keresés

Kornis Mihály, a körmagyar

„Lemondtam fellépéseimet, és félretettem más munkáimat is, hogy az évet új könyvem megírásának (Szerelmes Könyv avagy Egy csecsemő emlékiratai) szentelhessem. Ezért mostanában ritkábban találkozhat velem” – írja honlapján Kornis Mihály író.



A bejegyzés talán mindenkinek szól(t), kivéve a marosvásárhelyieket, akiknek Kornis Mihállyal szép, tartalmas estet szervezett a Látó. Adódik úgy, hogy a felkonferáló szerkesztőnek nem kell röstelkedni, mert hétfő, mert kedd, vagy szerda (éppen szerdára eső) irodalomra éppen nem alkalmas idő.

Kornis jött – egyébként először járt Erdélyben – és egy bábszínháznyi közönségnek beszélt nem mellékes dolgokról. Könyvekről, politikáról, korhangulatról, bár mint jelezte, utóbbi kettőről egyáltalán nem akart. Mégis. Fogadkozni: valamiről nem beszélni, beláthatóan nem érdemes, ha egyszer az ember avval jön. Erről ugyan részletesen beszélt az őt faggató kollégának, Láng Zsoltnak. 

Kornisról lehet írni nagyon hosszú szócikket, és lehetne röviden, de effélébe bocsátkozni megint nem érdemes. Az olvasó vagy ismeri Kornist, vagy nem, úgyhogy ehhez tartjuk magunkat. Az ismeretséghez elég is lenne néhány könyv, sorrendben: Végre élsz, A félelem dicsérete,  Körmagyar, Napkönyv, Sóhajok hídja, Pestis előtt, Kádár János utolsó beszéde – és akkor még nem teljes a sor, mert valami örökké következik, a pálya így lineáris, azazhogy kerek. Mint említettük, már a kiadóban a Csecsemő emlékiratai.

Kornis a színházi ember – ha jól értettem, félig félbehagyott színházi pályával, rendezés, dramaturgia, kivéve a drámaírást – , kiváló előadó, ha akarom, páratlan művészi közvetítő, ami általában távolról sem mondható el a pályatársakról. Kornis az író, Kornis a lehengerlő felolvasó. Több útra elég. És arról az eleganciáról még nem szóltunk egy szót sem, ahogyan a teleszámítógépelt papírral bánik: beszélgetős, felolvasós irodalmi esttel párhuzamosan beszaladó élmény. Körmagyar.

Na de Kornis zsidó. (Láng Zsolt származásáról faggatja.) És ez egy embernek, kornak, mindenféle rendszernek, egy örökkévalóságnak is elég. A tudósítás, a esemény tényszerűségéért: származásáról beszélt is kiadósan, a budapesti zsidósorsról úgy általában. Jelenileg és visszamenőleg, érzésileg és „gyakorlatilag”. Jövői szempontból  sem túl derűlátó. Kurziváló, plakátozó Budapest. Kornis úgy zsidó, hogy édesapja megtanította neki a Kaddist, édesanyja pedig a Miatyánkot, aztán Vásárhelyen nagyon szépen tudott beszélni Petőfiről. Nem is gondolnánk. Hogy Ottlik is szóba jött, az időbe belefért, és kortársilag is, adott az íróhoz tippeket. Kipróbáltam, remek. Kornis, az olvasótanító.

Kerek estét és délutánt betöltő Kornis-szemlélet és kitartó bölcsesség után nem maradt más hátra, minthogy az ÚMSZ cikkírója  megkérdezze az írót:

Mit lehet tenni, hogy az ember a másikra ne legyen irigy...?

Kornis: „Mindenekelőtt be kell vallania, hogy irigy. Amikor megvallom neked, hogy irigyellek, már egy kicsit jobb az egész. Végre nem kell ezt a szégyenletes titkot magamban tartanom. Megoszthatom veled. Minden baj kútforrása – irigységünk be nem vallása. A hosszan eltitkolt irigység gyűlöletet fogan, a tartós gyűlölet gonosszá teszi az embert.”

Többet kellene jönnie Kornisnak. Vagy hangosabban beszélnie otthon?

  kultúra röviden

  kultúra

porta világ pénz kütyü