„Bölcs volt az erdélyi magyarság”
Interjú Kelemen Hunorral, az RMDSZ ügyvezető elnökével

RMDSZ-szemszögből mi az, ami nyereségként és mi az, ami veszteségként könyvelhető el a választások után?
– Nyereség mindenképpen az, hogy a romániai magyarok megértették: a parlamenti választásokon nincs helye a széthúzásnak, csak egységes fellépéssel tudunk parlamenti képviseletet biztosítani. Köszönet illeti bölcsességéért az erdélyi magyarságot. Jól szerepeltünk, megismételtük a 2004-es eredményeket olyan körülmények között, amikor független jelöltek legalább egy mandátumra való szavazatot elvettek tőlünk, és azzal is a román pártokat erősítették.
Egy kicsit jobb mozgósítással országos átlagnál jobban szerepeltünk volna, ami a részvételt illeti, ennek ellenére azt mondhatom, ez az adott körülmények között is jó eredmény. A veszteség az, hogy Kolozsvárnak esett egy magyar szenátora, és nincs legalább Hunyad vagy Beszterce-Naszód megyében képviselőnk.
Fotó: Mihály László
Mi az oka annak, hogy Kolozs megye elvesztette magyar képviseletét a szenátusban, s így a szenátusi frakció létszáma is csökkent?
– Egyrészt az országos kosárból való visszaosztási mechanizmus. Másodrészt, hogy a Demokrata-Liberális Párt túlnyerte itt magát. Harmadrészt, a Kolozs megyei magyarok nem mentek el olyan részben szavazni, mint a románság, bár nem hiányzott sok szavazat ahhoz, hogy legyen Kolozsvárnak is magyar szenátora.
Kovászna megyében még az országosnál is alacsonyabb volt a részvétel. Mi lehet az oka az ottani apátiának?
– Kovászna megye valóban sereghajtó lett. Ennek az egyik oka, hogy az RMDSZ imidzse nem a legjobb a szóban forgó megyében, amiben nagyon nagy szerepet játszott a Háromszék megyei napilap is. Viszont nem tagadhatjuk azt sem, hogy voltak olyan kollégák, akiknek a teljesítménye nem mindig volt a helyzet magaslatán.
Akadtak kollégák, akik bár jól dolgoznak, nehezen kommunikálnak, nehezen tudták megszólítani a háromszékieket. Ez az eredményben látszik is, nyilván a Kovászna megyei szervezetnek át kell gondolnia alaposan, hogy a következő időszakban hogyan akarja rendezni sorait.
Mennyire befolyásolta az MPP által támogatott függetlenek szereplése az RMDSZ jelöltjeinek eredményeit? Nehezebb lett volna az RMDSZ dolga, ha az MPP pártként indul?
– Ugyanennyi szavazat elveszett volna. Azt gondolom, egy újabb vereséget az MPP nem kívánt elkönyvelni. Egyébként a választások eredménye így is, úgy is az MPP veresége, mert a függetlenként induló jelöltek mögé állt.
- nincs kapcsolt cikk!
- Rendőrroham egy orosz ellenzéki lap szerkesztősége ellen
- Félbeszakadt a mentés a chilei bányában
- A pakisztáni tálibok felkerültek a terrorlistára
- Moszad-ügynök volt Wiesenthal?
- Earl a keleti partot fenyegeti
- Jobbik: telepekre a bűnözőket!
- Megkezdődött az „Új hajnal” művelet Irakban
- Életfogytiglani börtön Oszama bin Laden alvezérének
- Japán megkezdte felhasználatlan fegyvereinek megsemmisítését
- Három évet kapott Hitler képe miatt egy ukrán hacker
- Kétszer érettségiztek egy informatikus miatt
- Csődbe mehet Románia két-három éven belül
- Ismét elütöttek két gyalogost egy kolozsvári átkelőn
- Közös bizalmatlansági indítványt nyújtanak be
- Százezren maradnak családi pótlék nélkül
- Módosul Brassóban a sebességkorlátozás
- Módosítják a szerzői jogokra vonatkozó kormányrendeletet
- Ponta leváltással fenyegeti Băsescut
- Tüntetésre készülnek a szakszervezetek
- Vízilabda EB: győzelemmel kezdtek a magyarok és a románok
Világ Mikulásai, egyesüljetek!Kis híja volt, hogy kiütköznek rajtam az elvonási tünetek. Sehol egy Jingle Bell, sehol egy Stille Nacht. Hát szabad ilyet az emberrel csinálni? Micsoda felelőtlenség, kérem. »
Gyulay Zoltán
Cigány- és ténykérdésFiatalember fogadkozik: az összes cigányt bezárná. Nem Jobbik-rajongó, de jónak látná, ha mielőbb létrejönnének nálunk is azok a bizonyos „közrendvédelmi telepek”. Miért? „Mert nagy szükség lenne rájuk. Ezek a cigányok...” »
Szőcs Levente
A kívánatos csődCaţavencu: (...) Pont ezektől az eszméktől vezérelve alapítottam meg nemrég városunkban a „Román gazdasági ébredés szövetkezeti enciklopédikus társaságot”, amely teljesen független a bukarestitől. (...) »
Szellemidézés


Hozzászólások
Hozzászólni csak regisztrált és bejelentkezett felhasználónak lehetséges. Ön nincs bejelentkezve.
Jelenleg nincs hozzászólás ehhez a cikkhez!