Nádas Péter vendégségben
Antal Erika, D. Mészáros Elek | 2008-12-02 00:55:00
nyomtat | elküld

Két helyszínen is találkozhattak Nádas Péterrel az olvasók a hétvégén: pénteken a Törzsasztal vendége volt a nagyváradi Árkádia bábszínházban, szombaton pedig a Látó szépirodalmi folyóirat meghívottja a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Stúdió Színházában.

A Törzsasztal pénteki vendégét, Nádas Pétert Kőrössi P. József, a Noran kiadó igazgatója felvezetőjében úgy mutatta be, mint azt a kortárs alkotót, akit az olvasók az első, a második vagy a harmadik legnagyobb ma élő magyar íróként tartanak számon. Nádas az est első részében életrajzi adatokkal, kordokumentumnak számító visszaemlékezésekkel traktálta hallgatóságát.

Nádas Péter

Fotó: MTI

Nádas Péter

Mint elmondta, 1969-es önállósodásával írói hangja is megváltozott, Mészöly Miklós analitikus szerzői módszere vált számára példaértékűvé, protestáns konoksággal gyomlálta a leírt sorokat, gondolatokat. A nemi aktus ábrázolásáról – ami a 17–18. századig csak a tréfa szintjén volt tetten érhető az irodalomban, később pedig üresen kongó metaforaként, mindig megkerülve a testiség fiziológiáját – Nádas úgy vélekedik, mindent ábrázolni kell, ami létező, az elfogadás vagy a tagadás érintheti csak a szubjektív szférát. Erről szól a Párhuzamos történetek című könyvében.

A Saját halálban átélt halálközeli élményét dolgozza fel, és állítja, hogy a test az, ami fél az elmúlástól. Ezért a halálfélelem, míg a szellem számára a fizikai lét megszűnte a kiszabadulás esélyét, a békességet jelenti. Nádas Péter Marosvásárhelyen is olvasott fel írásából a nagyszámú közönségnek, majd Láng Zsolt, a Látó szerkesztője kérdéseire válaszolva mesélt önmagáról, életéről, élményeiről.

Elmondta, korábban már megfordult Marosvásárhelyen, hogy meggyőződjön a Ceauşescu-rendszer embertelenségéről, arról a helyzetről, amit addig csak hallomásból ismert. 1975-ös marosvásárhelyi élményei meghatározóak voltak, így egyfajta párhuzamot tudott vonni a régió hallomásból ismert és személyesen megtapasztalt helyzete, illetve a múlt és jelen között.

Az író beszélt még állandó utazásairól és élményeinek megörökítéséről, életről, tudatosságról és tudattalanról, saját-halál-élményéről, tapasztalatokról, illetve arról, hogy mindezt meg lehet-e írni, és ha igen, hogyan, vannak-e rá megfelelő szavak, kifejezések.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




porta világ pénz kütyü
hírek
vélemény
Világ Mikulásai, egyesüljetek!

Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »

Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdés

Fiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »

Szőcs Levente
A kívánatos csőd

Caţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »

Szellemidézés