keresés

„A fiatalokat céloztuk meg”
Beszélgetés Koreck Máriával, a marosvásárhelyi Divers Egyesület elnökével

A marosvásárhelyi Divers Egyesület, amelynek ön az elnöke, arról híres, hogy nagyon jók a projektjei.
– A Divers Egyesület pár éve alakult, tehát „még eléggé frissek vagyunk a piacon”. Persze nem most kezdtük,  egy amerikai alapítványnak – a Project on Ethnic Relationsnak a munkáját folytatjuk. Elsősorban a kisebbség és a többség közötti kapcsolattal foglalkozunk, az utóbbi években az interkulturális kapcsolatok felé irányulnak a projektjeink, legalábbis mi ezeket tartjuk a leghatékonyabbaknak. Ezekkel tudjuk felmutatni azt a sokszínűséget s annak a pozitívumait, amely ebben az országban, az itt élők révén létezik, és ami érték, gazdagság, de sajnos nem sokan ismerik fel ezt.

Pedig ahhoz, hogy jó viszony legyen többség és kisebbség között, vagy ahhoz, hogy jó viszony legyen a különböző nemzeti közösségek között, valóban mindenekelőtt kapcsolatokra van szükség. Önök hogyan építik ezeket a kapcsolatokat?
– Megpróbálunk olyan programokat kialakítani, amelyek több éven keresztül életben vannak, és folytatódnak. Ezt fontosnak tartjuk, mert többek között a véleményformálókkal is foglalkozunk, tanárokkal, újságírókkal; befolyásolni szeretnénk, de nem mindig sikerül, a döntéshozókat is, és a célkategória tagjait hiába hívjuk meg egyszeri alkalomra, egy találkozóra, az nem elég. Legfeljebb felkeltjük az érdeklődést. De ha többet akarunk, programokat kell kialakítanunk, amelyek több éven keresztül futnak. Elsősorban a fiatalokat céloztuk meg, mert úgy gondoljuk, hogy az ő körükben könnyebben fel lehet kelteni az érdeklődést; továbbá mert a fiataloknak a gondolkodásmódja könnyebben formálható. Ezért évente országos versenyt szervezünk. Nem a versenyen van a hangsúly, az csupán egy forma; programunkat így fogadta el a tanügyminisztérium, amely partnerünk ebben. Akciónk arról szól, hogy a sokszínűség egy pluszérték, erre utal a címe is: A sokféleség – esély a jövőben. Etnikailag vegyes csapatok vesznek részt benne: lányok és fiúk, csapatonként öt-öt személy, és ők egész éven keresztül elméletileg ismerkednek a másság, a sokszínűség különböző aspektusaival, ugyanakkor gyakorlatban is – és ez a kreatív rész – ők maguk próbálják bemutatni azt, hogy a saját közösségükben hogyan jelentkezik, miként létezik az etnikai sokszínűség. A versenynek van  helyi szakasza, továbbá megyei, regionális és országos szakasza, és  nagyon érdekes, hogy a kreatív fázisban végül is mivel jelentkeznek ezek az ötödikes-nyolcadikos korosztályból való gyerekek.

Nem ijeszti el őket a sok elmélet?
– Úgy veszem észre, hogy ez esetben a gyerekeket semmi sem ijeszti el. Viszont olyan tanárokra van szükség, akik eljuttatják hozzájuk a hírét ennek a megmutatkozási lehetőségnek, ennek a mozgalomnak,  amelyet ki szeretnénk építeni országszerte, olyan pedagógusok kellenek, akik támogatják a gyerekeket a felkészülésben, és abban, hogy eljuthassanak a különböző szakaszokra. A verseny helyi szakaszai a legfontosabbak. Azok teljesen önkéntes alapon szerveződnek, helyi szinten. A minisztérium is, és mi is itt inkább tanácsot adunk, bibliográfia juttatásával tudunk segíteni. Ezért ez a rendezvény nagyon jó példa az interetnikai kapcsolatokban aktívan tevékenykedő önkéntességre, egyáltalán az önkéntességre, ami manapság ritka dolog...

És amit valahogy vissza kellene hozni a társadalmi gyakorlatba.
–  Az önkéntesség létezik, de inkább szociális téren és ifjúsági vagy sporttéren nyilvánul meg. Nagyon köszönjük azoknak a tanároknak, akik ezt vállalják.
 
És tulajdonképpen mit csinálnak ezek a vegyes csapatok? Hogy jelenik meg náluk a sokszínűség?
– Nagyon sok csapat van az országban. Több mint ezer fiatal vesz részt minden évben ezen a versenyen, és az öttagú csapatok nagy része minimum három etnikumból kerül ki. De van olyan csapatunk is, ahol az ötöt is meghaladja az etnikumok száma. Ez a kettős identitás folytán alakul így. Sok esetben amikor összeállnak a csapatok, akkor derül ki, tulajdonképpen akkor fedezi fel a részt vevő gyermek, hogy neki van még egy másik identitása is. És a csapatban előveszi azt a nyelvet, amelyet nem mindig használ anyanyelvként, de amely jelen van a családban, és így sok esetben visszajönnek olyan identitáselemek, amelyekre máskülönben nem figyel sem ő, sem a környezete, eltűnnek, elvesztődnek. Ez különösképpen a kis létszámú kisebbségeknél fordul elő, és nagyon fontosnak tartjuk, hogy sajátos identitásuk így legalább kifejezésre jut.

És az általa hordozott értékek még talán megmenthetőek.
– A versenyben szereplő gyermek faggatni kezdi a szülőket, nagyszülőket, ismerősöket. Sok esetben előkerülnek a hagyományos ruházati darabok, amelyek már eltűntek a mindennapokból. Előkerülnek a szokások, beszélgetnek róluk, feldolgozzák azokat a versenybeli kreatív tíz perc részben; mert van egy ilyen versenyrész is, nem csak elméletből áll a vetélkedő. Szóval érdekes dolgok kerülnek elő. S ami a legfontosabb,  hogy az öt fiatal megtanul együtt dolgozni, megismerik egymást közelebbről, mert hiába járnak ugyanabba az iskolába, ritkán adódik alkalom arra, az osztálytársak ritkán kerülnek annyira közel egymáshoz, hogy ezek az identitáselemek is előkerüljenek, megmutatkozzanak. És így, ha ennyire közel kerülnek egymáshoz egy csapatban, akkor egyfajta kölcsönös bizalom épül, amire később, az életben nagyon is szükség van, és nem kizárólag csak etnikai téren, mert csapatmunkában kell dolgozni, vagy kellene dolgozni általában.

És erre a kölcsönös bizalomra nemcsak a jövőben, hanem már ma is nagy szükség van. Nagyon szép dolog, hogy például román és magyar fiatalok egymásra találását segítik egy olyan városban, mint Marosvásárhely, amelyik nemrég még frontváros volt, ahol szörnyű nemzetiségi összecsapások történtek, ugye, 1990 márciusában. Tehát ott is, akárcsak országszerte, valóban nagy szükség van arra, hogy a fiatalok más világot teremtsenek, mint amilyent a nagyapáik meg az apáik teremtettek számukra, mindannyiunk számára. És ez csak így sikerülhet, hogyha a különböző nemzetiségűek már gyermekkorban megismerik egymást, megbecsülik egymást, és együtt próbálnak elrendezni dolgokat. Ezekben az öttagú csapatokban a román és a magyar fiatalok mellett még kik jelennek meg?
– Amikor elindítottuk ezt a versenyt, akkor hangsúlyosan gondoltunk a roma fiatalokra és azokra a gyerekekre, akiknek máskülönben nincs sikerélményük, viszont a fent vázolt csapatmunka által ebben  a versenyben sikereket érhetnek el.

Milyen sikerről van szó?
– Ebben a versenyben, mondanom sem kell, nem az úgynevezett elit iskolák vesznek részt, hanem számtalan kis falusi iskola csapatai, amelyek különben el vannak szigetelve. Kialakultak már olyan kapcsolatok is, hogy a versenyen találkozott két iskola csapata, akár egy megyéből, akár más megyékből, és azután kapcsolatban maradtak versenyen kívül is: együtt kirándultak, lett egy külön kis programjuk, projektjük; a verseny, mondhatni, valahogy összekovácsolta őket. Ez főleg roma és nem roma többségű iskolák között alakult ki, ami fontos, mert az elszigetelten tanuló roma gyerekek nemigen érintkeznek másokkal, és ez a szocializálódási hiány később eléggé meglátszik rajtuk, miként a többségieken is. Mert ha az adott vidéken a többségi gyermek, akár magyar, akár román nem ismeri meg a roma gyerekeket, akkor valójában később, felnőtt korban sem találkozik velük, még a munkahelyen sem...

Vagy ha találkozik velük, idegeneknek nézi őket.
– A munkahelyen, sajnos, ritkán fordul elő, hogy együtt dolgoznának még, és ezért fontos, amit sikerült elérnünk. Nem egy eredetileg betervezett, de kívánt eredmény. Most már az ötödik alkalommal szervezzük ezt a versenyt, és láthatjuk az eredményeit. Azt például, hogy a roma gyerekek is be tudják bizonyítani, hogy ők hasznos tagjai a csapatnak. Lehet, hogy a csapatban az elméleti kérdésekre nem mindig ők adják meg a választ, de rengeteg más, gyakorlati munkában, amire ugyancsak szükség van, ők bizony sokszor ügyesebbeknek bizonyulnak. Tehát velük együtt áll össze a csapat, lesz erős, és velük együtt tud győzni.   

Beszélgetésünk elején elhangzott, hogy a véleményformálóknak a befolyásolására törekednek, az az egyik megcélzott kategória. Jutottak-e előbbre ezen a téren? Mit értek el velük?
– Elsősorban információkat szeretnénk szolgáltatni a véleményformálóknak. Azt szeretnénk, hogy mindenki számára elérhetőek legyenek a kisebbségekről szóló információk. Pár évvel ezelőtt befejeztük az amerikai alapítvány által megkezdett munkát, és kiadtunk egy kisebbségekről szóló könyvet, amelyben minden Romániában élő nemzeti közösség történelme megtalálható.  Ezt a tanároknak szántuk...

Mi a címe?
– A romániai kisebbségek történelme. Románul jelent meg, a honlapunkon olvasható, megtalálható tehát nemcsak nyomtatott formában. A tanügyminisztérium elfogadta, tanterv van hozzá, tehát választott tantárgyként lehet tanítani az iskolákban. A mi célunk az volt, hogy információként ajánljuk fel, főleg a többségieknek, de használhatja bármelyik kisebbség is, mert ugye mi is alig tudunk valamit egymásról. Fontosnak tartottuk, hogy pontos adatok és pontos információk legyenek benne, ezért a kisebbségek által kiválasztott történészek írták az egyes nemzeti közösségekről, etnikumról szóló fejezeteket, és elsősorban a történelemtanároknak szánjuk, akik tankönyvként használhatják, diákjaikkal együtt.

S a történelemtanárok egyáltalán kézbe vették ezt  a könyvet?
– Körülbelül tízezer történelemtanár van az országban, és kétezerötszáz példányban adtuk ki a könyvet. Sajnos, tudomásunk szerint évente mindössze nyolcvanan ha tanítják a kisebbségek történelmét. Magyarul, ha jól tudom, sehol sem tanítják, de románul igen, az említettek. Úgyhogy végül is nem veszett kárba a munkánk.

Ha nyolcvan tanár s esetenként legalább harminc diák forgatja azt a könyvet, akkor szinte az egész példányszám forgalomban van...
– Számtalan jelzés van arról, hogy a könyv bekerült az iskolákba, és ott információforrásként létezik. Azt szeretnénk, hogyha a tanárok, és nemcsak a történelemtanárok...

Hanem az osztályfőnökök is használják, például...
– És a tantárgyak között is átjárhatóság van: még matematikában is említést lehet tenni másokról, a különféle nemzetiségű tudósok hozzájárulásáról például; nem beszélve az irodalomról, a földrajzról stb. Most került a kezembe egyik volt munkatársunk könyve, egy tanárnőé, aki annak idején részt vett a tréningjeinken. Ő most egyik kollégájával együtt elkészített egy négy tantárgyat átölelő könyvet, amely szintén opcionális tantárgy alapjául szolgálhat. A könyv a romák által gyakorolt mesterségekből kiindulva átöleli a földrajzot, történelmet, kémiát, és ha jól tudom, a fizikát is, az a negyedik tárgy. Sok érdekes dolgokat lehet megtudni belőle. Ez a könyv is rövidesen fenn lesz a honlapunkon. Nyomtatott formában  egy iaşi-i könyvkiadó jelentette meg most, decemberben.

Végül is melyek a Divertis Egyesület romákkal kapcsolatos projektjei, programjai?
– Jelen pillanatban partnerei vagyunk egy, a Strukturális Alapok által finanszírozott, hároméves projektnek. Ez elsősorban a romák foglalkoztatását kívánja elősegíteni. Az a célunk, hogy közreműködésünkkel minél több roma személy jusson munkahelyhez. Nem csupán munkahelyközvetítésről van szó. Fel kell készíteni a roma személyeket arra, hogy egyáltalán tudják, hogyan keressenek munkát, hogyan jelenjenek meg egy munkahelyen és kérjék, hogy alkalmazzák őket. Egyáltalán rá kell vezetni őket arra, hogy hol találnak információt a munkakereséshez? Meg kell tanítani őket önéletrajzot írni. Most már ugyanis a szakképesítést nem igénylő munkahelyekhez is önéletrajzot kérnek. És önbizalomra van szükségük, különösen akkor, ha az illető még nem volt hivatalos munkaviszonyban...

Ami a romák esetében eléggé gyakori lehet.
– Tehát tudatosítania kell, hogy milyen munkára felel meg, milyen mukaterületen van tapasztalata, és mindezt nekünk a projekt keretében elő kell segítenünk. És meg kell próbálnunk  felkészíteni a munkáltatókat is arra, hogy itt van egy bizonyos számú munkavállaló, akit jó lenne alkalmazni.

S a munkáltatókat fel lehet készíteni erre? Hajlandók felkészülni?
– Húszból egy ha válaszol a megkeresésünkre. Sajnos, itt nem is a munkáltató a legnagyobb gond. Ő profitra törekszik, és a legjobb munkaerőt szeretné felvenni. A legnagyobb gond az, hogy bár van szakképzett munkaerő a romák körében is, de a többség szakképesítés nélküli, s kevés az, aki több osztályt végzett. Ez a legnagyobb akadály a munakerőpiacra való bejutáskor. A másik akadály pedig az, hogy a romák nagy számban falun élnek, és ingázniuk kell a munkahelyre, akkor viszont a kereset fele, jó esetben egynegyede utazásra megy el.

Ami nem nagyon lelkesíti őket...
– Nem lelkesedés kérdése. Mint mindenki, ők is azért vállalnak munkát, hogy jobb körülmények között élhessenek.

Kérném, foglalja össze: milyen projekteket indítanak az idén,  és milyen célokat követnek?
– Folytatjuk a beindított projekjeinket. Tehát többek között a romák munkaerőpiacra való beilleszkedését célzót, továbbá a roma kultúra népszerűsítésére szolgáló programot, a roma hagyományok ismertetését. Havonta szervezünk ilyen célú rendezvényeket. Folytatjuk A sokféleség – esély a jövőben című programunkat, amely  nemcsak a gyerekeknek szóló versenyből áll, hanem két interkulturális tábor szervezéséből is. Az egyik alkotótábor, ahová fiatal képzőművészeket várunk, akik verseny útján kerülhetnek be a táborba; a másik pedig az interetnikai verseny nyerteseinek, illetve az azokhoz csatlakozó, interkulturalitás iránt érdeklődő gyerekeknek a tábora. Ezenkívül bolgár partnereinkkel együtt részt veszünk egy kisebb európai projektben, amelynek keretében a sztálinizmusnak a kihatásait, negatívumait vizsgáljuk, és ezen belül azt, hogy a sztálinizmus miként hatott ki a kisebbségek helyzetére.  Ez egyéves program lesz. Ezenkívül reméljük, hogy pályázatot fog nyerni egy célprojektünk, amely tovább szeretné vinni egyik tavalyi akciónkat. Tavaly bemutattunk  roma nyelven egy színdarabot, amely a szerelemmel kapcsolatos szokásvilágról szól. Az előadás  feliratozva volt magyarul is és románul is. Ennek kapcsán terepkutatást végeztünk Maros megyében, s ennek az eredményeit szeretnénk az idén egy dokumentumfilmben rögzíteni, amely a roma hagyományokról szólna. Ezenkívül egyesületünk erőforrásközpontként működik, amelyet igénybe vehetnek más civil szervezetek.

Hogyhogy erőforrás központként? Hiszen maga is erőforrásokért pályázik?
– Marosvásárhelyen, mostmár kilencedik alkalommal, vásárt szervezünk a civil szervezetek számára. Az aktív civil szervezeteknek szükségük van egy erőforrás központra, mert kevés az olyan szervezet, amely mint intézmény megfelelő struktúrával rendelkezik minden területen. Tehát a legtöbb civil szervezet kis egyesület, kisebb alapítvány, amely egy célcsoportot céloz meg, és ott próbál főleg szociális téren segíteni. Vannak ifjúsági, sport vagypedig kulturális tevékenységgel rendelkező szervezetek. Az erőforrásközponton belül mi körülbelül hatvan szervezettel tartjuk a kapcsolatot, és ezeknek online szolgáltatunk információkat pályázati lehetőségekről, illetve amikor valami gond merül fel, tanácsadással segítünk nekik, vagy ha szükség van rá, mediálással is. Ezek a szervezetek általában kétnyelven tevékenykednek, tehát itt nagyjából már működik az interkulturalitás.

S ez a két nyelv?
– A magyar és a román,  Marosvásárhelyen általában ezeket használják. Példaként említem: amikor a sérült személyek gondozóit tömegesen el akarta bocsátani a polgármesteri hivatal, akkor mi is segíteni tudtunk, hogy ez ne történjék meg. Szükség van egy ilyen erőforrásközpontra, és az idén fejleszteni szeretnénk tanfolyamok rendezésével, továbbá azáltal, hogy pályázatírásban is segítjük a hozzánk forduló szervezeteket.

És azokban az ügyekben, amelyekkel Önök foglalkoznak, hol lehet pályázni? Honnan lehet hozzá anyagi támogatást szerezni?
– Hát itt van egy kis gond, mert nem mindenki számára világos az, hogy tulajdonképpen mit csinálunk és miért fontos az. S amikor el szeretnénk érni, hogy a programunkat valaki finanszírozza, elég nehéz megmagyarázni neki. Most olyan időket élünk, amikor inkább szociális téren nyújtanak támogatást, ami teljes mértékben érthető. Sajnos, a pályázati lehetőségek nagyon be vannak határolva. A gyerekprogramunkat, táborainkat és a versenyt a tanügymi-nisztérium és az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala támogatja. Ezenkívül pályázunk európai támogatásért is, egyenesen Brüsszelben. Ha pedig Romániában valahol pályázatot hirdetnek, s a kiírás megfelel a profilunknak, azonnal pályázunk, de a konkurrencia nagy, és általában elsősorban nem az interkulturális vagy interetnikai témakörért adják a legtöbb pontot. Úgyhogy elég nehéz pályázatot nyernünk. Gyakran csak az önkéntességre számíthatunk. De szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert jelenleg legalábbis a roma projektjeinkhez fedezetet nyerünk a Strukturális Alapokból. Viszont amikor ennek vége van, 2013-ban ez a támogatás befejeződik, akkor félő, hogy visszalépés fog történni.

Vagyis új forrásokat kell találni.
– És az energiánk nagy része, sajnos, erre megy el: a támogatásért való állandó küzdelemre.

  kisebbség