötték az opera nagytermét.
Jó hangulatban sem volt hiány, a gyerekek legnagyobb örömére a műsort a Szivárvány és a Napsugár folyóiratok oldalairól jól ismert Csipike és Kukucsi moderálták. A gyerekek énekkel, tánccal köszöntötték a gyerekfolyóirat ünneplő szerkesztőségét és az egybegyűlteket.
Fotó: Sipos M. Zoltán
A születésnapon fellépő előadőművész a gyermekek körében is népszerű Gryllus Vilmos volt
„A Szivárvány a Napsugár kistestvére, ez utóbbi szerkesztősége hozta létre. Az 1957-ben alapított lap munkatársai 1980-ban döntöttek úgy, hogy a legkisebbek számára is irodalmi folyóiratot készítenek, amelynek indíttatása és az értékképviselete azonos a Napsugáréval” – mesélte lapunknak az ünnepelt folyóirat múltjáról és célkitűzéséről Zsigmond Emese.
A Szivárvány főszerkesztője hozzáfűzte, a kistestvéri szerep jól látható a kivitelezésben is: érthetőbb szövegek és színesebb illusztrációk vannak benne. Mindkét lap igényes olvasóvá szeretné nevelni a gyereket, a magyarság hagyományainak tiszteletére és ápolására kívánja buzdítani a legfiatalabbakat, hangsúlyozta a főszerkesztő.
Mint elmondta a, kezdetekben, a kommunista államhatalom cenzúrája miatt a lap Haza Sólymai néven működött, de a rendszerváltást követően a szerkesztőség visszatért az eredeti elképzeléshez, és Szivárvány néven folytatta a kiadvány szerkesztését.
Az olvasótábor adja az iránytA Szivárvány a jövőben is azokat az értékeket szeretné képviselni, amelyeket harminc éves múltja során, viszont a hordozó az mindig az aktuális olvasótáborához fog igazodni. A szerkesztőség a héten minél több olvasójához el szeretne jutni, így hétvégéig Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Csíkszeredában és Kézdivásárhelyen is megünnepelik gyerekek társaságában a három évtizedes gyermekirodalmi folyóirat születésnapját. A Szivárvány jelenleg 16 ezer példányszámban jelenik meg havonta.
- nincs kapcsolt cikk!
- Kiállítás és könyvbemutató Nagybányán
- Amador a Győzelem moziban
- Bál a székelyudvarhelyi színházban
- Hajóra száll a Leonce és Léna díszlete
- Hazakísérlek – Berecz András koncertje
- Beszélgetőkönyv Albert Annamáriáról
- A Szinetár–Bereczki-duó Váradon
- Ez egy susogó levél
- Orbán Balázsra emlékeznek
- Tárlat nyílik Csíkszeredában
Fulladjon meg Ady Endre?Karinthy szerint lehetőleg máma még! Mármint a Szabolcska Mihályról írt versparódiájában. Meg azért is, mert Ady aztán nem bánt kesztyűs kézzel a magyar arisztokráciával, még kevésbé az olyan országnagyokkal, mint Tisza Kálmán vagy Széll Kálmán. (Nemrég közöltük a Széll Kálmánt ostorozó cikkét). »
Sike Lajos
Mellesleg szilikonEgészséges férfiszem és -agy a női mell körül forog. Ezt akár axiómaként is elfogadhatjuk. A mell ugyanis a női nem olyan ékessége, amit becsülni kell, szeretgetni, cirógatni, becézgetni, esetleg dévajul kissé belemarkolni – a variációk száma n az n-ediken. »
Gyulay Zoltán
Hát mi lesz itt, tekintetes úr?Választások lesznek ez évben, s nem mindegy, hogy a magyarság (vagy az őt képviselő pártok, ami nem ugyanaz, legkevesebb három halmazról beszélünk) miként szerepelnek a megmérettetésen. Jó esély van arra, hogy megint kommunistázzunk, szekuzzunk meg Neptunozzunk orrvérzésig, ahogy ezt megszoktuk. »
Krebsz János



Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!