Egy hónap a fotográfiának
Sipos M. Zoltán, T. Koós Imola | 2012-01-31 00:48:57
Kiállításmegnyitókkal, premierekkel ünneplik a fotográfia hónapját Románia és Magyarország városaiban, de Moldova Köztársaságban és Vajdaságban is.

A Kolozsvári Szépművészeti Múzeum ma nyitja meg a Fotográfia Hónapja rendezvénysorozatát, amelybe a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége révén Budapest, Szolnok, Debrecen, Újvidék, Kisinyov és Cernăuţi is bekapcsolódik, összesen több mint 50 tárlatot nyitva meg ezekben a hetekben.
Kolozsváron országos premier keretében először nyílik alkalma a fényképezést kedvelő közönségnek arra, hogy a világ első fotós haditudósítójának munkáit egy egységes kiállítás keretében nézhesse meg. A Romániai Fotóművészek Szövetsége a Kulturális és Örökségvédelmi Minisztérium fővédnöksége alatt ma délelőtt 10 órakor nyitja meg hivatalosan a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban (a Bánffy-palotában) a Szathmári Pap Károly-kiállítást. A tárlat a kolozsvári származású fotóművész, dokumentarista és hadifotós 150 munkájából áll. „Ez egy országos premier, de bátran állíthatom, hogy világviszonylatban sem volt még arra példa, hogy Szathmári Pap Károlynak ekkora mennyiségű fotója egyszerre, egy kiállítás keretében kerüljön a nyilvánosság elé. Elérkezettnek látom az időt, hogy Szathmárit mint magyar nemzetiségű fotóst mutassuk meg a nagyközönségnek, mert az utóbbi időben a román kollegák előszeretettel emlegetik első román hadifotósként, románosítva a nevét, lévén, hogy román nyelvterületen is kiválóan helytállt” – mondta el lapunknak a kiállítás kapcsán Tóth István, a Romániai Fotóművészek Szövetségének elnöke.
Fotó: Sipos M. Zoltán
Készül a tárlat. Tegnapi ottjártunkkor Szathmári Pap Károly fotóit készítették elő a Bánffy-palotában
Ugyanott délután hatkor nyílik meg – immár harmadik alkalommal – a hazai Fotóklubok Kupája Szalon, amelyen a sepsiszentgyörgyi Camera Club Siculorum, a nagyváradi Tavirózsa, valamint egy bukaresti és egy marosvásárhelyi fotóklub is képviselteti magát. Délután négy órakor a Román és Magyar Fotóművészek Nemzetközi Szalonja hatodik megnyitójára is sor kerül a Kolozsvári Magyar Opera előcsarnokában.
Fotoetnografica címmel a Kolozs Megyei Tanács védnöksége alatt szerdán, február elsején 13 órakor szintén fotókiállítás nyílik az Octavian Goga Megyei Könyvtár előcsarnokában (Dorobanţilor utca 104). A tárlat anyaga egy máramarosi fotóstáborban készült, és a téli ünnepkör hagyományait örökíti meg. A kiállítás február 12-éig lesz látogatható.
A Magyar Fotográfia Hónapja alkalmával a szé-kelyudvarhelyi Művelődési Házban is kiállítás várja az érdeklődőket, amellyel szintén a 200 éve született Szathmári Pap Károly életműve előtt tisztelegnek. A fotótárlaton az Orbán Balázs Fotóklub nyolc fotográfusa munkáit láthatja a nagyközönség február 9-éig.
vélemény
VígéretekVálasztási esztendőkben Románia az ígéret(ek) földjévé változik. A jelöltek, ha már hozzáértésben, szakképzettségben, tudásban, gazdaszellemben – mindezek hiányában – nem tudnak egymással vetélkedni, megpróbálják legalább ígéretekben felülmúlni egymást. És mivel korlátlan jóléttel, feneketlen boldogsággal, amolyan földi paradicsommal a jelöltek mindegyike kecsegtet, igyekeznek hát „sajátos”, „egyedi” fogadalmakat tenni potenciális választóiknak – így már a kampány első napjaiban egészen képtelen, nevetséges ígéretek – mondhatnánk: vígéretek – születtek meg. »
Bogdán Tibor
KorteshadjáratTöbb mint két hónappal ezelőtt, Nyirő hazatér címmel az ÚMSZ Vélemény oldalán közöltem egy hosszabb írást az éppen akkor felröppent hírről, miszerint május 27-én, pünkösd vasárnapján, hazahozzák Madridból a magát mindig székely írónak tartó Nyirő József földi maradványait. A magyar állam megbízásából Magyarország konzulátusa exhumáltatja a hamvakat Spanyolországban, azokat az egyik csíksomlyói zarándokvonat hozza el Csíkszeredába, ahonnan huszárkísérettel szállítják majd át Székelyudvarhelyre. Az előző mondat első fele már múltidő, hiszen az exhumálás megtörtént, az író földi maradványai légi úton Budapestre érkeztek, és a hét végén indulnak tovább. Azt is megírtam akkor, hogy a Magyar Távirati Irodának az íróval kapcsolatos közleményei rendkívül hiányosak. »
Székedi Ferenc
Üsd a bozgort!Mint várható volt, ahogy az RMDSZ elvesztette kormányzati, vele a hazai társadalom számára nagyon is szükséges kiegyensúlyozó és mérséklő szerepét, ismét ütik, vágják a magyart! Ponta miniszterelnököt még fel sem kenték, amikor döntött a MOGYE magyartalanításáról. A választási törvény számunkra előnytelen megváltoztatásától kezdve a magyar prefektusok és igazgatók leváltáság olyan viharosan visszatért a múlt, hogy a felelős erdélyi magyar családokban ez a fő beszédtéma. Sokan kérdik: mi jöhet még, és mi mindent fog elnézni Brüsszel Romániának a gazdasági stabilitás fejében. »
Sike Lajos


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!