Bővített ügyfélfogadási program a marosvásárhelyi RMDSZ-nél

Valamennyi megyei és területi RMDSZ-szervezet bővítette ügyfélfogadási programját. A vezetőség tagjai, megyei- és városi tanácsosok naponta rendelkezésére állnak mindazoknak, akik problémával fordulnak hozzájuk – tájékoztatott Kovács Péter.

Az RMDSZ főtitkára elmondta, a februárban indított Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálati program számos megyében ingyenes fogadóórákkal is kiegészült, ahol jogászok, ügyvédek, önkormányzati képviselők, politikusok várják az érdeklődőket. Mint ismert, a jogszolgálat fogadóórákon nyújt segítséget azoknak, akiket magyar nemzetiségük miatt hátrányos megkülönböztetés ért, vagy kisebbségjogi tanácsadásra, orvoslásra szorulnak.

Kovács Péter kiemelte, ehhez a folyamathoz illeszkedik az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének új, széleskörű ügyfélfogadási programja is. „Meggyőződésem, hogy a marosvásárhelyi szervezet fiatal, új csapata ezzel a programjával is bizonyítja, hogy hangsúlyosabban fog részt venni a város közéletében, erősítve az RMDSZ társadalomszervezési szerepét a marosvásárhelyi magyar közösség mindennapjaiban" – mondta a politikus.

A marosvásárhelyi RMDSZ ügyvezető elnöksége naponta 9.00-16.00 óra között tart ügyfélfogadást a Dózsa György utcai 9. szám alatti székházában. Koreck Mária, szociális alelnök hétfőn 16.00-18.00 óra, Kovács Róbert, szervezetépítési alelnök kedden 10.00-12.00 óra, Peti András, elnök szerdán 16.00-18.00 óra között tart fogadóórát. Csütörtökön 10.00 órától Béres Lóránt, egyházi kapcsolattartásért felelős alelnök, 12.00 órától Orosz Attila, gazdasági alelnök, valamint 14.00 órától Bakó Szabolcs, rendezvényszervezési és ifjúsági alelnök tart kétórás ügyfélfogadást. Pénteken 16.00-18.00 óra között Haller Béla, oktatási alelnök várja az érdeklődőket.

 

Kimaradt?