Élet és Irodalom Marosvásárhelyen
A. E. | 2008-10-19 23:23:46
nyomtat | elküld

A Látó-színpad vendége volt a hétvégén az Élet és Irodalom négy szerkesztője. Kovács Zoltán, Rádai Eszter, Megyesi Gusztáv és Csuhai István a hetilap szerkesztéséről, a munkájuk során felmerülő kérdésekről beszéltek.

Szombaton este a Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Stúdió Színházában Gáspárik Attila, Gyéresi Júlia, Gecse Ramóna és Derzsi Dezső olvasott fel szemelvényeket a Budapesten megjelenő hetilapból, majd Kovács András Ferenc, a Látó főszerkesztője faggatta az Élet és Irodalom szerkesztőit arról, hogy mi történt azóta, hogy 2001-ben, ugyancsak a Látó Irodalmi Színpadán, bemutatkoztak a marosvásárhelyi olvasók előtt.

Az ötven éve működő lapról Kovács Zoltán elmondta, jelenleg húszezer példányban jelenik meg, míg korábban 24, most 32 oldalon. A közéleti témák mellett szépirodalmat is közöl, de tényfeltáró riportokat és interjúkat is olvashatunk benne. Az interjúkat Rádai Eszter készíti, aki mint egykori rádiós, a felkészülést az archívumban kezdi. Politikusokkal nem közölnek interjút, az aktuális eseményekről, közérdekű történésekről inkább egyetemi tanárral vagy más tudós szakemberrel beszélget az interjúkészítő.

Megyesi Gusztáv közíró elmondta, hogy különleges helyzetet élvez, hiszen most, az internet korában, otthon dolgozik, nem kell bejárnia a szerkesztőségbe. De előfordul, ha nem is túl gyakran, hogy a publicisztikai írás, mire az olvasó elé kerülne, okafogyottá válik vagy elveszti időszerűségét, ezért, ha még van rá idő, újat kell írni.

Csuhai István, az irodalmi rovat szerkesztője elmondta, hogy a nagy ünnepek, karácsony, újév, húsvét, de még az állami ünnepek után is megnő a versíró kedv, naponta több levelet kap, nem ritka a Kossuth-téri eseményekhez hasonló történetek megverselése, ódában, vagy eposzban történő megéneklése sem. 

A találkozón az újságírás szakmai vetületeiről, sajtóperekről, újságolvasási szokásokról is szó esett. Elhangzott, hogy Magyarországon jelenleg az újságnak a szövegen túli megítélése történik, a közgondolkodás leegyszerűsödött, az eseményeket a bal- illetve jobboldaliság szempontjából értékelik.

Hozzászólások



Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.

Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!




porta világ pénz kütyü
hírek
vélemény
Világ Mikulásai, egyesüljetek!

Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »

Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdés

Fiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »

Szőcs Levente
A kívánatos csőd

Caţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »

Szellemidézés